Ragaszkodjatok szívbõl az Úrhoz, egyedül neki szolgáljatok. (1Sám 7,3b)

Zakariás mondta: "Isten meglátogatta népét, és váltságot szerzett neki, hogy félelem nélkül szolgáljunk neki, szentségben és igazságban õelõtte életünk minden napján." (Lk 1,68.75)

Olvasmányok: Róm 15,8-13 és Mt 1,1-17

December 23.
[...] a szálláson nem volt számukra hely. (Lk 2,7)

Jön Atyja szívérõl közénk,
És gyengén, szegényen
Ott fekszik kicsiny gyermekként
A jászolbölcsõben,
A jászolbölcsõben. (EÉ 156,2)

Számos karácsonyi énekünk emlegeti a jászolt, a szénát, a szalmát és a "rongyos istállót", a Jézus születése körül történtek kiáltó ellentmondásait. Angyalok kórusa énekel, a teremtett világ ünnepel, de a betlehemiek csak egy istállóban adnak helyet a hosszú úttól elfáradt emberpárnak, a szülés elõtt álló, meggyötört fiatalasszonynak, Máriának.
Igen, Jézus az övéi közé, "saját világába jött, és az övéi nem fogadták be õt" (Jn 1,11). Már születése elõtt így alakult földi sorsa, majd szüleinek Egyiptomba kellett vele menekülniük, de késõbb sem volt otthona (Mt 8,20). Végül saját népe adta a Római Birodalom helytartójának kezébe is (Jn 18,35). Jézus így belülrõl ismerhette meg a hajléktalanok, a jogfosztottak és a menekültek minden keservét. Ezért fordult és fordul ma is együtt érzõ szeretettel a hasonló sorsban élõk felé.
Mindez nem menti Betlehem elzárkózó lakóit. Ám mielõtt igaz voltunk tudatában pálcát törnénk felettük, magunkat kell megvizsgálnunk: mennyi helye van Jézusnak az életünkben? Az istentisztelet heti egy órájában befogadjuk, s azon túl kirekesztjük? Ha mosolyogva helyesel, hellyel kínáljuk, de ha kifogásol valamit tetteinkben, ajtót mutatunk? Vagy ünnepeken ráfigyelünk, de cserébe elvárjuk, hogy a mindennapokat ne az õ akarata, hanem saját törvényeink szerint élhessük?
Nem csupán jelkép, de valóság: Jézus életünk ajtaján kopogtat. Befogadásával a legnagyobb ajándékot nyerhetjük el, õt magát!

Uram!
Jobban emlékszel rá, mint én, mikor kopogtattál nálam. Mondanivalód volt számomra. Figyelmeztetni akartál, hogy rossz irányba indultam el, de még nem késõ visszafordulnom. Én pedig becsaptam elõtted az ajtót. Máskor segítségre szorulók képében érkeztél. Támogatásra, jó tanácsra, együttérzésre volt szükségük. Úgy éreztem, kellõ okom van arra, hogy elutasítsam õket. Szomorú tekintetükben most utólag ismerem fel arcod vonásait. Bezárt szívem miatt bocsáss meg nekem! Uram, szükségem van rád! "Tedd jászladdá a szívemet!" Légy életem állandó lakója! Veled tér be hozzám a békeség és az öröm! Ámen.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! c. könyvéből való.