Kapcsolatok és gondolkodásmód„Növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében.” (2Péter 3:18)

Két dolog van, ami segít lemérni a lelki növekedésünket.

1) A kapcsolataink. A Bibliában ezt olvassuk: „Útra kelnek-e ketten együtt, ha nem egyeztek meg?” (Ámósz 3:3). A társaság, amiben forogsz vagy felemel, vagy lehúz. Egy hölgy levelet írt egy újság tanácsadó rovatának: „Nyolcadikban az irodalomtanárom széttépte egy fogalmazásomat az osztály előtt. Megalázott voltam, butának éreztem magam. Ez évekkel ezelőtt történt, de nem tudtam elfelejteni.” Az a személy néhány másodperc alatt egy életre aláásta ennek a hölgynek az önértékelését.

2) A gondolkodásmódunk. Amikor a vasárnapi iskolai tanító megkérdezte egy kislánytól, hogy ki teremtette őt, a kislány így válaszolt: „Részben Isten teremtett.” „Hogy érted ezt?” – kérdezte a tanító csodálkozva. „Isten megteremtett kicsinek, a többit én nőttem hozzá magamnak” – felelte a kislány. Isten előtt felelősek vagyunk lelki növekedésünkért. A zsoltáros azt írta: „minden tanítómnál okosabb lettem, mert intelmeiden elmélkedem” (Zsoltárok 119:99). Az elmélkedés azt jelenti, hogy gondolkodunk, töprengünk valamin. Olyan ez, mint mikor lassú tűzön főzünk valamit, az elmélkedés hatására gondolataink kiforrják magukat. A legtöbben szívesebben cselekszünk, mint gondolkodunk. De ahogy Szókratész megjegyezte: „önvizsgálat nélküli életet nem érdemes élni.” Az elmélyült gondolkodást sokféle ok miatt tartjuk kényelmetlennek. Például nehezen tudunk összpontosítani. Unalmasnak találjuk a folyamatot, és nem szívesen szánunk időt arra, hogy nehéz kérdéseken töprengjünk. De ha nem szakítunk időt gondolkodásra és elmélkedésre, akkor soha nem válunk éretté. Enélkül nem tudunk növekedni a kegyelemben és az ismeretben, amire a sikeres élethez szükségünk van. Ez ilyen egyszerű.