Baj, veszedelem, nyomorúság idején jajgatunk, kiáltozzuk Isten nevét, rimánkodunk segítségéért. S mert Ő kegyelmes, irgalmas, türelmes, szerető Isten – könyörül rajtunk. Amint kilábaltunk a „hal sötét gyomrából”, azonnal elrebegünk egy köszönetet a szabadulásért. Sokan úgy gondolják, hogy „ennyi jár Istennek”! Jónás is elmondta a szép imát. Hálát adott a szabadításért, dicsérte Isten jóságát. Ámen. Feltűnt nekem, hogy ebből az imából valami hiányzik. Jónás elfelejtett bocsánatot kérni az Úrtól engedetlenségéért, a futásért, bujkálásért és a niniveiek iránti indulatáért. Miért nem kért bocsánatot Jónás próféta? Mert, bár Isten adott néki egy új életlehetőséget, új kezdést, szívében még mindig ott volt a harag.

Vannak emberek, akik nem tudnak megbocsátani, véleményt változtatni, engedni. Ragaszkodnak indulatukhoz és ezzel megkötözik önmagukat. A lelki megkeményedés nagyon súlyos állapot. Az az ember, aki nem látja be tévedését, hibáját, bűnét és makacsul ellenáll – szenved! Önmagától szenved! Nagyon sok esetben a szenvedésük oly súlyos, hogy az öngyilkosságba menekülnek. Az ilyen haragos, makacs embert kerüli mindenki. A harag indulattal jár, az indulat sokszor gyűlöletté, esetleg veszedelmes cselekedetté, tettlegességgé fajulhat. Az ilyen embertől három lépés távolság a legjobb, gondolják.

Isten nem haragudott Jónásra, új lehetőséget adott a rendezésre. Szólt hozzá másodszor is: „Kelj fel, menj Ninivébe, a nagyvárosba, és hirdesd neki azt a beszédet, amit én parancsolok neked.”  A próféta felkelt és elment. Talán arra gondolt: „Most majd megmondom ennek a bűnös bandának, hogy elvesztek, meghaltok, negyven nap és végetek van, mert romlottak, bűnösök vagytok. Isten elpusztít titeket!”

Isten nem ezzel a szándékkal küldte Jónást Ninivébe. Az Ő szívében nem harag, nem indulat, de végtelen szánalom és megbocsátó szeretet volt a bűnös város iránt. Gondolom, nem jelentett gondot, vagy fájdalmat Jónásnak, amikor a halálos ítéletet hirdette a városnak. Annál nagyobb lett szívében a harag, indulat, gyűlölet, amikor látta, hogy a bűnös város megtért! Bűnbánatot tartott a király, a főemberek és a nép. Azonnal böjtöt hirdettek, zsákruhába öltöztek és „teljes erővel kiáltottak Istenhez”!

Parancsot adott a király, hogy „Mindenki térjen meg a rossz útról, hagyjon fel erőszakos tetteivel. Ki tudja, talán felénk fordul és megszán az Isten!” (Jón 3, 8–9) 

Isten megszánta a bűnbánó várost, megvallott bűneit megbocsátotta. Mert Ő a szeretet! Nem akarja a bűnös halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen és éljen! Isten menteni, megtartani akarja az embert. Ő tudja, hogy a bűn mindenkit megkötöz, összetör, megront, szenvedtet. Atyai szíve nem akar szenvedtetni!

Minden megtérés változást, gyógyulást, szabadulást, feloldódást, örömöt hoz az ember életében. Isten örömre, boldogságra, gyönyörködésre teremtette az első emberpárt! A bűn rontotta, nyomorította meg az ember életét. Jónás nem tért meg haragjából, indulatosságából. Amikor látta a megtért embereket, a felszabadult, örvendező várost, megharagudott, rosszul esett ez a pozitív változás. Perlekedni kezdett Istennel. „Tudtam, hogy Te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, nagy a szereteted, és még a rosszat is megbánod!” (Jón 4, 2)

Mivel nem sikerült meglátni a bűnösök halálát, nem teljesedett gonosz vágya, ezért kívánta, hogy haljon meg ő! Immár másodszor kívánja a saját halálát. Mennyi indulat, gyűlölet, agresszió fér el egy emberi szívben! Mit válaszolt Isten e dühöngő embernek?  Csak azt, hogy „Igazad van-e, hogy haragszol?”

Nem tudjuk, mit válaszolt, feleselt vissza Jónás, de olvashatjuk, hogy „kiment a városból!” Egy bokor alatt kunyhót épített magának és élvezte az árnyékot! „Isten pedig úgy intézte, hogy egy féreg szúrja meg a bokrot, hogy az elszáradjon.” Reggelre nem volt árnyék, a nagy melegben napszúrást kapott és elbágyadt. Most lett igazán mérges Jónás!

Immár harmadszor kívánt meghalni. De Isten nem akarta Jónás halálát, hanem szeretettel beszélt hozzá, kérdezte, és tanítgatta. „Te szánod a bokrot, amit nem is te ültettél, csak nőtt és elpusztult. Én ne szánjam Ninivét?”

Mi lenne velem, ha Isten nem szánt volna meg? Hol lennél te, kedves Olvasóm, ha Isten nem lenne türelmes és nem szeretne? Nem érdemlem irgalmát, könyörületességét. Semmi szeretnivaló nincs bennem.

Nem értem, az emberek miért nem fogadják el Isten megmentő szeretetét! Mi tart vissza?

A kemény harag, indulat, önzés, gyűlölködés, kérlelhetetlenség, szeretetlenség. Elveszett az ember a saját bűnei miatt. Szenved mindenki, aki Teremtőjével, a szerető Istennel szembeszáll! Isten figyelemmel kíséri életedet. Nem hagy a viharban elveszni, nem nyelhet el a sötét. Bár a halált kívánod sokszor, megbocsátani nem tudsz, őszintén szeretni képtelen vagy, gyötrődsz.

Kedves olvasóm, ne menekülj, ne fuss, rejtőzködni nem érdemes! Bármilyen makacs és ellenálló a szíved, Isten életadó kegyelmével követ. Akard az életet! Hajtsd meg fejed, fogadd el a megmentő, szabadító szeretetet!