Adni vagy elvenni?
„Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” (Apostolok cselekedetei 20:35)

Adni szeretsz inkább, vagy kapni? Ha nem tudod, mit válaszolj erre a kérdésre, gondolj bizonyos televíziós személyiségekre. Bár valóban tehetségesek, a fő mozgatórugóik a nézettség, az imázs, az emberek elismerése és a profit. Nézd meg, milyen háttérből jöttek! Az a kislány, aki azelőtt szürke egér volt, egyszer csak azt mondta: „Nézzetek rám!” Szereplésével a tömeg tetszését keresi, sőt, azért él. Vagy a kissrác, aki azt kiabálta: „Tarzan vagyok”, most úgy jár-kel, mint akinek kijár minden földi jó. János apostol ír egy Diotrefész nevű emberről a gyülekezetben, aki „elsőségre vágyik” (3János 9). Dan Reiland vezetési tanácsadó jegyezte meg: „Ha a médiasztárok csak saját szükségük kielégítésére tájékoztatnak minket, ha saját bizonytalanságuk, egójuk vagy épp kötelességük az indító ok, akkor valójában nem adnak. Ők akarnak kapni a nézőktől, igénylik a dicséretet. A bizonytalan ember helyeslésre és elfogadásra vágyik, és ezt a közönségtől várja. Az egoista azt akarja, hogy felmagasztalják; felsőbbrendűségre vágyik, hogy csak egy kicsivel jobbnak tűnjön, mint mindenki más – és ezt az igényt megint csak a nézőknek kell kielégíteniük. Még az is, akit a kötelességtudata hajt, azt szeretné, ha elismernék munkájáért, hogy megbízhatónak tartsák. Kik? Természetesen a nézők. Sokak számára a fentiek jelentik a belső hajtóerőt, bár nincsenek ennek tudatában. De vannak valódi adakozók is. Az ilyen ember belső indítékai a szeretet, a nagylelkűség, a hála, az együttérzés; amit tesz, azt szenvedélyesen, túláradóan teszi. Ezek az adás üzemmódjai. Az ilyen módon működő szívek nem várnak a nézőktől semmit – csak adni akarnak. Így az adás valóban ajándékká lesz. Betölt és megújít.” Kérd ma Istent, formálja át a szívedet, hogy ne kapni akarj, hanem adni tudj!