Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen! (Zsolt 118,24)

Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja! (2Kor 6,2)

Olvasmányok: 5Móz 15,1-11 és 2Krón 7,11-22

Szeptember 15.
[Jézus] odalépett, és megérintette a koporsót. Akik vitték, megálltak, õ pedig így szólt: "Ifjú, neked mondom, kelj fel!" Erre felült a halott, és elkezdett beszélni; Jézus pedig átadta az anyjának. (Lk 7,14-15)

Jézus fellépésében volt valami ellenállhatatlan. Odalépett a koporsóhoz, megérintette, erre a halottvivõk megálltak. Senki sem mondta: "Uram, ne akadályozd a menetet, ne kövess el kegyeletsértést!" Nem emlékeztették Jézust arra sem, hogy a törvény szerint tilos bárkinek megérinteni a halottat s a koporsót; aki ezt teszi, tisztátalanná lesz (3Móz 21,1). Mindenki megdermedt Jézus váratlan és határozott fellépése miatt. Mozdulata nekik szóló parancs volt.
Jézus magát a halottat szólította meg: "Ifjú, neked mondom, kelj fel!" Népi siratóénekek is szólítják a halottat: "Kelj fel, kelj fel, édes fiam, / Gyere, menjünk haza!" Az ének szerint a halott válaszol, de mozdulni nem tud. A naini ifjú azonban Jézus szavára felült, s elkezdett beszélni. Urunk szava tehát teremtõ szó. Az történt, amit a farizeusokkal és írástudókkal folytatott beszélgetésben mondott: "...eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak." (Jn 5,25) Amit akkor mondott a vita hevében, azt most Nain kapujában bizonyította. Az Isten Fia erõsebb a halálnál! Húsvét hajnalán pedig õt támasztotta fel az Atya. Ezért hisszük a testnek feltámadását és az örök életet. Hitünket hasonlatok segítségével próbáljuk kifejezni, inkább megközelíteni, mi történik az "idõk teljességében":Angyal harsonája szól
E földön minden népnek,
A halottak hamvaikból,
Mind nyomban elõlépnek
Parancsszavára az Úrnak [...] (EÉ 502,2)Jézus elsõsorban nem a testi halálban lévõk feltámadásáért érkezett e világra, õ a szellemi-lelki halál állapotában lévõket hívja ki halott állapotukból. Látszólag semmi gond nincs velük: mozognak és beszélnek, gondolkodnak és dolgoznak. De csak önmagukkal törõdnek, kezük üt, de nem simogat. Szívük csak önmagukért dobog. Istentõl megkapták örökségüket, adottságaikat, de hátat fordítottak neki. Távolra kerültek tõle, életjelt nem adnak magukról, "meghaltak" a Teremtõ számára. Jézus õket hívogatja, és biztatja a hazatérésre. S egyáltalán nem véletlen, hogy minden hazatérõrõl és kegyelembõl visszafogadottról azt mondja az Atya: "...az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott." (Lk 15,24) Jézus minden igéje ébresztõ szó. Meg is ígérte: "...aki hallja az én igémet, és hisz abban, [...] átment a halálból az életbe." (Jn 5,24)

Uram!
"Te a jó dolgot elkezdted bennem. Engem hívtál igéddel, és felvettél néped tagjai közé, akik ismernek, dicsérnek és magasztalnak téged. Add most kegyelmedet, hogy igéd mellett kitartsak, és a te népedtõl soha el ne szakadjak." (Luther) Ámen.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! c. könyvéből való.