Isten Műhelyében

Napi Ige és Gondolat

7 éve | Sályi Tiborné Erzsike | 0 hozzászólás

2016-12-25

„Nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük." (Zsid 13,14)

„És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam…" (Jel 21,2)

Ha néhány gondolat erejéig végigpörgetünk magunkban egy földi életet, könnyen láthatjuk, hogy hányféle otthont, hajlékot vélünk öröknek, melyek aztán mégiscsak átmenetinek bizonyulnak. Gyermekként a szülői ház tűnik a legbiztosabb háttérnek, bázisnak, s aztán nemcsak hogy kirepülünk onnan mindannyian, de talán már rád is igaz, hogy a ház sincs meg. Aztán családi fészek építése, bővítése – amikor érkeznek a gyermekek; majd ugyanezen hajlék kisebbre cserélése – amikor elköltöznek; s végül talán már elegendőnek bizonyul egy egyszemélyes hajlék is. Amikor építkezik az ember, hajlamos azt hinni: ez a hajlék életem végéig fog szolgálni. Két kezemmel építettem, egy életre szól. S mégis milyen könnyen beláthatjuk, hogy minden kézzel épített hajlék, otthon elhagyható, a múlt részeként tovább lehet rajta lépni, mert a holnap mindig hozhat, mutathat valami újat. Nincsen itt maradandó városunk…És nem csak házat-otthont kellett már elengednünk, de tanultuk, gyakoroltuk a mulandó elengedését egy-egy ravatalnál megállva, szerettünk életét visszaadva Teremtőjének; a fiatalság erejét vagy éppen a munkával töltött évek aktivitását elengedve.Sem kézzel készített hajlékaink, sem testünk cserépedényei nincsenek örök időkre szóló garancialevéllel ellátva, mindre rá lehetne ütni a címkét: minőségét megőrzi korlátozott ideig.Ezek az egyszerű vonatkozások is ráirányítják tekintetünk irányát a jövendővárás felé, hogy a jelennek görcsös, két kézzel való markolása, az ahhoz való ragaszkodás helyett tudjunk, merjünk és akarjuk Istennek lehetőséget adni arra is, hogy a jövendőre nézve naponként tudjon új reménységet adni szívünkbe. A tanítványoknak is mindig készen kellett lenniük a folytatás befogadására, hiszen a nagypénteki döbbenet után folytatásként a húsvét öröme adott új értelmet csalódott mindennapjaikba; aztán a feltámadott Jézussal töltött negyven nap után áldozócsütörtökön megint értetlenül, zavarodottan, félve néztek az ég felé: mi lesz velünk a Mester nélkül? - de a folytatás ott is el volt már készítve a pünkösdi Lélek ajándékában, az újonnan születő krisztuskövető közösségek örömében. Mindig készen kell lennünk Isten kezéből valami új folytatásra, a jelenben görcsösen markolt értékeink elengedésére, s valami sokkal teljesebb, tisztább elfogadására. Hiszen a mindenható Isten gondviselése nem csupán földi életünk szűk keretei között vezérel, oltalmaz bennünket, de sokkal tágabb perspektívát rajzol elénk, amikor betekintést enged a mennyei Jeruzsálem ránk váró szépségébe. „Hát merítsünk erőt A menny felé sietni Nem állva megpihenni A boldog cél előtt…" /Gyallai Henrietta/A nap gondolata:Aki Pál apostollal mondhatja: "Szeretnék elköltözni és Krisztussal lenni", az tanújelét adja annak, hogy a földi dolgoktól megszabadult, megérett a menny számára. (Spurgeon)