Napi Ige és gondolat

Isten Igéjének rövid, gyakorlati magyarázata naponta, kiegészülve egy bölcs gondolattal és egy imádsággal.

„Igyekezz kipróbált emberként megállni az Isten előtt, mint olyan munkás, aki nem vall szégyent, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét. A szentségtörő, üres fecsegők elől pedig térj ki, mert egyre messzebb mennek az istentelenségben, és szavuk úgy terjed, mint a rákos fekély.”(2Tim 2,15-16)

A Kr. u. 1. században sem volt ismeretlen a rákos megbetegedések veszélye, ma pedig szinte minden család kénytelen szembenézni, megküzdeni a kórral. Sajnos mindannyian tudjuk sorolni az efféle megbetegedések ismérveit: egyrészt, hogy minden rákos betegség alattomos, mert észrevétlenül kezd kialakulni, tünetek nélkül képes rombolni, s amikor fény derül a betegség létére, ott már komoly tünetek vannak általában. Aztán tudjuk jól, hogy gyorsan terjed, onnantól kezdve, hogy kiderül a betegség, versenyfutás az idővel minden nap.

Ennek a betegségnek a képét használja hasonlatként az apostol, amikor fiatalabb szolgatársát, Timóteust próbálja leveleiben felkészíteni a gyülekezet vezetésének várható nehézségeire.

 Nem hallgatja el ugyanis, hogy hitéért, hitének igazságáért, az evangélium tisztaságáért, az éppen születőben, kialakulóban lévő egyházának megmaradásáért harcolnia kell majd. „Harcold meg a hit nemes harcát”; „mint Krisztus Jézus jó katonája...” – fogalmaz más igeversekben szintén az apostol. Mert mindig lesznek rákos fekélyként terjedő veszélyes tényezők, melyek rombolni, ártani, szakítani, aláásni akarnak. És ezekkel szemben a kényelmes közöny egyenlő a halállal. Mintha felfedeznénk, hogy szervezetünkben felütötte fejét egy rákos betegség, s azt mondanánk: nem foglalkozom vele, majd megoldják a sejtjeim. Ezen hozzáállás egyenes következménye a pusztulás.

Az életben maradáshoz küzdeni kell, akarni; az evangélium terjedését, a missziót is akarni kell, nem ölbe tett kézzel várni a fejlődést, a változást.  Ugyanebben a levelében három emberi példát sorol az apostol: küzdeni az evangélium ügyében, mint a sportoló, mint a földműves, mint a katona. Vagyis naponként cselekedni, áldozatot hozni, szó szerint küzdelmeket vívni. A földművelésből élő ember számára nem is létezik olyan, hogy szabadság, vagy táppénz. Ha akarja a betevő falatot, hajnaltól alkonyatig munkálkodnia kell. Egy sportolónak is hiába lenne a vágya az olimpia, ha közben lusta lenne akár csak egyetlen izzadságcseppet áldozni érte. S egyetlen katona sem mondhatja azt veszélyhelyzetben, hogy ma nem védem meg a hazámat, mert pihenőnapom van…

Legyen bölcsességünk ma is, hogy felismerjük a hitünkre veszélyt jelentő körülményeket; tudjunk szólni és cselekedni, ha az igazság úgy kívánja. Tudjuk hitünk tisztaságát – ha kell – Krisztus jó katonájaként megvédeni; s ha kell, haszontalan szóharcoktól távol maradva, csendes imádságban kérni Isten békességét! /Gyallai Henrietta/

***