Mindaz, amit Isten tesz, örökké megmarad; nincs ahhoz hozzátenni való, és nincs belõle elvenni való. (Préd 3,14a)

És láttam, hogy egy másik angyal repül az ég közepén: az örök evangélium volt nála, és hirdette azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek. (Jel 14,6)

Olvasmányok: 5Móz 34,1-7(8) és Ézs 1,1-9

November 24.
"Odament hozzá az is, aki az egy talentumot kapta, és ezt mondta: Uram, tudtam, hogy kérlelhetetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetetettél, és onnan is gyûjtesz, ahová nem szórtál. Félelmemben elmentem tehát, és elástam a talentumodat a földbe: nézd, itt van, ami a tied. Ura így válaszolt neki: Te, gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és onnan is gyûjtök, ahova nem szórtam? Ezért el kellett volna vinned a pénzemet a pénzváltókhoz, és amikor megjöttem, kamattal kaptam volna vissza azt, ami az enyém. Vegyétek el tõle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van! Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és bõvelkedni fog; attól pedig, akinek nincs, még az is elvétetik, amije van. A haszontalan szolgát pedig vessétek ki a külsõ sötétségre: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás." (Mt 25,24-30)

A számadáson megjelent az a szolga is, akinek egy talentummal kellett elszámolnia. Kiderült, hogy félreértette feladatát. Õrizte ugyan a rábízott kincset, de nem hasznosította, elásta. Tartott ura haragjától, de a legrosszabb megoldást választotta. Ezért még gazdáját is vádolta.
Istenünk minden ajándékát felhasználásra, továbbadásra s így szaporításra adta. A haszontalan szolga is kapott szeretetet urától. Õ pedig elásta: személyválogató volt, vagy patikamérlegen mérte a szeretetet. Mindnyájan érdemtelenül kaptunk bûneinkre bocsánatot urunktól. Ez a szolga feltételekhez kötötte bocsánatát. Urunk kezünkbe adta igéjét; a Szentírás rendszeres olvasásra való. Õ díszkötésben odatette könyvespolca közepére, de nem forgatta. Méltán haragszik a gazda erre a haszontalanra! Szigorúan megbünteti. Még az egy talentumot is elveszi tõle: "Akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van!" - összegzi ítéletét. Ezért a mondatért sok méltatlan vád érte már Krisztust, aki "a gazdagok pártjára áll a szegényekkel szemben". Pedig az ítéletnek ez a rendje egészen magától értõdõ, s a mindennapi életben is elõfordul. Aki nem gyakorolja a fiatalon megtanult idegen nyelvet, kikopik belõle, elfelejti. A muzsikusoknak is rendszeresen gyakorolniuk kell, s ha nem teszik, egy idõ után addig jól pergõ ujjaik elveszítik egykori gyorsaságukat. Az elásott kincs soha nem volt az egytalentumos szolgáé. Nem is kellett elvenni tõle. Õ maga engedte ki a kezébõl.
Urunk még távol van, még nincs itt a számadás ideje. Jézus megkérdezi: nem kell-e kiásnunk a talentumot? Megtisztítanunk, kifényesítenünk, használnunk? A szeretetet, az örömöt és a többit...

Uram!
Amikor feltételhez kötöttem a megbocsátást, nem volt fontos a te bocsánatod. Amikor megvontam a szeretetet valakitõl, elfelejtettem, hogy szeretsz. Amikor nem nyitottam ki Bibliámat, hiába tapogatództam a sötétben. Segíts kiásnom kincseidet! Ámen.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! c. könyvéből való.