Mert én mellettetek vagyok, és felétek fordulok: megmûvelnek és bevetnek titeket. (Ez 36,9)

Felkarolta szolgáját, Izráelt, hogy megemlékezzék irgalmáról, amint kijelentette atyáinknak, Ábrahámnak és az õ utódjának mindörökké. (Lk 1,54-55)

Olvasmányok: Mt 26,59-66 és Mt 24,29-31

November 20.

"Felkarolta szolgáját, Izráelt, hogy megemlékezzék irgalmáról, amint kijelentette atyáinknak, Ábrahámnak és az õ utódjának mindörökké." (Lk 1,54-55)

Rendíthetetlen szó. Elképzelhetetlen is. Mi mulandóságban élünk. Pár napja a temetõket jártuk. Halottainkra emlékeztünk, s felidéztük a múltat. A természet is az elmúlást juttatja eszünkbe: a fagy és a lombhullás.
Mindörökké. E szó zárja mai olvasmányunkat. Ezzel fejezzük be a Jézus Urunktól tanult imát is. Mária énekének, a Magnificatnak ezek a záró sorai kiragadnak bennünket az idõ sodrából. Õ Isten csodáját tapasztalja: a mulandó életbe belefogan, beleszületik a múlhatatlan, az örök létezõ: az Isten. Egy évezredeket összekötõ isteni ígéret megvalósul. Még nem született meg Mária méhébõl az ígéret gyermeke, de a kismama boldog énekkel dicsõíti Istent. A Szentlélek által õ érti Isten tervét, cselekvését.
A Magnificat azóta is ünnepi éneke az egyháznak, Krisztus testének. Mert létünk, hitünk nagy titka: mindörökké õbenne, õáltala, õvele. A rendíthetetlen Jézus-dicséret része ez az igeszakasz. Jézusban tapasztaljuk: Isten felkarol. Mint jó pásztor a gyengélkedõt, elesettet. Személyesen törõdik velünk. Lelke által megérteti: mindez értünk történt. Jézusban velünk Isten irgalma. Ellenben a múló idõben nincs irgalom. Könyörtelenül elrohan a ma. A jelen pillanata elszáll, s már csak a múlt emlékezete marad. Rögzülnek az elkövetett tettek, az elmulasztott alkalmak. Magunk elõtt görgetjük a jóváteendõket.
Isten azonban nem könyörtelen elszámoltatóként akar elénk állni. Irgalmáról akar megemlékezni! Nem bûneikrõl, elrontott tetteinkrõl, szeretetlenségeinkrõl. Irgalmáról emlékezik meg: ezért karolja fel szolgáját, az õ népét, a testtõl származott Izraelt és a Lélektõl származott Izraelt, az Egyházat. Az ének így nem a jóság dicsérete. Nem az idejével jól gazdálkodó ember dicsérete. Az ének Jézus dicsérete, akiben a "mindörökké" is igaz e múló létünkben. Sõt minden értelmet felülmúlóan igaz a mindörökké a mulandóval szemben. Igaz valóság volt ez szûz Máriában, a mulandó életûben. Igaz valóság ez az Egyház tagjainak életében, akikben a Szentlélek által megfogant és él Jézus. Õáltala lehetünk Isten gyermekei, istenfiak mi is, és imádkozhatjuk gyermekként a Miatyánkot. Máriával mondjuk zárószavát is: "Mindörökké!"
Énekünk zengjen róla: "Benned van irgalom, erõd magasztalom, / Terólad zeng dalom, ragyogj felém!" (EÉ 389,1)

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk az Északi Egyházkerület lelkészei által szerkesztett IgeIdő c. kötetből való.