"Ímé, az Úrnak öröksége, a fiak, az anyaméh gyümölcse: jutalom."(Zsolt 127,3)

"Tartsátok kötelességeteknek, hogy türelemmel, gonddal és komoly, buzgó imával úgy alakítsátok gyermekeitek jellemét, hogy áldássá legyenek az otthonban, a gyülekezetben és a társadalomban. Ha elhanyagoljátok ezt a kötelességet,... gyermekeitek erkölcsi torzszülöttként nőnek fel... Ha megtűritek gyermekeitekben a helytelenségeket, bezárjátok előttük Isten városának kapuit. Szülők, akik vallják, hogy szeretik Istent, nem teljesítik akaratát. Nem fékezik meg, nem irányítják helyesen gyermekeiket és ezrek nőnek fel nyomorék jellemmel, laza erkölccsel, hiányos neveléssel... Magukra hagyják őket, hogy tegyenek, amit akarnak ösztöneikkel, idejükkel, szellemi erejükkel. A szülőket terheli a felelősség, hogy az elhanyagolt képességek elvesznek Isten ügye számára... Világosság ragyogott és ragyog elő Isten szavából és Lelkének bizonyságtételeiből, ezért tanuljuk meg kötelességünket..."

"Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, amely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek; sőt amennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az Ő dicsőségének megjelenésekor is vigadozva örvendezhessetek" (1Péter 4:1213).
A kalitkába zárt madár teljes napvilágnál és más zenei hangok hallatán nem énekli azt az éneket, amit a gazdája meg akar tanítani neki. Megtanul itt is egy dallamfoszlányt, ott is egy trillát, de sohasem önálló, teljes dallamot. Ha azonban a gazda letakarja a kalitkát, és olyan helyre teszi, ahol a madár csak azt az éneket hallja, amit neki kell megtanulnia, a sötétben újra meg újra megpróbálkozik vele, míg végül megtanulja, és aztán rázendít a teljes melódiára. Attól kezdve a világosságban is mindig el tudja azt a dallamot énekelni. Isten is így bánik gyermekeivel. Van egy ének, amit meg akar tanítani nekünk, és ha a szenvedések sötétjében megtanuljuk azt, azután már mindig el tudjuk énekelni." Ámen