A történet az, hogy Ábrahám fia, Izsák éli a maga életét azon a földön, ahova Isten vezette oket. Egyszer azonban éhség támad ott az országban, és az emberek tömegesen menekülnek dél felé, ahol még van kenyér és víz. Izsák marad, mégpedig azért, mert Isten ezt parancsolta neki, és o komolyan veszi Istennek a kijelentését.Közben kiderül, hogy a hívok sem tökéletesek és bun nélküliek, mert hitetlenségbol azt hazudja, hogy a felesége a testvére, és ebbol majdnem nagy baj lesz. Isten azonban megorzi ettol a bajtól is, és Ábrahámra, az o hívo atyjára való tekintettel gazdagon megáldja. Annyira meggazdagodik a nyomorúságos körülmények közepette és ellenére is, hogy félni kezdenek tole a filiszteusok, akik között lakik.Végül is elküldik maguk közül. Izsák nem vitatkozik, csendesen elvonul, pedig megkeserítette és megnehezítette az életét az, hogy bosszúból a filiszteusok betemették azokat a kutakat, amiket még Ábrahámnak a szolgái ástak, és amik nélkülözhetetlenek voltak ahhoz, hogy életben maradjanak. O azonban emiatt sem támad rájuk. Csendesen odébbáll, letelepszik egy másik területen, és amikor ott kezdenek berendezkedni, akkor ismétli meg Isten az O nagy ígéretét, és azon az éjszakán ezt mondja neki:"Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Istene. Ne félj, mert én veled vagyok, megáldalak téged, megsokasítom utódaidat szolgámért, Ábrahámért!" Amikor már kijelölték azt a területet, ahol letelepednek, akkor kerül sor arra, amirol most szeretnék beszélni, és amit ebben az egy mondatban így foglal össze a Szentírás: "Ezért oltárt épített ott, és segítségül hívta az Úr nevét. Felvonta sátrát Izsák, szolgái meg kutat ástak ott."Ebben az egyetlen mondatban, mint cseppben a tenger, benne van egy istenfélo ember egész életszemlélete, gondolkozásmódja, hite, jelleme. Izsák nem szitkozódik, nem átkozódik, pedig megérdemelnék ezek az ellenséges indulatú filiszteusok. Nem is támad rájuk, pedig hatalmasabb, erosebb, mint ok. Nem is esik kétségbe, és nem is vonja kétségbe, hogy Isten ígérete ennek ellenére is igaz, és biztos, hogy teljesedik, hanem csendesen elmegy, berendezkedik egy másik, kevésbé kedvezonek látszó területen, és ebben a sorrendben cselekszik: oltár épít, segítségül hívja az Urat, felvonja a sátrát, és közben meg utána folyamatosan kutakat ásnak. Erre a sorrendre figyeljünk most fel, mert az o történetébol meggyozoen kiderül, hogy akinek az életében helyes a sorrend, annak az életében rend van.Ámen