Emeljétek föl fejeteket, ti kapuk, emelkedjetek föl, ti õsi ajtók, hogy bemehessen a dicsõ király! (Zsolt 24,7)

Ti pedig legyetek hasonlók az olyan emberekhez, akik várják, mikor tér vissza uruk a menyegzõrõl, hogy amikor megérkezik és zörget, azonnal ajtót nyithassanak neki. (Lk 12,36)

Olvasmányok: Mt 6,6-13 és 1Móz 8,13-22

Január 17.

Ti pedig legyetek hasonlók az olyan emberekhez, akik várják, mikor tér vissza uruk a menyegzõrõl, hogy amikor megérkezik és zörget, azonnal ajtót nyithassanak neki. Lk 12,36

Életünk során sokszor kényszerülünk várakozásra, akár hosszabb, akár rövidebb idõre. Általában nem szeretünk várni, sok esetben nehezünkre esik. Már egy rövid ideig tartó várakozás is próbára teheti türelmünket. Pl. nagyon idegõrlõ tud lenni az orvosi rendelõben való várakozás, a sorban állás, elég pár percig hidegben, esõben a buszra várni, hogy mérgelõdjünk. Ha már egy pár perces várakozás is bosszantó, akkor gondolhatjuk, hogy mennyire nehéz és fárasztó hosszan várni. Pedig Jézus várása is ilyen, egész életünkön át tart. Mivel visszajövetele nem számítható ki, ennek a bizonytalanságnak a következménye, hogy állandóan készen kell lenni jövetelére. Jézus várása erõfeszítést igényel. Az ige ezt az állapotot, ezt az állandó készenlétet a virrasztáshoz, éberséghez hasonlítja. Valóban fárasztó a feszült várakozás, vigyázás, az ugrásra kész állapot. Bele lehet fáradni az állandó készenlétbe. Az evangélium írásának idején a kezdeti lelkesedés, éberség már megfogyatkozott az egyházban. Úgy gondolták, hogy az Úr késlekedik. Ezért háttérbe szorult Jézus visszajövetelének várása, és az evilági életre rendezkedtek be. A megfáradás, hitben való meglankadás ma is fenyegetõ veszély. Ma is kísértés, hogy kicsit lazítsunk, éljünk a mának. Ma is kísértés, hogy magunknak éljünk, ne másoknak. Ma is kísértés, hogy inkább elaludjunk, ahelyett hogy éberen lámpásként világítanánk. Ezért akarja Jézus felszítani bennünk a kezdeti lelkesedést, hogy örömmel készüljünk visszajövetelére, ennek fényében éljünk már most. Õ az erõforrásunk, amikor elfáradunk, elfogy az erõnk, türelmünk, hitünk. Õ segít minket abban, hogy kitartóak és állhatatosak legyünk, hogy ne ragadjunk bele a napi gondjainkba, hanem elõre tekintsünk, ne feledkezzünk meg reménységünkrõl, ne veszítsük el a figyelmünket Isten országáról.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! c. könyvéből való.