Tarts életben bennünket, és mi segítségül hívjuk nevedet. (Zsolt 80,19b)

Krisztus Jézus... megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet. (2Tim 1,10)

Olvasmányok: Lk 24,13-35 és 1Kor 15,12-20

Lekció:Lk 24,13-35 ApCsel 10,34-43

Igehirdetési ige:2Móz 15,1-11

...Nincsen itt, mert feltámadott...
Máté 28, 5-b.

A husvéti angyal prédikációjának a lényege ez: Ti a sírban keresitek azt a Jézust, aki ma már egészen más. Ti megfeszítettnek hiszitek, pedig már feltámadott halottaiból. A halál birodalmában hiába keresitek. A helyet megmutathatom ugyan, ahova helyezték, de maga nincs itt többé. Az õ neve mostmár: "Nincsitt." Pál is ezt mondja: "Annakokáért, ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén."
Krisztus nincs "itt ", tehát a keresztyén sem lehet "itt". Sem Krisztust, sem az övéit nem lehet földi formák között megragadni. A keresztyén ember neve is: "Nincsitt." Emberi megigazulás, magabizakodó kegyesség, bölcseség, törvény halotti leplét tisztára levetkõzte. Ne keresd földi dolgok lárvájában. Mert ilyesmiben a keresztyén ember éppen úgy nem fogható meg, mint ahogy Krisztus sem. Hanem amint a Krisztus mindenek felett van, úgy a keresztyén ember is mindennek felette van. Krisztus mindeneket meggyõzött s maga alatt hagyott. E hitünkért a mi nevünk is: "Nincsitt." Az apostol szerint életünk "el van rejtve a Krisztusban." Tehát nem a szekrény fiókjában, mert ott meg lehetne találni, hanem Krisztusban. A mi életünk felette van minden emberi bölcsességnek, igazságnak és kegyességnek. Ameddig önmagadban vagy; nem vagy keresztyén. Így értendõ az, hogy a mi életünk minden mi érzékünk, érzésünk és értelmünk fölé van elrejtve.

Krisztus halálra adatott
A mi sok bûneinkért,
De harmadnap feltámadott
Megigazulásunkért. 
Örvendjünk mi mind ezen, 
Istennek hála legyen; 
Mondjunk neki dicséretet, 
Zengedezzünk víg éneket!

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk az Északi Egyházkerület lelkészei által szerkesztett IgeIdő c. kötetből való.