Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól. (Péld 22:6)

A mai felgyorsult világban sokat dolgozunk, sietünk a munkahelyre, a boltba bevásárolni, haza, vacsorát főzni, este fáradtan zuhanunk a kanapéra a tv elé.

Sokszor nincs időnk se magunkra, se azokra, akiknek fontosak vagyunk, akik számítanak ránk.

Az alábbi történet is ezt mutatja:

Egy tanítónő arra kérte kisdiákjait, hogy írjanak fogalmazást arról, hogy mit szeretnének Istentől kapni. A gyerekek le is írták kívánságaikat. A pedagógus este javította ki a dolgozatokat. Az egyik kis tanonc olyan megható kéréssel fordult Istenhez, hogy a tanítónő elsírta magát. A férje, aki éppen akkor ért haza, megdöbbenve látta, hogy felesége sír.

- Mi történt, mi bánt?– kérdezte.

- Olvasd el ezt a fogalmazást, az egyik diákom írta. – felelte.

A fogalmazásban ez állt:

Uram, ma este kérlek, tégy meg valami különlegeset nekem: változtass televízióvá, mert így megbecsült tagja lennék a családnak, hiszen a szüleim így folyamatosan rám figyelnének. Ha ezt teljesíted nekem, akkor több órát csak velem fognak foglalkozni.

Én leszek a figyelem középpontjában, így el tudom mondani azt, amit akarok, anélkül, hogy félbeszakítanának. A televízió különleges helyet foglal el a családunk életében, édesapám mikor hazaér a munkából, csak vele foglalkozik, még akkor is, ha fáradt.

Én nem vagyok ilyen szerencsés, édesanyám akkor sem kérdi meg, hogy vagyok, ha látja, hogy van valami baj, mert letörtnek és szomorúnak látszom. Nem szeretem, ha levegőnek néznek, arra vágyom, hogy velem is foglalkozzanak. Istenem, talán nem kérek sokat, csak annyit kérek, hogy lehessek én a televízió helyében.

Ekkor a tanítónő férje azt mondta: - Istenem, szegény gyermeknek milyen szívtelen szülei vannak.

A tanítónő kisírt szemmel közölte: - Ezt a fogalmazást a mi fiúnk írta.