Megáld bennünket az Isten, féljék õt mindenütt a földön! (Zsolt 67,8)

Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsõség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett. (Jel 4,11)

Olvasmányok: Mt 26,47-50(55-56) és Mt 15,1-20

Szeptember 4.

"Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsõség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett." (Jel 4,11)

Nagyon jólesik, amikor a munkámat megdicsérik. A fõztömet gyakran. Annak látható és érezhetõ a sikere. Az igehirdetésemet is. Abban a reményben hallgatom a dicséretet, hogy nem csak hízelgés, s valóban tudtam adni. Azért van olyan, amikor várom a dicséretet, az elismerést, és nem kapom meg vagy nem fedezem fel.
Itt élünk, a talpunk alatt a föld, az orrunkban az õszi illatok, az érõ szõlõ, az erjedõ must szaga, a nyár utáni állapot, a természet ezer arca, s mindez oly csodálatos. Növények és állatok, õszi zápor, az égen a csillagok, és mindez oly csodálatos. Ó, milyen kevés szó hangzik el, milyen kevés dicséret az alkotó, a Teremtõ felé!
S itt vagyunk, megannyi ember: a kicsi gyermek bizalmat árasztó tekintete és nyiladozó értelme elbûvöl, a nagyobbacska játékos kedve és kreativitása csodálatra indít. A felnõtt fiatalok értéket keresõ nyitottsága és újra való fogékonysága, a felnõttek aktivitása és munkabíró képessége, az öregek hagyománya és tapasztalatokat összegezni tudó érettsége csodálatos. S milyen kevés dicséret hangzik, milyen kevés tiszteletet adunk ezért a Teremtõnek!
Azt mondják, hogy a szeretet egyik kifejezési módja az elismerés. Ezért jó hallgatni a tiszteletteljes szavakat és a dicséreteket. De vajon nem éppen azt sugározza az Isten felé való szótlanságunk, hogy a szeretet hiányzik belõlünk?
Vagy inkább fordítva van? Sokszor, többször kellene kifejeznünk az ámulatunkat és a csodálatunkat, és akkor a szeretetünk is növekedni fog! Ha élvezzük a teremtettség adottságait, a tenger hullámait, a fák árnyát, a szél röpítését, a nap gyümölcsöt érlelõ sugarát, akkor a leghalkabb sóhaj által is, amiben a Teremtõ csodálata fogalmazódik meg, az Isten iránti szeretetünk és tiszteletünk kezd el növekedni, s lesz egyre hangosabb dicsõítõ énekké: méltó vagy, Urunk, hogy tied legyen a tiszteletünk és a szívünk is!

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk az Északi Egyházkerület lelkészei által szerkesztett IgeIdő c. kötetből való.