A legelhagyottabb ember: Zsoltár 22, 2 és Márk. 15, 34.

Istennek egy csodálatosan szép terve és kapcsolata volt, a saját képmására alkotott emberrel. De ez a felhőtlen szép kapcsolat, az ember bűnbeesése miatt, csak rövid ideig tartott. Mivel az ember, tiltás ellenére, elkövette a halálos bűnt! E miatt pedig, megszakadt a bűnös ember látási kapcsolata Alkotójával. Többé már nem láthatta Őt, hanem csak hallhatta szavát. Azonban, ez a szomorú halálos elhajlás, mérhetetlen bánatot és szenvedést okozott Istennek is, és a bukott embernek is. Az özönvíz előtti és utáni véres, viharos évszázadok, magukon viselték, a bűnbe esett emberiség nyomorúságát, földi élete minden területén. A Biblia, hitelesen örökítette meg, az egymást követő nemzedékek számára, ezeket a véres, gyászos eseményeket. Az ember, a bűn miatt, nem láthatta többé Alkotóját. Isten azonban, aki betölti a világmindenséget, atyai szíve és féltő szeme, folyamatosan kísérte az ember életét és minden lépését! De a népesség, növekedésével együtt, a bűn is növekedett, még pedig úgy annyira, hogy az igazságos Isten, Noé idejében elhatározta, az akkor élő emberiség, teljes elvesztését! Ámde a bűnösöket szerető atyai szíve, mely ma is teljes, kegyelemmel és irgalommal, nem engedhette meg, hogy az emberiséget teljesen megsemmisítse! Ezért Noét és családját, átmentette az özönvízen! De a bűn, továbbra is megmaradt az ember szívében. És az öröklött bűn, tovább is folytatta, lelket és életet romboló munkáját, az emberek szívében, életében. Sírt az angyalvilág, mert szánta a bűnbe merült emberiséget, de sírt az embervilág is, a kegyelmet és szeretetet nem ismerő Sátán, kegyetlen rabszolgaságában. Mennyei Atyánk azonban, aki nem csak bűnt gyűlölő igazságos Isten, hanem a bűnösöket szerető jóságos Atya is, mélyen megszánt minket, szabadulni képtelen bűnösöket. És az idők teljességében, szeretett Fiában, Jézus Krisztusban, személyesen ő maga jött le a földre közénk, bűnt kedvelő bűnösök közé! Rövid időre elhagyva, azt a bűntelen dicsőséges mennyei országot, melyben Kérubok, Szeráfok és angyal milliók hódoltak előtte és imádták őt! Mert Isten: előttünk érthetetlen módon, jelen lehet egyszerre, mennyben és a földön! Egyszerre kormányozhatja a mennyei és a földi világot! Az Úr Jézus, többször is hangsúlyozta: ,,Én és az Atya, egy vagyunk" A szentháromság Isten, elválaszthatatlanul egységes! Az Úr Jézus, nem passzióból, nem kedvtelésből hagyta el rövid időre, azt a csodálatos mennyei birodalmat, melynek öröktől fogva, Ura és Királya volt! Hanem bűnösök iránti mérhetetlen szeretetből, és szánalomból, hogy kiszabadítsa őket, a Sátán gyötrelmes rabszolgaságából! Hiába próbálkoztak Ábrahám, Jákob, Dávid, Illés, és mind a próféták, mert a legjobb mentési igyekezetük is, kudarcba fulladt. A jót, minden esetben, megrontotta a rossz. Sokkal több volt, az Istentől való elfordulás, mint az odafordulás. A bálványozás, még a Salamoni templomot sem kímélte meg. Ezékiel könyvében olvassuk, hogy Isten dicsőségének felhője, elhagyta, nem csak a templomot, hanem Jeruzsálemet is! A választott nép bálványozása miatt! Mert a dicsőséges Isten, sohasem vállalhat közösséget, a bűnnel! És mégis: az idők teljességében, megtörtént az a világot megrendítő nagy esemény, melynek áldozatos szépségét, fel sem tudjuk fogni, mi bűnös emberek. Isten még a világ teremtése előtt, elhatározta, hogy Fiában, Jézus Krisztusban, - mint bűntelen ember - magára ölti, a mi bűn miatt megromlott, porból való halandó testünket. Mi történt, azon a sötét Betlehemi éjszakán? Hát az, hogy a menny dicsőségében, a királyok Királya, levetette magáról, ragyogó királyi ruháját, és lejött, erre a bűntől megfertőzött, kietlen földre, magára öltötte, a szeretet után áhítozó bűnösök testi, koldus ruháját, és a bűnt kivéve, minden nyomorúságukban, múló örömeikben, azonosult velük! Mivel bűnösöket szánó, szerető szíve, nem bírta elviselni tovább, a Sátán lélekromboló munkáját, közöttük. És tiszta szent életével, példás magatartásával, tanításával és csodáival, mutatta be kortársai előtt, milyennek képzelte el az ember, bűneset előtti, életét a bűntelen szép paradicsomban, Édenben. Jézus Krisztus, már a világ teremtése előtt, önként vállalta a bűnös emberiség megváltását! És ami akkor eldőlt, elméletben, az megvalósult, Betlehemben! Megváltó Urunknak a szenvedést, gyakorlatban kellett megismernie, megtapasztalnia! Az elkövetett bűnt, büntetésnek kellett követnie. Az igazságos Isten követelésének, be kellett teljesülnie! A büntetés azonban, iszonyatos volt. Kereszthalál! Büntetés elviselésében azonban, a bűnös embert, bűnös embertársa, nem helyettesíthette volna! Ezért, a nagy ítélő teremben végbe megy egy olyan érthetetlen bírói ítélet, melyet emberi ésszel, fel sem tudunk fogni. Ámulj Föld, ámuljatok egek! Isten, a nagy ítélő Bíró, Fiában, Jézus Krisztusban, önmagán hajtotta végre a büntetést! És a bűntelen, szent Fiú, magára vállalja a bűnbe esett emberiség, minden szennyét, bűnét, nyomorúságát! Hogy azt, mint - ó emberünket - véglegesen, odaszegezze a keresztfára! És az Úr Jézus, ott a keresztfán függve, válik a legelhagyottabb emberré, a földön! Mert mint a legnagyobb bűnös előtt, bezárult előtte a menny. Hiszen rajta van a világ népeinek összes bűne! De a lelkileg vak emberiség sem, fogadja be őt. Mivel a megkínzott Jézusban, nem ismeri fel, drága szabadítóját, Megváltóját! Olyan gonosztevőnek tartja őt, aki nem érdemli meg, hogy föld legyen a talpa alatt, nem érdemel meg egy pohár friss vizet, ecetet adnak innia. És a kereszten, a föld fölé emelik őt! Ott függ: 6 órán keresztül, Ég és Föld között. És a rettentő kínok között gyötrődő Jézus ajkáról, elhangzik az emberiség legfájdalmasabb kiáltása: melyet a 22-ik zsoltár, és Márk evangéliuma, örökített meg, számunkra. ,,Én Istenem, Én Istenem, miért hagytál el engemet" Ugye tudjuk miért? Én miattam és te miattad, kedves barátom! Te érted és én értem! Isten jól tudta, hogy ezt a kárhozatos halálos büntetést, egyetlen ember sem bírta volna elviselni! Ezzel kapcsolatban, olvastam egy nagyon tanulságos történetet. Régen, egyik iskolában történt. A tanítási szünetben, az egyik csintalan gyermek, olyan bűnös dolgot vitt végbe, hogy a tanítónak meg kellett volna büntetnie, az elkövetőt. És szünet után, a tanteremben, a tanító felszólította az elkövetőt, hogy jelentkezzen. De senki sem jelentkezett. A büntetés, 50 tenyeres lett volna. A tanító látta, hogy ezt a büntetést, a gyermekek nem tudták volna elviselni, ezért elhatározta, hogy önmagán hajtja végre a büntetést, tanulságul. Vette a vonalzót, odaállt a padsorok elé és elkezdte ütni a saját tenyerét. És mikor megjelentek az első vércseppek a tenyerén, a bűnt elkövető fiú, felugrott sírva, és azt kiáltotta: tanító bácsi, hagyja abba, én vagyok a bűnös, én érdemlem a büntetést! Nos, ez a hasonlat is, Istenünk mérhetetlen szeretetére emlékeztet minket. De a halálos bűnt, büntetésnek kellett követnie. Azonban ezt a legnagyobb büntetést, csak Jézus tudta elviselni, mert ő a büntetés után is, életben maradt! Mert neki hatalmában állt, letenni és ismét felvenni az életét! És ez, meg is történt a feltámadásban! Ó bárcsak mi, kárhozatra ítélt, de megkegyelmezett bűnösök, mélyen az elménkbe és szívünkbe vésnénk, hogy a bűnt gyűlölő, de a bűnösöket szerető igazságos és kegyelmes Isten előtt, a legparányibb bűn is, halálos bűn! Ezért a bűnnel nem szabad játszadozni, parolázni. Mégis, sok ember még dicsekszik is bűneivel. Sokan még versenyeznek is abban, hogy ki tud cifrábban káromkodni, rondábban, beszélni. Lelki vakságban szenvedő emberiség: bárcsak nyílna meg szemed, nyomorult bűnös életed meglátására, és még időben, amíg szíved dobog, oda menekülnél, ahhoz a drága Megváltóhoz, akinek közbenjárása nyomán, mennyei Atyád, kész téged is, gyermekévé fogadni, hogy nála: Vele élhess, örökké.

Írta: Pecznyík Pál 2014-ben.