Alapige:Jel 21,10-14

Imádkozzunk!

Örökkévaló Istenünk, áldunk téged, hogy meghosszabbítottad időnket. Köszönjük, hogy napjainkhoz napokat adsz, éveinkhez új évet.

Te látod, hogy mindnyájan erre vágyunk, amiről most olvastunk. Szeretnénk, hogy megkoronázzad ezt az évet is javaiddal, hogy betölts minket testi és lelki áldásokkal. Hisszük, hogy minden áldás forrása nálad van.

Ezért alázatosan kérünk, add meg nekünk az idén is azt, amire szükségünk van, s tedd világossá számunkra, mi az, amit nem nekünk szántál csak nálunk helyezted el, hogy azt szeretettel továbbadjuk másoknak. Hadd legyünk mi a te áldást közvetítő eszközeid ebben az évben.

Köszönjük, hogy minden gondunkat tereád vethetjük, mert neked gondod volt, gondod van, és hisszük, hogy lesz is reánk.

Kérünk, hogy világítson utunkon a te igéd. Taníts minket Szentlelkeddel egyre inkább igeszerűen gondolkozni és cselekedni. Hadd legyen egyre könnyebb, hogy engedelmeskedünk neked. Hadd lássuk, hogy ez nem kényszer, hanem nagy lehetőség.

Magasztalunk bölcsességedért. Áldunk azért, mert mindent szeretetből cselekszel. Köszönjük, hogy azoknak, akik téged szívből szeretnek, mindent a javukra fordítasz.

Kérünk, adj nekünk útmutatást már most, ezen az első istentiszteleten is. Taníts minket szüntelenül tereád nézni. Segíts, hogy ha gondok között járunk, akkor se földre szegezett tekintettel botorkáljunk, hanem a mennyre függesszük a szemünket. Merjük komolyan venni a láthatatlanokat is, téged magadat, mindeneknek Urát, a te igaz ígéreteidet, amikben méltán bízhatunk, mert megvalósulnak.

Kérünk, beszélj velünk most igéden keresztül. Tégy minket fogékonyakká Szentlelkeddel, és az engedelmesség lelkével is támogass.

Ámen.

Igehirdetés

Amikor tavaly a Jelenések könyvét tanulmányoztuk, nem tudtunk minden részletre kitérni. De már akkor feltűnt nekem ez a néhány mondat, amit most hallottunk, és úgy gondolom, hogy az új esztendő első istentiszteletén különösen is időszerű ennek az igeszakasznak az üzenetét kibontani.

A mennyei Jeruzsálemről van itt szó, tehát az üdvözültek gyülekezetéről, a megdicsőült egyházról. Erről a csodálatos közösségről, mint egy városról ír itt a szentíró, és három jellegzetességére hívja fel a figyelmet: az alapjára, a falaira és a kapuira.

Több adattal is szemlélteti csak ezen a rövid szakaszon belül is, hogy ez a közösség, a mennyei Jeruzsálem, a megdicsőült egyház már tökéletes, hibátlan. Erre utal az, hogy kocka alakú. Az ókorban a kockát tekintették a tökéletes formának. Erre utal az is, hogy többször ismétlődik benne a tizenkettes szám, de leginkább ez a megállapítás: "Benne volt az Isten dicsősége." Ilyen lesz az örökkévalóságban a hívők közössége, a Krisztus egyháza. És ilyen lesz minden egyes hívő ember is.

Most még nem ilyen. Most még egyáltalán nem tökéletes az egyház. Nem tökéletesek a helyi gyülekezetek sem. Ez a miénk sem. És nem tökéletes a mi hívő életünk sem. De ez a minta, efelé haladunk, erre kell törekedni, ezt lehet egyre inkább megközelíteni. Tekintsük ezt most úgy, mint újévi programot. Ezt közelítheti meg az egyház, a mi gyülekezetünk is, és ez lehet állandó célkitűzése, megvalósítandó programja a személyes hívő életünknek is.

Azt nézzük meg tehát most: mit jelent ez a mennyei Jeruzsálem esetében és mit jelent ez minden mai földi gyülekezet esetében, hogy annak szilárd alapja, magas falai és nyitott kapui vannak. Ma ennek szinte csak a tartalomjegyzékét tudom röviden elmondani, de ha Isten segít minket, a következő vasárnapokon szeretném majd részletesen kibontani, hogy a Szentírás mit tanít erről.

Tehát szilárd alapja, magas falai és nyitott kapui lesznek a mennyei Jeruzsálemnek, és ez kell, hogy jellemezzen ma is minden egészséges gyülekezetet és újjászületett hívő embert.

1. Mit mond az alapokról? "A város falának tizenkét alapköve volt, és azokon a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve."

Pál apostol az Efézusi levélben ugyanezt így írja le: "Ráépültetek az apostolok és próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus." (Ef 2,20).

A korinthusiaknak pedig azt fejtegeti, hogy "más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely Jézus Krisztus." (1Kor 3,11).

Az egyház alapja, és nyugodtan fogalmazhatjuk így is: a mi hitünk alapja tehát Jézus személye. Az Ő testtélétele, örök istensége, megváltó halála, dicsőséges feltámadása és személyes visszajövetele. Röviden összefoglalva ez a mi hitünk alapja.

Erről írtak a próféták, hogy majd mindez beteljesedik, és erről írnak az apostolok, hogy mindez beteljesedett. Mind az Ó-, mind az Újszövetség, vagyis a teljes Szentírás a mi hitünk alapjáról: Jézusról szól.

A Szentírást úgy tekintjük, hogy Isten a szerzője, Ő írta, csak a próféták és apostolok írták le. Mivel Isten a szerzője, igaznak tekintjük. Mindazt, amit a Biblia Istenről, rólunk, a világról ír, igaznak tekintjük, tévedhetetlennek és ma is érvényesnek. Ez a mi hitünk alapja.

Sokan vannak, akik ugyanezt vallják, csak valamivel kiegészítik. Vannak, akik bólogatnak, igen, ez a mi hitünk alapja is, de - noha tudjuk, hogy Jézus adja az üdvösséget - fontos az úgynevezett szentek tisztelete és bizonyos jó cselekedetek elvégzése is. Jézus adja az üdvösséget, de fontos a szombatnap megtartása, bizonyos ételektől való tartózkodás. Jézus adja az üdvösséget, de fontos az üdvösséghez az ún. lélek-keresztség, és annak egyik következménye, az új nyelveken való megszólalás.

Mi azt valljuk: a mi hitünk alapja, Jézus Krisztus nemcsak szükséges az üdvösséghez, hanem elégséges is. Semmivel nem kell kiegészíteni azt, amit Ő értünk tett. Tökéletes az a váltság a benne hívők közösségére és személyére nézve is.

Ragaszkodni kell tehát az alapokhoz. Tisztázni kell, hogy mi a hitünk alapja. Az alapok arra utalnak, hogy mit hiszünk, kiben hiszünk. Kinek hisszük azt az Istent, azt a Megváltót, aki nekünk magát a Szentírásban kijelenti.

2. És mit tudunk meg a falakról? Ezt olvastuk: "a fala nagy és magas volt."

Az alapokra falakat szoktak építeni. A mennyei Jeruzsálem falai nagyok és magasak. A fal elhatárol és véd. A fal mutatja meg egészen egyértelműen, hogy mi tartozik a városhoz, és mi az, ami azon kívül van. Ami azon kívül van, az nem feltétlenül ellenség, nem is okvetlenül ellenfél vagy vetélytárs. Egyszerűen más. Nem azonos azzal, ami a falakon belül van.

Isten hangsúlyozza, hogy a benne hívőknek szenteknek kell lenniük. A szent azt jelenti: Isten számára elkülönített. Egészen más használatra való, mint minden egyéb.

A jeruzsálemi templom szent edényeit csak áldozatok bemutatására volt szabad használni, semmi másra nem. Az Istenben hívő szenteket csak Isten használhatja a maga céljaira. Nekik el kell különülniük, sőt el kell válniuk mindentől, ami Isten nélküli és Isten-ellenes. Vagyis bibliai szóval: a világtól. A világ nem a teremtett világot jelenti ebben az összefüggésben, hanem az Isten nélküli gondolkodást és életvitelt. Szemben az Isten akaratának engedelmeskedő gondolkozással és életvitellel. Ezt nevezi a Biblia az Isten országának, ahol az Isten királyi uralma megvalósul. A szenteknek nem szabad elegyedniük a világgal. Akkor lesznek áldássá a világ számára.

Ha a város alapjai arról szólnak, hogy mit hiszünk, a város fala arra utal, hogy kik vagyunk. Hol lakunk, hol lehet megtalálni, kikkel tartozunk össze, kikkel vállalunk közösséget, milyen jellegzetességeket hordozunk. Az identitásunk kérdését veti ez fel. Aki vállalja a maga identitását és annak megfelelően is él, az tartozik Isten népéhez.

Itt egy fontos bibliai igazság szólal meg. Ez az egyértelmű keresztyénségről, az elkötelezett Krisztus-követésről szól. A szent nem keveredhet a világgal. Mi közössége van a világosságnak a sötétséggel? - olvassuk a Szentírásban.

Péter apostol azt írja a gyülekezet tagjainak Isten parancsára hivatkozva, aki azt mondta, hogy szentek legyetek, mert én szent vagyok, hogy "szentek legyetek egész magatartásotokban." (1Pét 1,15).

Tehát mindenféle kettősséget száműznie kell a hívőnek a maga életéből. A hívő életét a hívség, a hűség jellemzi. Hűség Jézushoz, aki az Ő vére árán új szövetségébe fogadott minket. Hűség a hívők közösségéhez, hűség a helyi gyülekezethez, hűség azokhoz a feladatokhoz, amiket a szolgálat Ura adott nekünk. A fal elválasztja a belül lévőket a kívül lévőktől.

Ezért írja János apostol élesen fogalmazva: "Fiacskáim, ne szeressétek a világot (tehát az Isten nélküli gondolkozást és életvitelt), se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké." (1Jn 2,15-17).

Az első újévi feladatunk tehát - már azoknak, akik komolyan akarják venni a hitüket és a Krisztushoz való tartozásukat -: megszüntetni mindenféle kettősséget az életünkben. Véget vetni minden ilyennek, hogy valaki itt benn szépen dicsőíti Istent, kívül pedig ugyanúgy káromkodik, mint egy nem hívő ember. Hogy a fiatalok a bibliaórán örömmel beszélgetnek Isten dolgairól, de a kapun kívül parázna vicceken nevetnek, és füves cigivel kínálják egymást. Hogy az elmúlt éjjel itt sokan úrvacsoráztunk, de talán vannak, akik előtte meg utána ugyanúgy töltötték a szilveszter éjszakát, mint a világ, mintha nem lennének hívők.

Isten élesen mondja több helyen a Bibliában, hogy valamelyiket abba kell hagyni. A kettő együtt nem megy. Isten nem retten vissza attól sem, hogy azt mondja: akinek ilyen kettősség van az életében, hagyja abba a vallásoskodást. Nemcsak azt mondja: hagyjátok abba a bűnt. Azt mondja: ha ragaszkodtok a bűnhöz, ha nem akartok változni, akkor ne gyertek be az én házamba.

Sok igét olvashatnánk. Az Ézsaiás könyve első részéből hadd olvassak néhány verset.

"Mit kezdjek a sok véres áldozattal? - mondja az Úr.

Elegem van az égőáldozati kosokból, a hízott marhák kövérjéből! A bikák, bárányok és bakok vérében nem telik kedvem. Ki kívánja tőletek, hogy eljöjjetek, hogy megjelenjetek előttem, és tapossátok udvaromat? Ne hozzatok többé hazug áldozatot (nem azt mondja: áldozatot, hanem hazug áldozatot), még a füstjét is utálom! (...) Nem tűröm együtt a bűnt és az ünneplést!" (Ézs 1,11-13).

Valamelyiket abba kell hagyni, mert amíg együtt van, addig az ünneplés sem hiteles. Addig nem kedves neki a vallásoskodás, az istentiszteletesdi, ha azt nem követi életváltozás, tényleges szakítás mindazzal, ami világi, vagyis Isten nélküli, Isten-ellenes.

"Ha felém nyújtjátok kezeteket, eltakarom szemem előletek; bármennyit is imádkoztok, nem hallgatom meg: vér tapad a kezetekhez!" (Ézs 1,15).

Hiába teszem össze úgy a kezemet, hogy közben vér tapad hozzá. Ígéri Isten, hogy nem hallgatja meg. Félelmes, nem? Jó, ha beleborzong a hátunk és összetörik a szívünk, és elkezdjük kérdezni Őt: Uram, mi az, amit ki kell vetnem az életemből, mert tiszta kezeket szeretnék felemelni hozzád és nem véres kezeket!

És így folytatja: "Mossátok tisztára magatokat! Vigyétek el szemem elől gonosz tetteiteket! Ne tegyetek többé rosszat! Tanuljatok jót tenni..." (Ézs 1,16-17).

Valamelyikkel szakítani kell. Isten a kettősséget nem tűri. Aki Isten népéhez akar tartozni, annak le kell lepleznie a maga életében a kettősségeket, és tisztázni kell, hogy a falon belül, vagy falon kívül óhajt lakni. Mert a senki földjén nem lehet házat építeni, és a kétlaki ember mindig kiszolgáltatott, nem számíthat Isten védelmére. Aki félig Jézusé és félig a világé, az egészen az ördögé. Az ilyen emberek életében botrányos és tragikus bukások szoktak bekövetkezni, mert egyedül akar megvalósítani valamit, amit egyedül nem lehet. Úgy akar feltűnni Isten gyermekének, hogy közben nincs igazi, elkötelezett kapcsolata az élő Istennel.

A 118. zsoltár végén van egy megdöbbentő mondat. Így hangzik: "Kötelekkel kötözzétek az áldozati állatot az oltár szarvaihoz!"

Ha egy állatról eldöntötték, hogy az az Úrnak bemutatandó áldozat lesz, azt nem lehet engedni megszökni, azt oda kell kötözni. Ezt az elkötelezettséget hangsúlyozza Isten igéje sok helyen. Azt a hűséget, ami az Újszövetségben a hitet is jelenti, nincs külön szava az Újszövetség eredeti szövegének arra, hogy hit és hűség, és a magyarban sem volt korábban. "Légy hív mindhalálig!" Hív az, aki hívő, és aki egyben hű. Az egész életünkre kiterjed Istennek ez az igénye.

Most nyugodtan sorolhatnánk, hogy ez a rövid h-betűvel kezdődő szócska: hű, hogyan terjedjen ki az egész életünkre, hogy ez határozza meg mindazt, amit ezek alá a címszavak alá írhatunk: hit, haza, házasság, hívatás, sőt még a hitközség, a gyülekezet is. Isten hűséget vár az övéitől, és aki szórakozik az ilyen kettősségekkel, hogy egy kicsit neki is, egy kicsit a világnak is, mert nem lehet mindennel szakítani, az előbb-utóbb el fog szakadni a kegyelmes Istentől.

Készek vagyunk-e vállalni Őt áldozatok árán is? Az alapok arról szólnak, mit hiszünk, és ezt is világosan látni kell; a falak arról, hogy kik vagyunk, hova tartozunk. Belül vagyok, vagy kívül vagyok. A fal tetején nem lehet lakni, hogy hol erre mutatom magamat, hol arra.

Ez az elkötelezettség áldozatokkal jár, de az számíthat Isten védelmére és áldására, aki elkötelezte magát neki úgy, ahogy azt a Sadhu Sundar Singh indiai keresztyénnek tulajdonított világos, kristálytiszta kis ének mondja:

Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust.
Ha nincs is társam, követem mégis Őt.
Mögöttem a világ, előttem Jézus.
Nincs visszaút, nincs visszaút.

Ilyen elkötelezett követőket vár Jézus. Ennek az elkötelezettségnek a hiánya sok-sok gyengeségünk, erőtlenségünk, gyávaságunk oka. Akinek a szívében eldől, hogy követi Jézust, nemcsak néz utána, hanem követi, és csak Őt követi, és mindvégig követi, annak az életében kezdődnek el a csodák. Ott az Ő jelenléte érezteti magát. Ott Ő cselekszik, mint mindenható Isten.

3. És mit tudunk meg a kapukról? Így olvastuk ezt alapigénkben: "tizenkét kapuja, előtte tizenkét angyal, és a kapura nevek írva, Izráel fiai tizenkét törzsének nevei: keletről három kapu, északról három kapu, délről is három kapu, és nyugatról is három kapu."

Isten népe elhatárolódik a világtól. De ez az elhatárolódás nem elzárkózás. Tudjuk, hogy kihez tartozunk, és mihez akarjuk tartani magunkat. Elkülönülünk mindattól, ami Isten nélküli és Isten ellenes, de nem zárkózunk be. A falakon kapuk vannak, mégpedig nyitott kapuk, amiken be lehet jönni és ki lehet menni.

Kik jöhetnek be? Így olvassuk a következő fejezetben: "Akik megmossák ruhájukat, azoknak joguk lesz az élet fájához, és bemennek a kapukon a városba." (Jel 22,14).

Akik Istent keresik, akik Jézusban bíznak, akik megmossák a ruhájukat, azok jöhetnek be. Nyitva van a kapu. Bárki bejöhet, személyválogatás nélkül. A rablógyilkos is, ha megmosta a ruháját. - És a kapun ki is lehet menni, mert az Isten választottjai mennek ki a világba. Elkülönülnek tőle, a fal mutatja, hogy mit jelent bent lenni és kik vannak kívül, de a kívülvalókat szeretik azok, akik már kegyelmet kaptak. Viszik az evangéliumot és hívogatnak Jézushoz másokat.

Vannak gyülekezetek, amelyeknek szinte nincs faluk, minden előtt nyitottak. Jöhetnek a farkasok, jöhetnek a báránybőrbe bújt farkasok, téphetik szét a nyájat. És vannak gyülekezetek, amelyek bezárkóznak. Jól érzik a hívők magukat összebújva, de semmi felelősség nincs bennük mások iránt. Annak a küldetésnek, amit Jézus adott a benne hívőknek, hogy "menjetek és tegyetek tanítvánnyá minden népet", nem tesznek eleget. Márpedig ha az alapok arról szólnak, hogy mit hiszünk, a falak arról, hogy kik vagyunk, akkor a kapuk azt prédikálják: mi a feladatunk. Mégpedig mi az Urunktól kapott feladatunk. "Tegyetek tanítvánnyá minden népet!" (Mt 28,19).

Az egészséges gyülekezet misszionáló gyülekezet. Az egészséges hívő ember másokat is Jézushoz hívogató ember.

Olyan beszédes az, hogy mind a négy égtáj felé három-három kapuja van a mennyei Jeruzsálemnek. Ez minket arra bátorít, hogy hívogassunk, mert be lehet jönni, mi pedig menjünk hívogatni másokat a mi Urunkhoz. A kapuk nyitva vannak, de azt olvastuk: mindegyik előtt ott áll egy angyal. Akárki nem jöhet be. Akik megmosták ruhájukat. Akik szabadulást keresnek a szabadító Krisztusnál, azok jöjjenek és meg fogják azt találni.

Biztos alapok, magas falak és nyitott kapuk. Ez jellemzi a mennyei Jeruzsálemet. Ez jellemez ma is minden egészséges gyülekezetet, és ez kell, hogy jellemezze a mi személyes hívő életünket is. Egészen világosan tudni kell, hogy mit hiszünk, kik vagyunk és kikké szeretnénk egyre inkább válni, és mi az Istentől kapott feladatunk.

Szeretném kérni, mindnyájan vizsgáljuk meg ma, hogy melyik területen van híjával az életünk. Miben kellene változni. Mit lehet pótolni. Mit kell most mindjárt abbahagyni. Kezdve azzal, hogy minden kettősséget kíméletlenül kiirtani az életünkből, mert a világ mindig arra törekszik, hogy bekússzon a hívő életébe, és ügyesen tudja álcázni magát a gonosz, ha kell, akár világosság angyalának is álcázza magát. Minden ilyentől meg kell tisztulnia Isten népének, akkor leszünk használhatóak az Ő kezében, és akkor lesz áldás a gyülekezeti életünkön is, meg a személyes hívő életünkön is.

Mielőtt ezért imádságban könyörgünk, valljuk meg ezt az ének szavaival:

Az egyháznak a Jézus a fundámentoma,
A szent igére épült fel lelki temploma. (mindez azért lehetséges, mert)
Leszállt a mennyből hívni és eljegyezni őt, (mármint a benne hívőket)
Megváltva drága vérén a váltságban hívőt.
(392,1 dicséret)

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, magasztalunk téged azért, mert megalapozott a hitünk. Köszönjük, hogy te vagy annak a fundámentoma, és mi hisszük, hogy más alapot senki sem vethet, amely vettetett, amely te magad vagy.

Bocsásd meg, valahányszor bizonytalan, megalapozatlan hiszékenység áldozataivá váltunk. Segíts átgondolni, mi is az, amit hiszünk, és miért hisszük azt. Segíts minket, hogy mindent a te igaz igédhez igazítsunk. Olyan sok téves gondolat, olyan sok keveredés van az agyunkban. Adj nekünk megújult értelmet. Szentlelked tisztítson ki minden szennyet a gondolatainkból. Igéd szerinti döntéseket hadd tudjunk hozni ebben az évben is mindig, minden tekintetben.

Adj nekünk bátorságot ahhoz, hogy vállaljuk azt a keskeny, de egyenes és az életre vezető utat, amit te tapostál ki előttünk, és amelyiken te jársz előttünk. Téged akarunk követni, hozzád és csak hozzád akarunk ragaszkodni.

Kérünk, végezd el ezt a megtisztító, megújító munkát az életünkben.

Könyörülj rajtunk, indíts Szentlelkeddel arra, hogy sokkal szentebb felelősséget érezzünk azok iránt, akik kívül vannak még a te néped közösségén. Hadd tudjunk reménységgel és szeretettel gondolni rájuk, menni hozzájuk, beszélni velük, és állhatatosan imádkozni értük.

Bocsáss meg minden beképzeltséget, önhittséget, minden ítélkezést, ami a szavainkban is megnyilvánul. Add nekünk a te irgalmas lelkületedet. Add, hogy az Isten szeretete töltessék ki a szívünkbe a Szentlélek által, aki adatott nekünk, és add nekünk ezt a te Szentlelkedet.

Könyörgünk, őrizd meg a gyülekezetünket is. Add, hogy tisztán és elegyítetlenül hangozzék itt a te igéd mindig, és őrizz meg minket attól, hogy az igének csak hallgatói legyünk. Segíts, hogy cselekvői legyünk. Hadd váljék gyakorlattá, hogy minden egyes igehirdetés után változik valami az életünkben. Engedd értenünk, hogy te mit akarsz tőlünk.

Adj Lelkedből erőt, hogy értsük és szeressük elrendelt utunkat és minden parancsodat. S egy vágyat hagyj nekünk: hogy halljuk és kövessük szent igazságodat.

Cseri Kálmán