Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, hirdessétek szabadítását mindennap! (Zsolt 96,2)

Mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak. (Ef 5,19)

Olvasmányok: Jel 20,11-15 és Mt 24,32-44

November 21.

"...mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak..." (Ef 5,19)

"Aki énekel, kétszeresen imádkozik" - hangzik az õsi mondás. Keresztyén "növekedésünk" újra és újra elõtörõ vágya, hogy Istent imádjuk, és ez az imádás állandósuljon az életünkben, mégpedig tettekben. Isten imádása - életforma.
Ezek lehetnének rajongónak tûnõ megfogalmazásai is a lelkesedésnek, de nem azok.
A lelkesedés nem a mi erõnk, fõleg nem valamiféle szent dac, hanem Isten munkája, Isten munkájának eredménye a szívünkben.
Pál szava arra tanít ebben a szakaszban, hogy hagyhatom, engedhetem ezt a nagyságos "munkát" kiteljesedni az életemben, én pedig tudom, hogy el is "némíthatom"... Vajon melyik történik majd?
Ebben a "küzdelemben" fontosak a szavak, amelyeket kimondok.
Lelkesítenek igazságukkal és Isten üzenetével, a kegyelmérõl, szabadításáról való megemlékezéssel, vagy elszomorítanak, mert nem tudok szabadulásról és reménységrõl beszélni, csak a hétköznapok "tempója", hitetlensége, "realitása", keserûsége tölti meg a szívemet és aztán a számat is.
Nem gondolom, hogy itt valamiféle "ájtatoskodásról" volna szó, sokkal inkább valamiféle tudatosságról: hallgatok panaszt, de nem mondok, nem "ragozok". Átélem a bánatot, de igyekszem nem okozni... Együttérzek, de nem kell mindig azonosulnom is, hogy vigasztalhassak, hogy esélyt bontogathassak, a megbocsátásról is beszélhessek. Együttérzek és tudom, hiszem, hogy együttérez velem Uram, aki engem is megerõsít.
És talán a megfelelõ szó, ige is eszembe juthat, és a megfelelõ szó, ige el is hagyhatja ajkam.
Vagy a megfelelõ szó, ige megerõsíthet engem is, hogy meghallgassak, segítsek, együtt küzdjek, reménytelenekkel a reménységért.
Talán újra kellene tanulnunk zsoltárokat, talán újra kellene tanulnunk az énekeinket és új énekeket is, és hiszem, hogy Urunk megtanít mondani is azokat egymásnak. Ez Isten imádása.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk az Északi Egyházkerület lelkészei által szerkesztett IgeIdő c. kötetből való.