Carl Eichhorn: "Isten műhelyében" c. könyvéből
Isten gyermeke a hit embere
Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni.
(Zsoltár 118, 8)

Isten gyermekei bizalommal vannak Istenhez. Mindent felülrõl várnak s tudják, az Atyától csak jó és tökéletes ajándék jön. A meg nem tért emberben viszont mély bizalmatlanság rejtõzik Isten iránt. Ha van is benne valamiféle bizalom, azt hamar elveti magától, ha reménységeivel, vágyaival vagy könyörgéseivel ellentétben történik valami. Isten gyermekei nem kételkednek abban, hogy Isten jót gondol felõlük még akkor is, ha pillanatnyilag ennek ellentétét érzik. Reménykednek ott is, ahol kevés a reménység és tudják egész bizonyosan, hogy amit Isten megígért, azt meg is cselekszi. A hit nem arra támaszkodik, amit Iát. „Mi nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra" - mondja az apostol. Azt is mondhatnánk, hogy a hívõ embernek az öt érzékén túl van még egy hatodik érzéke is: képes meglátni a láthatatlant, ami örökké megmarad. „Isten Fia eljött és értelmet adott nekünk arra, hogy megismerjük azt, aki igaz" (1 Ján 5, 20).

Milyen szegény is az olyan ember, aki bizalmát a láthatókba helyezi, amelyek mulandók. Emberekben bíznak, akik semmik és ha nem Isten gyermekei, nem is érdemlik meg a teljes bizalmat. Mert „minden ember hazug" (Zsolt 116, 11). Nem igazolják azt a bizalmat, amit az emberek beléjük helyeznek, nem tartják meg és gyakran nem is tudják megtartani azt, amit ígérnek. Pénzbe, anyagi javakba vetik bizalmukat, pedig ezek olyan könnyen kifutnak kezeink közül, amint ezt nem egyszer megrendítõ módon tapasztalhattuk. Máskor egészségükben, testi erejükben bíznak, pedig még az ifjak is, akik erejük teljében vannak, megfáradnak és ellankadnak; de akik az Úrban bíznak, mindig új erõt kapnak. A mi külsõ és belsõ erõtartalékaink elõbb-utóbb kimerülnek. Sokan, akik friss erõvel, derûs lélekkel kezdték el pályafutásukat, idõvel szárnyszegetté válnak. Kénytelenek szomorúan búcsút venni magasra törõ céljaiktól és kedvetlenül alkusznak meg a kemény valósággal. A hit emberei azonban újra meg újra szárnyra kelnek, mint a sasok. Van egy erõforrásuk, amely soha ki nem merül. És ha a külsõ emberük megromol is, van Istenük, aki dicsõségének gazdagsága szerint erõssé teszi õket a belsõ emberben. Nem aggodalmaskodnak, bátrak s nem félnek még akkor sem, ha ez a világ megremegne és a hegyek a tenger közepébe omlanának. Dáviddal együtt ezt mondják: „Egyedül te adsz nekem bátorságos lakozást" (Zsolt 4, 9).

Válasz

A buzgóság és hûség követelménye
Igyekezzetek a ti elhivatástokat és kiválasztásotokat minél inkább erõssé tenni.
(2 Péter 1, 10)

Üdvösségünk teljes egészében Isten cselekedetén nyugszik. Mi az Õ mûve vagyunk; Jézus Krisztusban teremtett minket, hangsúlyozza az apostol (Ef 2, 10). És azokat, akiket elõhív a bûn álmából, igazzá is teszi s ezzel egyszersmind meg is dicsõíti õket a belsõ ember szerint (Róma 8, 30). Mindent megkaptunk, ami az élethez és az Isten szerint való járáshoz szükséges. Mindenünk megvan, mihelyt eljutottunk a mi dicsõséges Megváltónk megismerésére (2 Pét 1, 3). Nekünk magunknak ehhez nem kell már semmit sem hozzátennünk; mert teljes üdvösségünk van. Ezt pedig egyedül Õ munkálta, nekünk nincs részünk benne.

Mindez nem jogosít fel minket a semmittevésre. Éppen azért, mert az Õ isteni ereje mindennel megajándékozott minket, amire szükségünk van, igyekeznünk kell, hogy jótetszésére szolgáljunk mindazzal, amit alapjában véve Õ adott nekünk. Ha azonban már megmunkálta szívünk talaját, ott „szõlõskertet" létesített s ezzel kapcsolatban minden munkát elvégzett, akkor nyilvánvaló hogy a gyümölcsöket is látni akaraja (Ézs 5). A mi feladatunk az, hogy az isteni elhívást és kiválasztást megerõsítsük. Ez egyrészt igen sok buzgóságot kíván, másrészt Isten az, aki munkálja mind az akarást, mind a véghezvitelt (Fil 2, 12-13). - Ami feladatunk az engedelmes követés. Isten hív, mi nem dughatjuk be a fülünket. Felfedi bûneinket és nekünk nem szabad azokat takargatnunk. Az ember veheti Isten kegyelmét hiába is, akkor ez még súlyosabb ítéletet von maga után. A megtérésnek mindig párosulnia kell a helytállással. Ez azt jelenti, hogy kitartunk a próbák alatt és gyõzedelmeskedünk azokban. A kegyelem nem gyengéket, hanem hõsöket nevel. „Te azért, fiam, erõsödjél meg a Krisztus Jézusban való kegyelemben!" (2Tim 2, 1). A kegyelem által minden erõnk lendületbe kerül. Isten gyermekeinek életében csodálatosan kapcsolódik össze a nyugalom és a tevékenység. A szív elcsendesül és Isten szeretetében nyugszik. Ugyanakkor azonban feltámad a lángoló buzgóság, hogy dicsõítsük Õt és kegyelmét magasztaljuk. Isten gyermekeinél mindenkor együttjár a nyugalom a tettrekészséggel. Az apostol fejezi ki ezt a legszebben, amikor azt mondja: „Ezért fáradozom én is és tusakodom az Õ ereje szerint, amely bennem hatalmasan munkálkodik" (Kol 1, 29).

Válasz

Carl Eichhorn: "Isten műhelyében" c. könyvéből
Az isteni kiválasztás titka
Akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az Õ Fiának képmására formáltassanak.
(Róma 8, 29)

Az emberi szív megújítása teljes egészében Isten mûve. Annyira az Õ munkája, hogy Isten minden gyermeke az Õ kiválasztásának köszönheti üdvösségét. Õ már eleve ismert és az üdvösségre hívott el minket. - Nagy titok elõtt állunk itt. Nem kétséges, hogy az Ige egészen világosan beszél a hívõ emberek üdvösségre való eleve-elrendelésérõl. A mi értelmünk hajlamos ebbõl azonnal levonni a következtetést: akkor tehát mindazok, akik kárhozatra jutnak, már eleve arra is voltak rendelve. Ez azonban nem így van. Az Ige világosan és határozottan azt tanítja: „Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön" (1 Tim 2, 4), mert Krisztus mindenkiért meghalt, és az egész világot kiengesztelte Istennel. Mindenki, aki Jézushoz jön, elfogadásra talál. Isten senkit sem utasít el, aki Jézus Krisztusra hivatkozik.

Isten örökkévaló kiválasztása teljesen és kizárólag Jézus Krisztushoz kapcsolódik. Ezért mondja Pál is, hogy Isten a Krisztusban választott ki minket. Itt nincs semmiféle önkényeskedésrõl szó. Aki ragaszkodik a Megváltóhoz, azt Isten nem utasíthatja el, s nem zárhatja ki a kegyelembõl. - Az isteni kiválasztás ténye igen mélyen meg kell alázzon minket. Érdemeink ki vannak zárva. De ugyanekkor az igazság megvigasztal és fel is emel minket.

Az Isten kegyelmi kiválasztásában van valami mélyen megnyugtató: üdvösségem kizárólag Isten kezében van. Kiválasztása kezeskedik arról, hogy mindenen át vezet engem és majd célhoz is juttat. De semmi körülmények között sem ringathatjuk magunkat hamis bizonyosságba az isteni kiválasztást illetõen. A mi feladatunk az, hogy kiválasztásunkat „erõssé" tegyük (2 Pét 1, 10) az engedelmesség és megszentelõdés buzgó gyakorlása által. Az isteni kiválasztás tehát nem valami nyugvópárna, hanem ösztönzõleg hat a teljesebb buzgóságra. - Isten a kiválasztás révén nagy célt tûzött maga elé. Azt akarja, hogy az Õ Fiának képmására formáltassunk. Istennek csekélység volt, hogy egy világot létre hívjon. Ehhez elég egy szava is. Ezzel szemben az ember megújításánál latba kell vetnie minden szeretetét, hosszútûrését és türelmét. Bölcsességének minden eszközt és módot meg kell találnia, hogy a dacos emberi szív ellenállását megtörje. Õ azonban amit elkezdett, véghez is viszi.

Válasz

Carl Eichhorn: "Isten műhelyében" c. könyvéből
Isten igazsága és szeretete kényszeríti
a szívet

Rávettél Uram engem és rávétettem, megragadtál engem és legyõztél.
(Jeremiás 20, 7)

Az Úr nem akar kényszerített embereket. Magához vonzza a szíveket, de nem rángatja õket, csalogatja és nem rohanja le õket. Világossá teszi az ember elõtt, hogy jó lenne, ha megadná magát, de nem erõszakoskodik vele. Nekünk is türelemmel kell megnyernünk a lelkeket, ha kell, szeretettel unszolni, de semmiképpen sem kényszeríteni õket; utánuk kell menni, de nem rájuk rohanni, különben csak visszahatás következik be. Mindazt, amit az emberre ráerõszakolnak, ismét leveti magáról. Amit emberileg tesznek és nem felülrõl, növekedésszerûen jön létre, annak nincs tartóssága. Ezt fejezik ki Jeremiás fent idézett szavai is. Az Úr legyõzte természetének ellenállását a prófétai szolgálatra való elhívással szemben és aggodalmaskodó szívének ellenérveit elhallgattatta. Így beszél rá Isten minket is. Óemberünk elõször mindenféle kifogásokat keres, amikor Isten megtérésre hív minket.

Isten Igéjének az igazsága nagyon kényelmetlen a mi világias gondolkozásunknak és megalázó a gõgünknek. Az Ige leplezetlenül világossá teszi, hogy bûnösök vagyunk és egyebet sem tudunk tenni, mint a gonoszt. Ez ellen a lesújtó igazság ellen védekezik az ember, különféle kifogásokat vagy mentegetõzéseket hoz fel. ÁAll a harc az igazság és a hazugság között. A mi óemberünk mindenestõl hazug és a látszatok világában él. Isten Igéje ezért a lelkiismerethez fordul és felébreszti az emberben az igazság szavát. Lelke legmélyén kénytelen az ember igazat adni Istennek és be kell ismernie: ez így van és ez az, amire nekem szükségem van - hacsak lelkiismerete nem keményedett meg és az ember még nem vált egészen a hazugságnak, azaz a hazugság atyjának a zsákmányává.

Amint Isten igazsága lelkiismeretünkben meggyõz, éppúgy Isten szeretete a szívünkön vesz erõt. Ez a szív természetétõl fogva a világon csüng, s éppen ezért elzárkózik az Istennek való átadás gondolatától. De alapjában véve mégis Istennek teremtetett és legmélyebb vágyakozására Isten szeretete az egyedüli válasz. Az ellenállás megtörik és egyszerre csak elõtör a mélybõl: tudom, hogy te vagy az, akire szükségem van, aki nélkül nem lehetek boldog! Jaj azonban, ha a világ szeretete az Istenhez való vonzódást teljesen kioltja bennünk!
Forrás: www.keresztenydalok.hu

Isten műhelyében.jpg

Válasz

Carl Eichhorn: "Isten műhelyében" c. könyvéből
A megtérés Isten mûve

A pogányoknak is adott az Isten megtérést az életre.
(Cselekedetek 11, 18)

A megtérés Isten ajándéka. Az ember nem akkor tér meg, amikor éppen eszébe jut. Izrael népének megtérési mozgalmát Jézus fellépte elõtt Isten egyengette. Megtérési prédikátort támasztott. Felruházta õt teljhatalommal és Lelkének erejével. Ez volt Keresztelõ János. Amint Isten ajándékozza az igazság tanúit, akik egyenesen járnak, nem emberekre néznek, a bûnt nevén nevezik és kíméletlenül feltárják, éppúgy Isten az, aki megnyitja a szíveket és felébreszti a lelkiismeretet. Ha bûneid utolérnek téged és ellened tanuskodnak, ha szíved nyugtalanná válik és nyomás nehezedik lelkedre, ez a kegyelem munkája és világos bizonyítéka annak, hogy Isten meg akar szabadítani. Ne térj ki elõle, állj az õ ítélete alá. Ne ellenkezz, mert Isten elkezdte benned munkáját.

Isten egyéb eszközöket is alkalmazhat, hogy embereket megtérésre vezessen. „Isten jósága is megtérésre akar indítani téged" (Róm 2, 4). De sokszor éppen az élet megrendítõ tapasztalatait használja fel. Nem egyszer álmok által rettenti meg az embereket. Általában az álmok megbízhatatlanok. Ha azonban az álom felrázza lelkiismeretedet és utána szorongást érzel lelked üdvössége miatt, akkor ez bizonyára Istentõl van (Jób 33, 15-16). Milyen gyakran teszik a szenvedések és bajok készségessé a szívet arra, hogy meghallgassa az igazság üzenetét. De a súlyos csapások egyedül még nem térítik meg az embert. Azt az Ige végzi el. Jób könyvében olvassuk, hogy Isten súlyos betegség által hogyan tesz alapos próbára egy életet és engedi azt egészen a sír széléig. De azután egy angyal, azaz emberi alakban megjelenõ isteni követ megmagyarázza Jóbnak ezt az egész isteni eljárást. Feltárja elõtte az Úr útját, Isten megrendítõ mondanivalóit, felfedi a bûn és szenvedés közötti bensõ összefüggést és arra inti õt, hogy keresse a megváltó kegyelmet. Az ilyen követek azonban nem túlságosan gyakoriak. Egy ilyen követ szájából jövõ isteni útmutatás a szabadulás módjára irányítja figyelmünket (Jób 33, 19-29). Nem adhatunk eléggé hálát Istennek, ha a mi utunkba is küld valakit követként, talán életünknek egy különösen súlyos órájában. És ha az illetõnek igen megalázó dolgokat is kell mondania nekünk, akkor is fogadjuk el és hajoljunk meg Isten üzenete elõtt. Ez az egyetlen mód, hogy kegyelemhez jussunk.
Forrás: www.keresztenydalok.hu

Isten műhelyében.jpg

Válasz

Carl Eichhorn: "Isten műhelyében" c. könyvéből
Az ember vaksága és Isten kegyelme

Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem gyönyörködöm a hitetlen halálában, hanem hogy a hitetlen megtérjen útjáról és éljen.
(Ezékiel 33, 11)

„Miért akarnátok meghalni, Izrael háza?" kérdezte egykor a próféta. Igen, vajon miért állnak ellen a megtérésnek, miért zárkóznak el az emberek elõle vagy legalábbis halogatják, amennyire csak tehetik? Miért van az, hogy az igazság komoly bizonyságtevõit, akik bûnbánatra hívnak, egy korszakban sem szerették a tömegek, sõt félreismerték és szidalmazták õket? Jeremiás így kesereg: „Nevetségessé lettem minden idõre, mindenki csúfol engemet." Miért ez az ellenszenv? A megtérés alkalmával az ember elveszti önállóságát, akaratát kiszolgáltatja Istennek, lekerül a trónról és az Úr Jézus jut uralomra. Arra persze nem gondol az ember a maga tragikus vakságában, hogy ez az annyira áhított önállóság és agyonmagasztalt szabadság valójában méltatlan rabszolgaság és hogy mi valamennyien a gonosz kívánságok és szenvedélyek megalázó uralma alatt élünk. - Amikor az Úr Jézus Pált szolgálatra küldte el, ezt szabta ki elsõ feladatául: „hogy megnyissad szemeiket" - mert csak ekkor tudnak az emberek a sötétségbõl a világosság felé, a sátán hatalmából az élõ Isten felé fordulni. Nincs fogalmuk arról, mennyire sötétek, sõt ellenkezõleg: felvilágosultaknak tartják magukat, a sátánnal kapcsolatban csak gúnyolódnak és nem tudják, hogy hatalmában vannak.

A megtérés az egyetlen életre, célra vezetõ út. Vele kezdõdik az élet. Ahelyett, hogy kerülnénk a megtérés útját, inkább hálásnak kellene lennünk, hogy Isten megengedi a megfordulást; nem zárja be elõttünk az ajtót. És ha keskeny is e kapu, úgy nem tudunk valami kényelmesen besétálni rajta, mégiscsak kapu. Isten nyitotta fel azt, hogy belépjünk rajta. Esküvel biztosít bennünket arról, hogy ez az õ akarata. Milyen vigasztalás ez a bûnösnek, akinek szemei megnyíltak s most ismeri csak fel igazán, milyen messzire került Istentõl és milyen mélyre süllyedt a romlásban. Bûne ijesztõ módon tornyosul elõtte; nem látja a menekülés lehetõségét, csak a biztos pusztulást. De akkor így szól az örömüzenet: Isten nem akarja a bûnös halálát. Azt akarja, hogy megtérjen és éljen. A megtérést nem engedheti el nekünk. Elõtte a gonosz nem állhat meg. De aki szívbõl megtér, annak Isten a maga kegyelmes arcát mutatja meg.
Forrás: www.keresztenydalok.hu

Isten műhelyében.jpg

Válasz

Carl Eichhorn: "Isten műhelyében" c. könyvéből
Az élet teljes kibontakozása

Amelyik pedig jó földbe esik, azokat jelenti, akik a hallott Igét tiszta és jó szívvel megtartják és termést hoznak állhatatossággal.
(Lukács 8, 15)

„Boldogok azok, akik Isten Igéjét hallják és megtartják." Ha Isten Igéje bensõleg megérintett és megragadott, õrizd meg azt szívedben, különben jönnek a madarak és felkapkodják a szemet. A csapongó gondolatok sokszor megfosztanak minket áldásoktól, a fecsegõ emberek pedig elvonják figyelmünket és nem engedik, hogy gondolatainkat összpontosítsuk. Keresd az elcsendesedést. Újra meg újra gondold át a hallottakat, mindenekelõtt azonban imádkozz azokkal kapcsolatban. Ekkor elmélyülnek majd a hatások. A mag gyökeret ver és szárat ereszt, amelybõl végül is gyümölcs jõ elõ. A kifinomult és jó szív egyszersmind figyelmes szív is, mely a felülrõl kapott hatásokat gondosan megtartja. Ennek ellentéte az, amit a Biblia lyukas edénynek nevez. Mária megtartotta a hallott igéket. Miért? Mivel azokat szakadatlanul szívében forgatta. A feledékenységnek a legbiztosabb és egyetlen ellenszere az, ha az ember állandóan egy dologra gondol.

Mennyire szívünkbe vési a Biblia azt, hogy Isten Igéjét hûségesen megõrizzük. „Írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire és a te kapuidra; szólj ezekrõl, mikor a te házadban ülsz vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel és mikor felkelsz" (5 Móz 6, 6-9). Az élet a maga követelményeivel és foglalatosságaival elég szétszórtságot hoz magával. Mégis igyekezzünk naponként néhány percet arra fordítani, hogy elcsendesedjünk és gondolatainkat összpontosítsuk. Milyen gyakran engedjük teljesen szükségtelenül, hogy szétszóródjanak gondolataink, vagy fecségesünkkel elhessegetjük Isten gondolatait. Hordjuk magunkkal zseb-bibliánkat, hogy napközben is szívünkbe tudjunk vésni egy-egy Igét. Az Isten Igéjének megvan az a tulajdonsága, hogy minél többet élvezünk belõle, annál ízletesebbé válik. Az emberi szóból gyakran elegünk lesz vagy csömört kapunk tõle, de Isten Igéjének a hallásából fakad a hit, a hitbõl az új élet gyümölcse. „Aki az õ Igéjérõl gondolkodik éjjel és nappal, olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, amely idejekorán megadja gyümölcsét; és minden munkájában jó szerencsés lesz" (Zsolt 1, 2-3). Az egész keresztyén élet abból áll, hogy állhatatosan szívünkben hordozzuk az Igét és szakadatlanul gyümölcsöt termünk.
Forrás: www.keresztenydalok.hu

Isten műhelyében.jpg

Válasz

Carl Eichhorn: "Isten műhelyében" c. könyvéből
Megfojtott élet

És amelyik a tövisek közé esett, azokat jelenti, akik hallották, de elmentek és az élet gondjai, gazdagsága és gyönyörûségei megfojtják õket és termésük nem érik be.
(Lukács 8, 14)

Semmi termés, semmi gyümölcs. ígéretesen kezdõtött és olyan nyomorúságosan végzõdik. Mennyi csalódást kell a Mindenhatónak megérnie. Pedig a maga részérõl nem mulaszt el semmit és mégis oly gyakran nem éri el célját. „Várta, hogy majd jó szõlõt terem, és az vadszõlõt termett!" (Ézs 5, 1-4). Nem õ a hibás. Az ember részérõl történik mulasztás. Jó magot kap, de nem irtja ki a gyomot és a gazt, legfeljebb egészen felületesen. A gyökerek azonban ott maradnak, felnõ a gaz is és megfojtja a gabonát.

Az isteni magnak az emberi gondok, gazdagság és gyönyörûségek a legveszedelmesebb ellenségei. A gaz mindig szívósabb, nagyobb ellenálló erõvel rendelkezik, mint a legnemesebb növény. A nemes növényeknek védelmezõ és ápoló kezekre van szükségük, különben elsatnyulnak. Így van ez bensõ életünkkel is. A bennünk levõ gonosz magában véve erõsebb, mint a jó. A jó csak akkor tud elõjönni, ha a gondozó, tápláló és megõrzõ kegyelem szakadatlanul munkában van. Ha a gonoszt nem akadályozzuk, hamarosan uralomra jut. Ezért ne kíméld a gyökereket! Isten kegyelmének bennünk végzendõ munkája nem tud kibontakozni világias gondolkodásmód mellett. Az élet gondjai, gazdagsága és gyönyörûségei alatt megfullad a lélek. Minden engedékenység végzetes. Máté evangéliumában a gazdagság „csalárdságáról" olvasunk. A pénz mindig csalogat és ragyogó kilátásokat ígér. Mi van ebben az életben, amit ne kaphatna meg az ember, ha pénze van? De közben becsapódik az ember. A pénz megfoszt minket Istentõl, az üdvösségtõl, az örök élettõl. Szegény, rászedett lelkek, akik a pénzhez tapadnak. És éppen így van ez a gyönyörûségekkel, testi élvezetekkel, a világi élettel. A bûn csak ideig-óráig való gyönyörûséget nyújt s azután következik az örökös nyomorúság. - „Megfojtanak." A lelki élet észrevétlenül megtorpan. A buzgóság ellanyhul, az Ige utáni vágy eltûnik. Lassanként kialszik az élet. - Nemrégiben találkoztam valakivel, aki súlyos szívbántalmai miatt állandóan levegõ után kapkod. Évekkel ezelõtt lelkileg felébredt, de azután elfogta a kapzsiság lelke. Az agyondolgozott testben szívgyengeség lépett fel. Számomra mély jelentõségû lelki kép volt ez. Még lélegzeni sem bír az, aki belekerül a földi javak hajszolásába.
Forrás: www.keresztenydalok.hu

Isten műhelyében.jpg

Válasz

Carl Eichhorn: "Isten műhelyében" c. könyvéből
A teljes érzéketlenség

Az útfélre hullottak pedig azok, akik hallják, azután eljön az ördög és kikapja az Igét a szívükbõl, hogy ne higgyenek és ne üdvözüljenek.
(Lukács 8, 12)

A kemény útfélen a mag nem tudja életerejét kibontakoztatni. Éppígy vannak szívek is, melyekrõl Isten Igéje hatástalanul pattan le. Az útfél nem volt mindig ilyen kemény. Az idõk folyamán taposták ilyenné. Az emberi szív is lassanként válik egyre keményebbé. - A gyermek még olyan fogékonynak mutatkozik. Felfog dolgokat, hallgatja a Megváltóról való beszédet, elgondolkozik rajta és kérdezõsködik. Lelkiismerete még nem vált keménnyé. Késõbb sok egyéb benyomás éri, sötét és gonosz hatások is. Ez mind nyomot hagy benne. A lélek az Isten szavára egyre érzéketlenebbé válik. A külvilág benyomásai egyre nagyobb erõvel ostromolják és a szív tárva elõttük. Romlott és gonosz emberek részérõl káros befolyások érik a fiatal lelkeket. Mennyire meggyötrik és tönkreteszik õket. Sok fiatal szív olyan, mint valami kert, amit vadállatok dúltak fel. Ó, bárcsak fallal tudnád körülvenni lelkedet, hogy ne tudjon oda minden behatolni, játszótérnek tekintve azt, ami Isten szántóföldje és veteményes kertje. - A belsõ érzéketlenség mégcsak fokozódik azáltal, hogy a lélek megkeményedik minden jó hatással szemben. A lelkiismeretet találatok érik, megmozdul, de az ember ismét elnémítja azt. Olykor világosan érezhetõ vonzás támad felfelé, de az ember ismét beleveti magát a hétköznapok hajszáiába vagy éppen a szórakozások árjába. A szív érzéketlenné válik, ha folytonosan csak olyan hatásokat kap, amelyek elvonják Istentõl. Az ápolatlanul és gondozatlanul maradt mag hamarosan elhal. Az ember érzéketlenné és tompává válik. A lelkiismeret elfásul és az ember semmit nem tud felfogni többé. Bár hallja Isten Igéjét, de az nem hatol a mélyre. A gonosz elkapja azt és szabad kikapnia a szívbõl, miután maga az ember is gonoszul bánt a szent Igével. Az ember alkalmatlanná válik a hitre. „Isten kiszolgáltatta õket elvetemült gondolkodásra" - mondja Pál apostol (Róm 1, 28). Igazságérzetük megromlott, Isten és a világosság iránt való érzékük veszendõbe ment. Végül is nyíltan gúnyolják és tagadják mindazt, ami szent. Azok az emberek, akik e kemény útfélhez hasonlítanak, az Ige számára szinte elérhetetlenek. De ha egyszer Isten ekéjével felszaggatja a kemény felületet, az Ige hatékony lehet még az õ életükben is.
Forrás: www.keresztenydalok.hu

Isten műhelyében.jpg

Válasz

Carl Eichhorn: "Isten műhelyében" c. könyvéből
Az Ige hatalma

A mag az Isten Igéje.
(Lukács 8, 11)

Az igazság keresése Isten Igéje nélkül csak bizonytalan tapogatózás. Milyen jelentéktelen egy gabonaszem és mégis milyen csodálatos erõt, az élet csíráját rejti magában. Vannak csendben mûködõ erõk. A növekedõ fa is minden zaj nélkül tolja félre a legnehezebb köveket. Ez a képe Isten Igéjének is, a maga rejtett erõivel. Emberi szíveket változtat át úgy, ahogy arra a világ semmiféle erõi nem képesek. És mint ahogy a mag sok esztendõn keresztül megõrzi csíraképességét, így Isten igéi is. Sokszor ott vannak mozdulatlanul a szívekben, míg bekövetkeznek azok a feltételek, amelyek között életre kelnek.

Az Isten és az ember között létrejött „új szövetség" elhozta az üdvösséget s az az Ige által lehet a mienk. Mária csendes szobácskájában angyal adta hírül azt és Mária hitt. Angyalok jelentették be születését, azután a pásztorok vitték tovább a hírt. Jézus maga is szó, azaz Ige útján hatott a szívekre. Apostolai ezt folytatták tovább. Így megy ez mindmáig. Az Ige a kegyelem nagy eszköze. De sajnos nem minden prédikációban lesz világossá Isten szava, Igéje. Csak az tud élõ Igét hirdetni, akit Isten küld és Lelkével felruház. „Hogyan hirdessék az Igét, ha nem küldetnek?" (Róm 10, 15). - „Amint engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket" (Jn 20, 21) - mondotta Jézus a tanítványoknak, miután felruházta õket Lelkével. Az Ótestamentumban olvassuk, hogy Jeremiás idejében is volt sok prédikátor, de a legtöbben a saját nevükben szóltak. Prófétáknak, Isten szószólóinak mondták magukat, de nem voltak azok. Az Úrról beszéltek, de nem az Úr küldte õket.

A magvetõ maga Jézus. Tõle jön a mag, azaz az Ige. Mi a szavainkat éppúgy nem tudjuk Igévé tenni, mint ahogy gabonamagot sem tudnánk „gyártani". Az Ige mindig csak adatik nekünk és ha eszközként rendelkezésére bocsátjuk magunkat, akkor rajtunk keresztül megszólal. Ekkor teljesül be az, hogy „aki titeket hallgat, engem hallgat". - Az ilyen Ige nem tér üresen vissza. Mindig talál szíveket, akiket áthat, foglyul ejt és bennük élõvé válik. Az Ige teszi ezt és nem a mi ügyeskedéseink és módszereink. Akinek megadatott Isten Igéje, az hirdesse azt! Lesznek persze olyanok, akik elhárítják, de másokat éppen ez ragad meg úgy, mint semmi más ezen a világon. És akit az Ige ragad meg, az meg is marad. Az élõ Isten Igéje nagy dolgokat cselekszik.
Forrás: www.keresztenydalok.hu

Isten műhelyében.jpg

Válasz