Mert én, az Úr, a te Istened, erõsen fogom a jobbodat, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítelek! (Ézs 41,13)

Simon anyósa lázasan feküdt, és azonnal szóltak felõle Jézusnak. õ pedig odalépve megfogta a kezét, és talpra állította, úgyhogy az asszonyt elhagyta a láz. (Mk 1,30-31)

Olvasmányok: Lk 9,57-62 és Ef 5,1-8a

Lekció:Lk 11,14-23(24-28) 1Kir 19,1-8

Igehirdetési ige:Ef 5,1-9

Tudván Jézus, hogy az Atya mindent hatalmába adott néki és hogy õ az Istentõl jött és az lstenhez megy, felkele a vacsorától, leveté a felsõ ruháját; és egy kendõt vévén, körülköté magát. Azután vizet tölte a medencébe és kezdé mosni a tanítványok lábait és megtörleni a kendõvel, amellyel körül vala kötve.
János 13, 3-S.

Ezzel a hatalmas igével mutatja meg János, hogy milyen gondolatok töltötték el Jézust, mielõtt tanítványai lábát megmosta. Nem szenvedéseire gondolt szomorkodva, - pedig hamarosan erre kerül majd a sor, - hanem dicsõségére gondolt, amelyben öröktõl fogva volt az Atyánál s amelybe most embersége után visszatér örökre. Nem lett volna csoda, ha e felséges gondolatok egészen elvonták volna figyelmét az emberekrõl.
Krisztus azonban éppen e dicsõséges gondolatok közepette egyszer csak felkel az asztaltól, leteszi felsõruháját, kötényt köt, vizet tölt s elkezdi mosni, aztán megtörölni tanítványai lábát.
Krisztus gondolatai és cselekedete között nincs itt sem ellentét. A gondolata ez: Isten vagyok, mindenek Ura. Az ördög érzi, hogy ideje fogy, azért tombol teljes erejébõl. Holnap ilyenkor már minden ellenségemmel együtt lábamnál hever s békét hagy az én keresztyéneimnek. S mit tesz az Úr? Olyasmit, ami szolgák és cselédleányok teendõje szokott lenni: megmossa tanítványai lábát.
E példájával arra akar tanítani, hogy kegyelmi ajándékainkkal mi se gõgünket és nagyravágyásunkat, hanem felebarátaink legjavát szolgáljuk.

Mindezekbõl oh, mit értsünk, 
Szíveinkbe vajh mit véssünk? 
Isten, Isten
Végtelen kegyelmét; 
Hozzánk, hozzánk
Csuda nagy szerelmét.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk az Északi Egyházkerület lelkészei által szerkesztett IgeIdő c. kötetből való.