Uram, ha elnyertem jóindulatodat, add nekem valami jelét annak, hogy valóban te beszélsz velem! (Bír 6,17)

Jézus így szólt Tamáshoz: "Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek." (Jn 20,29)

Olvasmányok: 1Kor 3,9-15 és Ézs 2,1-5

November 26.
Akkor mondta el Isten mindezeket az igéket: "Én, az Úr, vagyok a te Istened [...]. Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen!" (2Móz 20,1-2.16)

"Saját testünkön, hitvestársunkon és földi javainkon kívül van még egy kincsünk: becsületünk és jó hírünk" - írja Luther a Nagy kátéban. Majd néhány sorral lejjebb így folytatja: "Elsõsorban tehát azt célozza ez a parancsolat, hogy mindenki védje meg felebarátja igazát, ne engedje korlátozni vagy elferdíteni, hanem pártolja és õrködjék rajta rendíthetetlenül, akár bíró, akár tanú szerepét tölti be."
Isten tehát ezzel a parancsolattal becsületünket védi, a magunkét mások hazugságától és rosszindulatától, a másokét pedig tõlünk. Érdemes Jakab apostolra is figyelnünk: "Ne rágalmazzátok egymást, testvéreim [...]. Egy a törvényadó és az ítélõbíró, aki megmenthet és elveszthet. De ki vagy te, hogy ítélkezel felebarátod felett?" (4,11-12) Aki tehát ítélkezik, az nemcsak a világi bíróság dolgába, de - illetéktelenül és jogtalanul - az Isten dolgába is beleavatkozik!
Ezekben a napokban a végsõ dolgokról szólnak az alapigék. Jézus visszajövetelérõl, a számadásról, az utolsó ítéletrõl. Arról, hogy hol töltjük az örökkévalóságot. Ezen a háttéren szánalomra méltó az az igyekezet, hogy mi, emberek akarunk végérvényes ítéletet mondani egymásról. Jézusunk, aki sokszor megbocsátotta már nyelvünk bûneit, megszégyenít, hiszen "õ nem tett bûnt, álnokság sem hagyta el a száját, mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást [...]" (1Pt 2,22-23).
Igaz, akaratlanul is hallhatunk rosszat a felebarátunkról. Akkor sem feladatunk, hogy nyilvánosan megítéljük és ostorozzuk. Hiszen "nagy különbség van e kettõ között: ha bûnt megítélsz - írja Luther -, és ha bûnrõl tudsz. Tudhatsz róla, de el nem ítélheted... Ha pedig tudsz róla, csakis ezt tedd: sír legyen a füled, és temesd be [...]." S ha az Isten indít, s egyébként is felelõsséget viselünk társunkért, akkor négyszemközt kell beszélnünk vele Isten színe elõtt. Ami azonban ott elhangzik, az maradjon kettõnk s az Úristen titka, akár "sikerrel" jártunk, akár kudarcot vallott a beszélgetés.
Urunk ítélete elé készülésünkben figyelmeztessen minket a parancsolat alapján készített "gyónótükör" néhány mondata:

Uram!
"Megvallom, hogy vétkeztem parancsolatod, embertársaim becsülete és az igazság ellen. Az igazságot elhallgattam és elferdítettem. Az igazság felét mondtam el. Hamisan esküdtem, és eskümet megszegtem. [...] Nem harcoltam az igazságért félelembõl, hitetlenségbõl. Nem maradtam meg az igazság és a becsület útján, mert nem szerettelek téged teljes szívembõl, és nem szerettem felebarátomat, mint magamat. Uram, könyörülj rajtam!" Ámen.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! c. könyvéből való.