Jobb az Úrnál keresni oltalmat, mint emberben bízni. (Zsolt 118,8)

Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk. (Zsid 4,16)

Olvasmányok: Ef 2,11-16 és Jn 17,1-8

Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektõl, hogy szolgáljatok az élõ Istennek.
Zsidókhoz írott levél 9, 14.

Az ige kétféle papságról beszél. A régi papság testi volt. Testi volt az öltözete, háza, áldozata, bocsánata, - mindene: Az új papság pedig lelki. Lelki a ruhája, a háza, áldozata, - mindene. Mert Krisztus nem aranyos, drágaköves selyemben ment be a szentek szentjébe, mikor fõpapi tisztét végezve áldozott a kereszten, hanem isteni szeretetben, bölcseségben, engedelmes tûrésben, erénnyel teljesen. Ez lelki öltözet, amelyet senki sem látott, csak Isten és akinek a lélek megjelentette. Mikor Áron áldozatot mutatott be, mindenki látta nemcsak a borjút, bakot, madarat, kenyeret és egyebet, hanem azt is, hogy ez áldozat. Krisztus testét és vérét szintén láthatta az ember, mint bármely más testi dolgot, csak azt nem látta, hogy ez áldozat, fõpapi áldozat. Krisztus magát áldozta fel szívében Istennek. Ezt testi szem nem láthatta. Teste és vére lelki áldozat volt.
Éppen így temploma is lelki volt. A szabad ég, Isten színe volt a temploma. Mert Krisztus a kereszten nem templomban, hanem Isten szeme elõtt függött s függ ma is. A kereszt is lelkileg volt oltár. Mert bár a fáját akárki láthatta, azt senki se tudta, hogy az a Krisztus oltára. Ugyanígy az imádsága, vérhintése, jóillatú füstje is mind-mind lelki volt, mert mindegyik Lélekben történt. Éppen ezért fõpapi tisztének és áldozatának gyümölcse és haszna is lelki volt: bûneink bocsánata és megigazulásunk.

Áldjuk e kegyes fõpapot,
Ki szerzett bûnbocsánatot;
S minket magával mennybe visz,
Mily boldog az, ki benne hisz.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk az Északi Egyházkerület lelkészei által szerkesztett IgeIdő c. kötetből való.