Dániel ezt mondta: Az én Istenem elküldte angyalát, és az bezárta az oroszlánok száját, úgyhogy nem bántottak engem. (Dán 6,23a)

Aki Istentõl született, az vigyáz magára, és a gonosz meg sem érinti. (1Jn 5,18)

Olvasmányok: Mt 26,59-66 és Jel 22,6-15

November 21.
Akkor mondta el Isten mindezeket az igéket: "Én, az Úr, vagyok a te Istened [...]. Ne lopj! Ne kívánd felebarátod házát, [...] se ökrét, se szamarát, se semmit, ami a felebarátodé!" (2Móz 20,1-2.15.17)

Istentõl kaptuk testünket és értelmünket. Mindkettõre szükségünk van. Testi erejével dolgozik a földmûves és a bányász, a rakodómunkás, de a háziasszony is. Ehhez felhasználják saját és mások tapasztalatait, de feladataik tervezését már értelmük végzi. Az emberek többsége viszont szellemi munkát végez. Tanulással, mások eredményeinek megismerésével készül hivatására. Aztán kutat vagy terveket készít, tanít és könyveket ír, vagy mások eredményeit rendszerezi. Így használjuk Isten ajándékait: testünk erejét és értelmünket.
Rendszeres munkával kell megszereznünk a mindennapi kenyeret magunk és családunk számára, de így épülnek a családi otthonok, így neveljük és bocsátjuk szárnyra gyermekeinket, s amennyire lehetséges, biztosítunk magunknak gondtalan öregséget is.
Az emberek egy része azonban nem jár "a munka tájékára" sem. Istenünk ezért a "Ne lopj!" parancsolattal oltalmazza mulandó javainkat. A magunkét és a másokét. Azt akarja, hogy senki a másét el ne tulajdonítsa, õt meg ne károsítsa. A lopásnak számos formája van. Rendszeresen elõfordul: az ember az Istentõl kapott testi erõt rablásra, a szellemi adottságát pedig arra használja, hogy "fehérgallérosan" megrövidítse vagy a jogosság látszatával kifossza a másikat. Ma sem más a világ, mint Luther Nagy kátéjának megjelenésekor volt: Reformátorunk felsorol "kis, egyszer megtévedõ besurranó tolvajokat", de "hatalmas fõtolvajokat (akikkel urak és fejedelmek társalognak), akik [...] az egész [...] országot naponta kirabolják."
Pál apostol így figyelmezteti olvasóit: "Aki lopni szokott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szûkölködõnek." (Ef 4,28) Istennek ezt a parancsát tehát éppen a mindennapi munkával megszerzett javakból kell teljesítenünk. Krisztust követõk is álmodoznak sokmilliós lottónyereményrõl s arról, hogy akkor mennyi jót tudnának tenni... Hiábavaló álmodozás ez! Az apostolra (és a napokban olvasott jézusi példázatra) figyeljünk: az állhat az ítéletben Urunk jobb keze felõl, aki mindennapi munkájából szerzett jövedelmébõl segíti a rászorulót. A keveset is be lehet osztani, hogy jusson is, maradjon is. S aki bõven ad, annak mindig marad elegendõ!

Uram!
Köszönöm, hogy te mindig elõször adsz, s csak azután kérsz. Adományaidat bõven osztogatod, s abból mindig jut másoknak is. Szabadíts meg irigységtõl és a szûkmarkúságtól. Tégy jókedvû adakozóvá a templomi perselyeknél, de minden más esetben is. Ámen.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! c. könyvéből való.