Magasztallak, Uram, mert megmentettél. (Zsolt 30,2)

Mert amilyen bõséggel részünk van Krisztus szenvedéseiben, olyan bõséges Krisztus által a mi vigasztalásunk is. (2Kor 1,5)

Olvasmányok: 1Kor 5,6b-8 és 1Pt 1,22-2,3

Mikor azért estve vata, azon a napon, a hétnek elsõ napján és mikor az ajtók zárva valának, ahol egybegyûltek vala a tanítványok a zsidóktól való félelem miatt, eljõve Jézus és megálla a középen és monda nékik: Békesség néktek!
János 20, 19.

Ugyan mitõl félnek ezek a tanítványok? A haláltól, amely bizony körülvette õket. De hát mért félnek a haláltól? A bûn miatt. Ha bûnõk nem volna, félelmük se volna, mert hiszen akkor a halál nem árthatna nékik. A halál gyilkos fullánkja a bûn. A tanítványoknak, mint mindnyájunknak is, az a baja, hogy nincs helyes ismeretük Istenrõl. Ha volna, akkor nem kellene félniök, sõt teljes biztonságban érezhetnék magukat. De aki Istenben nem hisz, mit is tehetne mást, mint nyugodt lelkiismeret híjján örökké a haláltól reszketõ!
De ha valaki ilyetén félelmében Istenhez kiált, azt az Úr nem hagyja magára. Mint ahogy Krisztus sem marad sokáig távol félénk tanítványaitól, hanem hamarosan ott terem s vigasztalva mondja: "Békesség néktek!" Bátorodjatok, én vagyok; ne féljetek. Így van ez ma is. Mikor félelemben kuporgunk, Isten talpra állít, evangéliomot hirdettet nekünk s ezzel örvendezõ, nyugodt lelkiismeretet teremt bennünk.
Ahol Krisztus van, ott van bizonnyal az Atya is és a Szentlélek is. Ahol pedig a Szentháromság van, ott nincs törvény, csak merõ kegyelem, nincs bûn, hanem csupa irgalmasság, nincs halál, csak élet, nincs pokol, csak tiszta mennyország. Így vigasztal engem a Krisztus mûve, - mintha volna sajátom.

A haláltól mi nem félünk,
Mert habár
Sírba zár,
Szebb hazát remélünk;
Ott a szenvedésnek vége,
Meggyógyít,
Ajtót nyit
Örök üdvösségre.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk az Északi Egyházkerület lelkészei által szerkesztett IgeIdő c. kötetből való.