Pált fogolyként Rómába viszik
(Apostolok cselekedetei 24. - 27. fejezet)

Pál apostolt a katonák elvitték Cézáreába, és átadták az ottani helytartónak. Ám három esztendeig mégis fogságban tartották, mert a főpapok továbbra is vádolták, de ítéletet semmilyen tanács nem hozott fölötte. Így aztán Pál, mint római polgár, elérte, hogy maga a római császár döntsön sorsa felett. Ezért átadták néhány más fogollyal együtt egy Julius nevű római századosnak, hogy vigye őket Itáliába. Másnap hajóba is ültek, és elhajóztak Szidónba. Julius ott emberségesen bánt Pállal, megengedte, hogy elmenjen barátaihoz, és azok gondját viseljék, amíg tovább nem mennek. Szidónból Mirába hajóztak, de az ellenszél miatt evezniük kellett. Mirában átszálltak egy alexandriai hajóra, amely Rómába tartott. Ekkor azonban már nagy üggyel-bajjal hajóztak csak el Kréta alatt, és Pál így intette őket: - Férfiak! Nemcsak az árunak és a hajónak, de tulajdon életünknek is veszedelmes volna továbbhajózni. Jobb volna Krétán telelni. Julis százados azonban inkább hitt a kormányos mesternek és a hajó tulajdonosának, mint Pálnak. S mivel feltámadt a déli szél, azt gondolták, hogy szándékukban sikerrel járnak, és elindultak. Nemsokára viharos szélvész támad északkelet felöl, a hajó pedig tehetetlenül sodródott délnek. Másnap már annyira hányták-vetették a hajót a hullámok, hogy a hajósok minden terhet kivetettek a tengerbe. Harmadnap már a hajó felszerelését is a tulajdon kezükkel hányták a vízbe. Több napon át sem a nap, sem a csillagot nem látszottak, és nagy vihar dobálta a hullámok közt a hajót. Az emberek már feladták a reménységet, hogy életben maradnak. Napok óta étlen-szomjan voltak, Pál apostol pedig akkor így szólt az emberekhez: - Jobb lett volna engedelmeskednetek, és elkerülhettük volna mindezt a bajt! Mégse hagyjatok fel a reménnyel, mert egy lélek sem vész el közületek! Az éjjel egy angyal jelent meg nekem, és ő mondta: "Ne félj, Pál! A császár előtt meg kell jelenned. Ezért mellőled senki el nem vész, és egy szigeten partra vetődtök." S akkor, a tizennegyedik éjszakán, a tengerészek észrevették, hogy szárazföld felé közelednek. Megijedtek, hogy zátonyra fut a hajó, ezért leeresztették a csónakot, hogy elmeneküljenek. Pál azonban észrevette, és azt mondta Juliusnak: - Ha nem marad tengerész a hajón, senki sem menekül meg. Erre a katonák elvágták a csónak köteleit, és hagyták a tengerbe veszni. Pál pedig így szólt: - Tizennegyedik napja étlen-szomjan várakozunk. Intelek azért benneteket, hogy egyetek, mert javatokra válik. És Pál vette a kenyeret, hálát adott Istennek, Megtörte a kenyeret és evett. Erre mindenki felbátorodott, és követte példáját. Miután a kétszázhetvenhat ember jóllakott, a hajó megkönnyítésére a gabonát a tengerbe vetették. Ámen!