Bizony, te rejtõzködõ Isten vagy, Izráel Istene, szabadító! (Ézs 45,15)

Jézus így szólt: [Az Emberfiát] átadják a pogányoknak, kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, és miután megostorozták, megölik, de a harmadik napon feltámad. Õk azonban semmit sem értettek ezekbõl. Ez a beszéd rejtve maradt elõlük. (Lk 18,32-34)

Olvasmányok: 1Pt 5,1-5 és Mt 12,22-37

Augusztus 20.

"Átadják a pogányoknak, kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, és miután megostorozták, megölik [...]. Õk azonban semmit nem értettek ezekbõl. Ez a beszéd rejtve maradt elõlük, és nem értették meg a mondottakat." (Lk 18,32-34)

Dosztojevszkij regényében a Nagy Inkvizítor elzavarja Jézust, mert ebben az elképzelt, de a reálishoz nagyon közelítõ egyházban nincs már rá szükség. Az Inkvizítor úgy látja, csak tönkretenné azt a remekül funkcionáló rendszert, amelyet az egyház nagy áldozatok árán, sok-sok évszázados munkával kialakított magának...
Az egyháznak nem kell Jézus, illetve csak az a Jézus kell, amelyikhez maga adhatja a "használati utasítást". De az a radikális Jézus, aki nem fér el, nem szuszakolható bele a könnyen elsajátítható szólamok világába, újra és újra kopogtat az egyház ajtaján. Nyugtalanná és álmatlanná téve embereket, akik más válaszra vágynak. Jézusnak kell az egyház: ez a mi szerencsénk és szerencsétlenségünk is egyben, sikertelenségeink és kudarcaink kiapaszthatatlan forrása.
"Nem ígérhetek mást, csak vért, verejtéket és könnyeket" - mondta Winston Churchill 1940-ben, amikor miniszterelnökké választották, és a II. világháború legnehezebb évei vártak az országra. De ezt a fordulatot már egy korábbi beszédében is használta, sõt Byron egy versében is megtaláljuk a "milliók vére, verejtéke és könnyei" kifejezést. Ennek a hatásos szófordulatnak lehetne "evangéliumibb" formát is adni: "Nem ígérhetek mást, csak gúnyt, gyalázatot, leköpdösést, ostorozást és halált." Mindez azonban nem a millióknak szól. Nem a sokaságnak, a követõk tömegeinek kell mindezeket elszenvednie. A gúnyt, gyalázatot, köpdösést, ostorozást és kereszthalált egyedül Jézus szenvedi el. Hogy miért? Jézus nem válaszol a miértre. Az evangéliumi szöveg mindössze a divinum passivum, az isteni cselekvésre utaló passzív szerkezet használatával utal arra, hogy az események mögött Isten áll. Elég ez válasznak? Az evangélistáknak és kortársaiknak elég volt. Mai igehirdetõk jó része hozzátenné: értünk és helyettünk történt Jézussal mindez. Bûneink következményeként, amelyet Jézus átvállalt magára. De vajon ez a magyarázat nem teszi túl hamar zárójelbe a vereséget? Vajon nem adjuk túl egyszerûen az emberek kezébe a "használati utasítást Jézushoz"? Nem kellene az evangélisták hitéhez, divinum passivumához ragaszkodnunk? Hiszen néha a kevesebb több. A ki nem mondott és a bizonytalan paradox módon stabilabb a sokat hangoztatott és leegyszerûsített teológiai igazságoknál.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk az Északi Egyházkerület lelkészei által szerkesztett IgeIdő c. kötetből való.