“Ha visszatérsz, Izráel, ezt mondja az Úr, hozzám térj vissza, és ha eltávolítod a te útálatosságaidat elõlem és nem ingadozol; És így esküszöl: Él az Úr! hûségben, egyenességben és igazságban: akkor õ benne áldják majd magokat a nemzetek, és benne dicsekesznek.” (Jer 4, 1-2)

Olvasandó Jer 4,1-18

A mai keresztyénség nagyon távol esett önmagától. Európa keresztyénsége modern, elvilágiasodott, emberközpontú, önpusztító életet  él.

Önpusztításnak számit az önző, magunkért való élet-nem kell a gyermek, a házasság, ha a másikat is számításba kell venni. A hűség csak addig számit, ameddig a másiktól megkövetelhetem. Az igazság csak akkor igazság, ha az ő számára előny, a rendet önmagához szabja.  ki kell gyógyulni ebből. Ennek egyetlen útja, Jézus Krisztus által az Istenhez való visszatérést elnyerni. Én hiszek… én tanítvány vagyok… én megtértem! A keresztyén ember önimádata, én-központúsága van e kijelentésekben. Értékes és meggyőző feleletet kapunk ebben a próféciában arra, hogy mi a megtérés.

A megtérés egy döbbentettel kezdődik: tarthatatlan távol kerültem Istentől. A kiáltásnak ebben az időszakában az ember még nem tud semmit arról, hogy Isten figyel rá. Arról, hogy ami benne lezajlik Isten láthatatlan erői, az Ő Lelke kezdeményezték. Az ember korlátlanságra vágyik, az Istentől való szabadságban érzi jól magát. Az, hogy nem érzi jól magát már Istentől van! Ez már Isten műve, keresése, utánjárásának jele. Amikor az ember észreveszi, hogy bizonytalanságban van, már az Isten kezében van.

Mivelhogy erről nem tud, kiáltania kell: nem vagyok többé méltó! A kiáltásunkra van felelet. Ahol sírás, bánkódás van ott már Isten van jelen. A bűnbánatot is Ő érlelgeti a szívünkben. Nemcsak nekünk hiányzik az Atyai szeretet, mi is hiányzunk az atyai házból.

A megtérés szíve a bűnbánat maga. Krisztusban leszokhatunk a szégyen minden takargatásáról. Az igazi bűnbánatban az ember önmagát vádolja és nem a másikra mutogat. A megtérés kizárólag Istenhez térés. Kevesebb nem elég! A megtérés célja nem a templom, nem a tanítás, nem a szertartások. A fiú, aki hazamegy, nem akar szebbnek, jobbnak látszani. Nem a jobbik énjéhez, nem ősei törvényéhez, nem a kegyes magatartáshoz tér meg, hanem ahhoz az Istenhez, Aki minden fohászunkat meghallgatja:

„Téríts meg minket, Urunk, hogy megtérhessünk. (Jer.31,18)

Ámen!