Hibás ugyan, de Isten szemében értékes
„… ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak” (2Korinthus 4:7)

A Biblia azt mondja: „Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak” (2Korinthus 4:7). Vannak, akik azért nem olvassák a Bibliát, mert azt hiszik, hogy csupa szentéletű emberről szól, akiknek semmi közük a valósághoz. Ha te is így érzel, olvasd el Mózes első könyvét! Az abban lévő zűrös családokhoz képest a te életed egész normálisnak fog tűnni! Kain féltékeny volt testvérére, Ábelre, ezért megölte. Lámek bevezette a többnejűséget. Nóé, saját korának legigazabb embere leitta magát, és megátkozta a saját fiát. Aztán, amikor a sodomai férfiak Lóttól a hozzá érkezett két angyalt követelték, ő, hogy mentse magát, inkább lányait ajánlotta fel nekik (és a Biblia még Lótot is igaznak nevezi, ld. 2Péter 2:7). Ábrahám lefeküdt a felesége szolgálójával, aztán amikor az gyermeket szült, száműzte őt és fiát a sivatagba, mert felesége, Sára panaszkodott a „másik nő” miatt. Jákób elsőszülött fia, Rúben együtt hált apja egyik feleségével. A felsorolás a végtelenségig folytatható. A kérdés az: miért íratta bele Isten ezeket a szereplőket a Bibliába? Hogy rámutasson arra: valamilyen szinten mind sérültek, hibásak vagyunk! Szeretjük azt gondolni, hogy normálisak vagyunk, de Isten mércéjét nem ütjük meg. Mindannyian küszködünk rossz szokásokkal, vannak múltbeli hibáink, melyeket nem tudunk meg nem történtté tenni, mind örököltünk olyan hajlamokat, melyeket Isten segítsége nélkül nem tudunk legyőzni. Isten azt mondta: „az én erőm erőtlenség által ér célhoz” (2Korinthus 12:9). „Azért nem kellene mégis jobbra törekednem?” – kérdezed. Dehogynem, de ha Isten csak tökéletes embereket használna, akkor soha nem akadna senki, akivel elvégezhetné munkáját.