Kegyelmes és irgalmas az Úr, a ti Istenetek, és nem fordul el tõletek, ha megtértek hozzá. (2Krón 30,9)

Tartsatok tehát bûnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bûneitek; hogy eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje. (ApCsel 3,19-20)

Olvasmányok: Mt 26,30-35 és 1Kor 1,1-9

Én vagyok a jó pásztor és ismerem az enyéimet és engem is ismernek az enyéim. Amiként ismer engem az Atya és én is ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért. János 10, 14-15.

Krisztus itt azzal vigasztal, hogy juhait akkor is megismeri, ha egészen elborítja õket a nyomoruság és gyalázat.
S hogy ezt minél jobban szívünkbe vésse, azt is hózzáteszi: "Ahogy az Atya ismer engem." Ez bizony felettébb elrejtett ismerés. Hogy az Atya-Isten ismeri az õ egyszülöttjét, pedig nyomorult, koldus gyermekeként jászolban kell feküdnie. Tulajdon népe nem ismeri, sõt el- és kiveti. Függ a kereszten gyalázatban, mezítelen, két lator között, mint gonosz istenkáromló és lázító, Istentõl, embertõl elátkozva, úgyhogy gyötrõdõ sikoltással kiált az égre: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?" S Krisztus mégis azt mondja ebben az igében: "Az én Atyám ismer engem." Éppen ebben a kínban, gyalázatban s botránkoztató testben ismer, mint egyszülöttjét, akit áldozatul liüldött, hogy odaadjam életemet juhaim üdvére. Ugyanígy én is ismerem az én Atyámat s tudom, hogy õ mindazáltal se el nem felejtett, se el nem hagyott engem, hanem a gyalázat, kereszt, halál állapotával és állapotából vezet az örök élet dicsõségére.
Így ismerjenek és ismernek engem is az én juhaim nyomoruságukban, gyalázatukban, halálukban is szeretõ, hû Megváltójuknak, aki ugyanígy szenvedtem, sõt életemet adtam értük biztosítékul, hogy nem hagyom és nem feledem el, hanem mindenben csodaképpen megtartom és örök gyõzelem dicsõségére viszem õket.

E világnak, mint virágnak 
Szépségei bár nagyok: 
Téged vallak pásztoromnak, 
Én csak nálad maradok.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk az Északi Egyházkerület lelkészei által szerkesztett IgeIdő c. kötetből való.