Szárnyaid árnyékában keresek oltalmat, míg elvonul a veszedelem. (Zsolt 57,2b)

Aznap, amikor beesteledett, a hét elsõ napján, ott, ahol összegyûltek a tanítványok, bár... az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek! (Jn 20,19)

Olvasmányok: 1Kor 15,20-28 és 1Pt 1,1-12

Aki a mi bûneinkért halálra adatott és feltámasztatott a mi megigazulásunkért.
Római levél. 4, 25.

Ha a bûneimet magamon nézem, megfojtanak engem. Azért hát Krisztusra kell néznem, aki bûneimet magára vette. Bûneim tehát mostmár nem rajtam, hanem Krisztuson vannak s õt fojtogatják. Lássuk, mire mennek Vele?! Bizony földhöz verik és megölik. Uram Isten, mi lesz most Krisztussal, az én Üdvözítõmmel? Nos, jön az Isten, Krisztust elõhozza a sírból és megeleveníti. Sõt, maga mellé helyezi az égbe s mostantól fogva uralomra emeli mindenek fölé. Hát az én bûneim hová lettek? Fenn maradtak a golgotai gyalazat-fán. Ha ehhez hittel ragaszkodom, akkor lelkiismeretem nyugodt, mert hiszen nincsen bûnöm. Dacolok a halállal, ördöggel, bûnnel és pokollal, mikor gyötörni akar. Megteheti ugyan, mert hiszen Ádám fia vagyok. Meg kell halnom is hamarosan. De mert a Krisztus bûneimet magára vette s meghalt miattuk, halál, ördög, bûn és pokol nem árthat nékem: Krisztus erõsebb náluk, nem bírnak Vele. Kitör a sírjából s földre teperi õket. Azután felmegy a mennybe, megkötözi ellenségeit s uralkodik mindeneken, mindörökké. Ezért nyugodt a lelkiismeretem. Boldogan örvendezem s nem félek többé e zsarnokoktól, mert Krisztus elvette rólam s magára vette bûneimet. Rajta pedig ugyancsak jóhelyen vannak!

De Jézus Istennek Fia, 
Ki eljött e világra, 
Midõn érettünk meghala. 
Bûneinktõl megválta.
lált õ gyõzte meg, 
nösök ne fél jetek! 
Halál fullánkja elveszett,
Nincs hatalma: örvendjetek!

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk az Északi Egyházkerület lelkészei által szerkesztett IgeIdő c. kötetből való.