Jób beszélgetése barátaival
(Jób 2-37. fejezet)

Amikor Jób három barátja meghallotta mindazt a nyomorúságot, amely Jóbot érte, elmentek hozzá, hogy vele bánkódjanak és megvigasztalják. Hét nap és hét éjjel ültek Jób mellett, de nem szóltak egy szót sem, mert látták, milyen nagy a barátjuk fájdalma. Ezután Jób megszólalt: - Átkozott legyen a nap, amelyen születtem! Miért is nem haltam meg fogantatásomkor? Miért ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a megkeseredett szívűnek? - Hiszen te voltál az aki buzdítottad a szenvedőt, hogy viselje terhét - mondta egyik barátja. - Most zokon veszed, hogy téged ért a baj? Hát nem reménységed-e, hogy féled Istenedet? - Mocsoktalan vagyok, nincs bennem bűn. Jót tudja Isten, hogy nem vagyok gonosz, és mégis perlekedik velem. Ok nélkül ront meg, de miért? - siránkozott Jób. - A fiad vétkezett Isten ellen - felelte a másik barát -, és gonoszságuk miatt haltak meg. Ha tiszta és becsületes vagy, akkor az Úr megszabadít nyomorúságodból. - Ó, ha az én szenvedésemet és bűnömet mérlegre tennék, bizony a szenvedésem nyomna többet a latban, mert több mint tenger partján a föveny - kesergett Jób. - Ha Isten úgy fizet az embernek, amint az cselekszik, akkor mi az oka, hogy a gonoszok nagy szerencsében, vígan élnek, vénséget érnek, sőt még meg is gyarapodnak, és jólétben töltik el napjaikat? - Azt hiszed, talán azért perel veled az Isten, mert féled Őt? Talán azért nyomorgat meg, mert becsületben élsz? Azért teszi ezt veled, mert véghetetlen a hamisságod, és sok a gonoszságod. Valld meg bűneidet és imádkozz bocsánatáért, hátha kegyelemre találsz Istennél! - felelték Jób barátai. - A szerencsétlent részvét illeti barátjától, és ti csak ostoroztok engem, Isten pedig hamis beszéddel véditek. Az Úr útjáról soha le nem tértem, nyomorúságomban ezt meg nem bántam, az Urat rossz szóval nem illettem. Feleljen meg nekem a Mindenható! Miért nyomorgat oktalanul, miért fordítja ellenem igazságomat? Ámen!