Alapige:1Kor 3,11

Imádkozzunk!

Istenünk, alázatosan kérünk, hogy segíts valóban imádkozni és ne csak mondatokat mondani egymás után. Csak a te Szentlelked tudja a szívünket igazi áhítatra, őszinte imádatra sarkallni.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy mindig készek vagyunk az önmagunk imádtatására. Sokszor észre sem vesszük, milyen könnyen dicsekszünk, úgy hasonlítjuk össze magunkat másokkal, hogy különbnek tűnjünk. Olyan sokszor meglopjuk a te dicsőségedet. Szívesen beszélünk hőstetteinkről és elszenvedett sérelmeinkről, csakhogy rólunk legyen szó.

Könyörülj rajtunk és taníts meg minket ehelyett minél gyakrabban terád mutatni. A te nagy tetteidet felemlegetni, a benned való bizalomra segíteni másokat. Szeretnénk mi is egyre jobban bízni benned.

Ezzel a bizalommal borulunk le most szent színed előtt, és így könyörgünk ajándékokért. Olyan nagyon rád szorulunk, Istenünk!

Egyedül te tudsz nekünk adni feloldozást, bocsánatot, új kezdést. Egyedül te tudod megerősíteni hitünket, hogy komolyan vegyük mindazt, amit igédben kijelentettél, hogy merjünk építeni ígéreteidre. Egyedül te tudsz megszabadítani minket minden önzéstől, magunk féltésétől, és felszabadítani arra, hogy valóban egymásnak szolgáljunk.

Kérünk, végezd ezt az újjáteremtő, bensőnket egészen átformáló munkádat most is mindnyájunkban. Segíts, hogy ne hiába legyünk itt. Kérünk, ne üres szavak hangozzanak, hanem olyan ige, ami a te szádból származik, és aminek éppen ezért teremtő ereje van.

Tudjuk, hogy nem foltozgatni akarod az életünket, hanem alapjaiban újjáteremteni. Irányítsd a figyelmünket most az alapokra. Szentlelked világosítsa meg az értelmünket, s tegye késszé az akaratunkat, hogy engedjünk is neked. Olyan sok mindent hallottunk már, amiből semmi nem lett az életünkben. Olyan sok mindent tudunk, ami nem válik gyakorlattá.

Segíts most komolyan venni, amit mondasz. Hisszük, hogy minden szavad igaz, és te az életet kínálod nekünk. Az igazi, teljes, elvehetetlen örök életet. Hisszük, Úr Jézus, hogy a te beszéded lélek és élet. Így szólíts meg minket te magad most.

Ámen.

Igehirdetés

Az új év első istentiszteletén arról volt szó, hogy a mennyei Jeruzsálem jellemzői ezek: szilárd alapja, magas falai és nyitott kapui vannak. Azt mondtuk, hogy minden földi gyülekezetnek is, sőt, a mi személyes keresztyén hitünknek is ehhez hasonlóvá lehet és kell válnia. Legyen biztos alapja, magas fala és nyitott kapui. Mit jelent ez?

Néhány vasárnapot szánjunk most arra, hogy részletesebben is megnézzük, Isten igéje mit tanít nekünk erről. Ma, és ha Isten éltet minket, a következő alkalommal, két hét múlva az alapokról lesz szó. Melyek a mi, keresztyén, református hitünk alapjai?

Mielőtt erre a kérdésre megkeressük a választ a Bibliából, szeretnék néhány mondatot szólni egy félreértésről. Az "alap" szó latinul így hangzik: fundamentum. Azokat, akik a hitigazság bibliai alapjaihoz ragaszkodnak, fundamentalistáknak is szokták nevezni, vagy olykor gúnyolni. De mi ennek az elnevezésnek az eredete? Ezt már kevesebben tudják, a gúnyolódók legkevésbé.

Éppen száz évvel ezelőtt, 1909-1915 között egy Kaliforniában élő testvérpár több teológus tollából kiadott egy tizenkét kötetből álló könyvsorozatot, amelyikben a hitigazságok bibliai alapjait fejtegették. Ennek a könyvsorozatnak a címe ez volt: Fundamentumok - Alapigazságok. Akik akkor azonosulni tudtak azzal, ami ezekben a könyvekben volt, vagyis a hitünk alapjait a Szentíráshoz ragaszkodva fogalmazták meg és vallották, azokat akkor elnevezték fundamentalistáknak.

Ennek a megjelölésnek akkor semmiféle negatív felhangja nem volt. Nem gúnynévnek számított. Egyszerűen, akik ezt komolyan veszik, a fundamentumokhoz ragaszkodnak, azok a fundamentalisták. Később azonban jelentésváltozáson ment át ez a kifejezés, és egyre több rossz csengésű felhangja lett. Ma sokkal inkább azt értik fundamentalizmuson, és azokat nevezik fundamentalistáknak, akik túlzók, szélsőségesek, végletesek, maradiak, fanatikusok, esetleg gőgösek arra, hogy ők ragaszkodnak valamihez. Vagy olykor ellenségesen viszonyulnak azokhoz, akik nem úgy gondolkoznak, mint ők.

Ha tehát a szó eredeti jelentését vesszük, akkor mindnyájan, akik ragaszkodunk a Szentírásban kapott kijelentéshez, és a hitünk fundamentumait, alapjait onnan vesszük, fundamentalisták vagyunk. Mégsem nevezzük magunkat így, mert ma az emberek ezen már mást értenek, és ebből csak félreértés lehet. Nevezzük magunkat egyszerűen úgy: hűek akarunk maradni a Bibliához. Bibliahű keresztyének azok, akiket valamikor fundamentalistáknak neveztek.

Most térjünk vissza az alapokhoz. Mindenki tudja, vagy ha nem tudatosítja is, gyakorolja, hogy milyen fontosak az alapok. Senki nem kezdi a házépítést úgy, hogy a fűre rakja a téglákat, hogy minél előbb nőjön a fal. Ásnak árkot, van, amikor egészen mélyet, attól függően, milyen a talaj, mekkora épületet terveztek. Aztán hordják abba az árokba az értékes építőanyagot: követ vagy valami mást. Minél erősebb, jó cementes habarccsal összeragasztják, pedig még semmi nem látszik belőle. Nem tékozlás ez? Nyilván nem, mert ha a fűre raknák a falat, az első eső, amelyik megáll a falnál, kimossa alóla a földet, és összedől a ház. Meg kell alapozni ahhoz, hogy viharálló és teherbíró legyen.

De nemcsak a házat, hanem a házasságot is. Néha kétségbeesem, amikor befutnak kedves fiatalok, s elújságolják, hogy már két hónap óta ismerik egymást, és mikor lehet esküvőt tartani. És ha bátorkodom megkérdezni, hogy tudják-e, hogy a másik hogyan gondolkozik munkáról, pénzről, gyerekről stb., kiderül, hogy lényeges dolgokról még nem is beszélgettek. Meg kell alapozni sok őszinte, érdemi beszélgetés, egymás alapos megismerése során, és sok-sok hittel elmondott Istenre figyelő imádsággal a házasságot, hogy aztán viharálló és teherbíró legyen.

Ugyanígy a hivatással is. Senkinek nem adnak a kezébe egy szikét: no, fiatalember, operálj. Évekig az alapismereteket kell elsajátítani. Utána bizonyos dolgokat begyakorolni, amíg az beidegződéssé válik, és akkor kezdődik el a tényleges munka.

Éppen csak a hitéletünkben nem lenne szükség alapokra? Jézus sokszor beszél erről - majd még visszatérünk arra, hogy mit mond egy alkalommal.

Mivel ennyire fontos a hitünk alapja, ezért igyekszik az ördög azt megingatni. A Bibliában, amikor legelőször megszólal az ördög, már az ember hitének az alapjait igyekszik megrendíteni. Az Isten kijelentése, kijelentő mondata végére odagörbít egy kérdőjelet, és azt kérdezi Évától: "Csakugyan azt mondta az Isten?" Szegény Éva észre sem veszi, hogy miközben elmondja: nem azt mondta Isten, eközben mégis meginog Istenbe vetett bizalma. A végén megvonja bizalmát Istentől, pedig csak egy ravasz kérdés hangzott el: megingatni azt az alapot, amire épült az ember Istenbe vetett bizalma.

Nem véletlenül kérdezi a zsoltár szerzője, hogy amikor a fundamentumok is meginognak, mit cselekedjék az igaz ember. (Zsolt 11,3).

Ma olyan korban élünk, amely a fundamentumokat igyekszik megingatni. Ezért van aztán olyan sok alap nélküli, megalapozatlan emberi kapcsolat, döntés, vállalkozás, ami mind kudarcra van ítélve. Bizonyosaknak kell lennünk abban, hogy mik a hitünk alapjai, mert csak akkor következik be az, hogy mondhat a világ, amit akar, tehet a gonosz, amit akar, rendíthetetlen bizonyossággal hisszük, hogy Isten él, Isten jó, Isten bölcs, és tudja, mit cselekszik, és kimondhatatlanul szeret bennünket.

Melyek tehát a hitünknek az alapjai?

Könnyebb lesz megjegyezni, ha a legfontosabbakat a Szentháromság Isten személyeihez kötjük. Most valóban csak a legfontosabbakat szeretném említeni: Isten kijelentette magát nekünk a Bibliában. Jézus Krisztus visszavezeti a benne hívőket az elveszített Istenhez. A Szentlélek olyan új élettel ajándékozza meg a hívőket, hogy képesek legyenek emberhez méltó, Istennek kedves életet élni. Tehát ha most leegyszerűsítjük a legfontosabbakra, azt mondhatjuk: a mi hitünk alapja a Biblia, Jézus személye és munkája, és az újjászületés szükségessége és lehetősége. - Majd mindegyikkel részletesen foglalkozunk, ma csak az első kettővel.

Egyébként ezért hangsúlyozták a reformátorok annyira azt, hogy egyedül a Szentírás, egyedül Jézus Krisztus, egyedül kegyelemből, hit által van a mi üdvösségünk. Ha ezt kerek mondattá egészítjük ki, akkor ez úgy hangzik: Egyedül a Szentírás Isten hiteles kijelentése önmagáról és rólunk. Egyedül Jézus Krisztus váltsághalála az elegendő elégtétel a mi bűneinkért. És egyedül a Szentlélek tud minket igazán új emberekké formálni és teljes gazdag élettel megajándékozni.

1. Mit jelent ez: egyedül a Szentírás Isten hiteles kijelentése önmagáról és rólunk?

Ez azt jelenti, hogy hisszük, hogy azokat, akik a Bibliát leírták, Isten Lelke vezette. Vagyis Isten adta nekik azokat a gondolatokat, amiket megfogalmaztak, sőt még a szükséges és megfelelő kifejezéseket is Isten juttatta eszükbe. Aki leírt egy-egy bibliai könyvet, annak a műveltsége, egyénisége meglátszik az írásán. De amit leírt, azt nem magától fogalmazta meg, hanem Isten kijelentette neki. Ezt nevezik ihletettségnek, vagy idegen szóval inspirációnak. És azt, amit mi hiszünk erről, nevezi Kálvin János organikus inspirációnak, ami azt jelenti, hogy az ember írja le, ezért meglátszik a kézjegye, a stílusa az írásán, de azt írja le, amit Isten juttat az eszébe, amit Isten jelent ki neki. Nem emberi szellem produktuma a Szentírás.

Ezért írja Pál apostol a korinthusiaknak: amikor hozzátok mentem, akkor "az Isten bizonyságtételét". Miért? Azért, "hogy a ti hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék". Én nem emberi bölcsesség megejtő szavaival megyek hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével. (1Kor 2,1-4).

Mit jelent az ihletettség? Van az evangéliumokban egy jelenet, amelyik rendkívül szemléletesen és érthetően elénk adja ezt.

Jézus elvonul a tanítványokkal egy csendesnapra. Még a határon is átlépnek, hogy legalább egy napra békén hagyják őket, mert mindig ment utána a sokaság, hogy gyógyítson. Csendben vannak, beszélgetnek. Megkérdezi őket Jézus: mit mondanak az emberek rólam, kinek tartanak engem? (Mert akkor is annyi ostobaságot beszéltek róla, mint ma). Mondanak ezt, azt, amazt - amit hallottak. - És ti, kinek mondotok engem? Nagy csend. Mindenki gondolkozik. Ilyenkor van úgy az ember: jaj, nem akarok butaságot mondani. Péter megszólal szokatlan határozottsággal: "Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia." (Mt 16,16). Hajmeresztő! Honnan veszi ezt? Hogy meri ilyen meggyőződéssel előadni?

Jézus megmondja, honnan veszi: "Ezt nem test és vér jelentette ki neked, hanem az én mennyei Atyám." Vagyis figyelmezteti a tanítványokat, hogy van ilyen, hogy kijelentést kap valaki. Egyszerűen fogalmazva: Isten olyan gondolatokat juttat az eszébe, amik nem a saját gondolatai, nem máshonnan veszi, nem a műveltségéből vagy műveletlenségéből következik. Kijelentés. Isten közölte vele, és ő ezt verbalizálja, szavakba önti és elmondja. S talán ő lepődik meg a legjobban: honnan tudom ezt? Ez az ihletettség.

És a folytatás? Ugyanez a Péter percek múlva, amikor Jézus arról beszél, hogy őt megkínozzák, keresztre feszítik, mert ezért jött, így fog segíteni rajtunk, Péter nagy szíve megmozdul, és azt mondja: szó sem lehet róla, Uram! Teveled ilyen nem történhet meg! - mert nagyon szerette Jézust. És akkor Jézus megdorgálja: "Hallgass el! Távozz tőlem Sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem emberek szerint!" (Mt 16,22-23).

No, de előtte azt mondja: az én mennyei Atyám jelentette ki. Igen. Akkor Péter ihletett állapotban volt, és amit mondott, az kijelentés volt. Most meg mondja a magáét, ami az ő nagy szívéből és emberi meggyőződéséből fakad. nem az ember ihletett, hanem amit leír, amit ihletett állapotban kap Istentől és továbbadja másoknak.

Mi hisszük, hogy a Szentírás így született. Isten inspirációja alapján embereket így használt fel. Csak ez a magyarázata annak, hogy ez a könyv, amelyik hatvanhat különböző könyvecskéből áll, és több, mint ezer év az az időintervallum, ami alatt keletkezett, különböző időben, egymástól sok mindenben különböző emberek, különféle dolgokról írnak hihetetlen egységes szellemben. Akárhol nyitom ki, az összhangot kénytelen érzékelni az ember. Mert végső soron egy a szerzője: az élő Isten akarta elmondani nekünk számunkra érthető módon, hogy ki Ő, kik vagyunk mi, és mi az Ő terve velünk.

Ez kétségtelenül hit kérdése. Ezt lehet vitatni, lehet tagadni, lehet ettől eltérő elméleteket felállítani. Van sok ilyen elmélet. De a mi keresztyén, református hitünk alapja ez. Aki másként vélekedik, arra nem haragszunk, szeretjük, de az más alapokon áll. (Majd a falaknál lesz erről szó. Lehet falon belül, falon kívül, s attól mi még szerethetjük egymást.) De azt tisztázni kell, hogy mik az én hitem alapjai, mert csak akkor tudja azt vállalni az ember, és annak az erejét megtapasztalni.

Csak ez, hogy a Bibliának egy szerzője van, és a szentírók ihletett állapotban írták, ez a magyarázata annak, hogy a régen leírt szöveg ma, a XXI. században feltűnően időszerű és érvényes lehet annak, aki olvassa. Az akkor leírt szöveg ma egészen személyessé válhat Isten munkája során.

Hányszor tapasztaljuk bibliaolvasó emberek, hogy olvasom a mai napra kijelölt rész, és elképedek: Uram, erre volt szükségem. Isten visszatart valami rossztól, és bátorít valami nehéz útra. Leleplezi, hogy mi van bennem rejtve. Egyáltalán beszél velem és munkálkodik bennem. Csak azáltal, hogy olvasom a Bibliát - mert Ő a szerzője ennek, és Ő az, aki a szövegen keresztül ma is meg tud szólítani minket.

Ez ugyanolyan, mint az elektromosságban a transzformálás. A magasfeszültségű áramot lehet redukálni, hogy a háztartásban is használható legyen. Aztán azt újra vissza lehet transzformálni, ha akarjuk. Isten az Ő nagyságos gondolatait redukálta a Bibliába. Ugyanolyan betűkkel írott ugyanolyan szavakat olvasunk, mint bármelyik könyvben, hogy megérthessük. De amikor hittel olvasom, az Isten magasfeszültségű ereje szólít meg és vesz munkába, alakít át, vezet, tanácsol és segít. Legyen áldott ezért a csodáért az Ő neve!

Ugyanez nem érvényes semmi más olyan írásra, ami csak emberi produktum. Az is lehet bölcs, igaz, hasznos, érvényes, és olvassunk minél több ilyen irományt, de azok nem Istentől ihletett írások. Ugyanígy valljuk, hogy az ún. "szent hagyomány" sem. Csak a Szentírás Istennek ez a kijelentése.

Itt még meg kell jegyeznünk, hogy nem hisszük, hogy Isten ma bárkinek valami külön kijelentést adna. Vannak rajongó hívők, akik azt mondják: ők új kijelentést kaptak Istentől. A Biblia azt mondja: Isten mindent elmondott itt, amire nekünk szükségünk van. A Biblia szövegét eleveníti meg, alkalmazza, mélyíti el, teszi személyessé a hívő olvasó számára. Külön új kijelentést nem ad.

2. Jézus személyét és váltságművét említettük. Pál apostol itt még radikálisabb. Egyenesen ilyeneket ír: "Más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus." Korinthusba érkezve, ő a művelt ember, azt mondja: "Semmi másról nem akarok tudni közöttetek, csak Jézus Krisztusról, róla is, mint a megfeszítettről." (1Kor 2,2).

Ez azt jelenti, hogy a mi hitünk alapjához tartozik, hogy Jézust annak tartjuk, akinek Ő mondta magát. Jézust annak tartjuk, akinek a mennyei Atya nagy tömeg füle hallatára kijelentette. Tudniillik Jézus megkeresztelkedésekor azt mondta az égi hang: "Ő az én szeretett Fiam, benne gyönyörködöm, Őt hallgassátok!"

Jézust tehát mi annak tartjuk, akinek az Atya tartja. És következésképpen annak és hisszük, akinek a Biblia ihletett írói ábrázolták. Sokféle hamis Jézuskép él. Majd erről a későbbiekben beszélünk, most csak a pozitívumokat szeretném elmondani.

Hisszük, hogy Jézus örök Isten. Hisszük, hogy az Ő örök isteni természete mellé magára vette a mi emberi természetünket, mert csak így lehetett segíteni rajtunk. Vállalta azt, amit nem Ő követett el: a mi bűneinket és azoknak az igazságos büntetését. Ez azt jelentette, hogy át kellett élnie még az Atyától való elhagyatottságot is, a kárhozatnak, a pokolnak minden kínját. Mivel azonban Isten feltámadott, visszament a mennybe - és mi várjuk, hogy egyszer ismét megjelenik nagy dicsőségben, úgy, hogy mindenki meglátja Őt.

A hitünk alapjához tartozik, hogy hisszük: az Ő halálát elfogadta Isten érvényes és elegendő váltságnak mi helyettünk, és aki benne hisz, azt Őérte, Őreá való tekintettel, Isten a gyermekévé fogadja. (Jn 1,12).

És miért mondja itt Pál, "hogy Jézus Krisztusról, mint megfeszítettről" akarok beszélni nektek? Azért, mert Jézus kereszthalála közvetíti nekünk Isten kegyelmét, az új életet, az örök életet. Ebből következik az "egyedül kegyelemből" hitvallás.

Aki ezt hiszi: az magára is érvényesnek tekinti, elfogadja, megragadja, mintegy nyújtja a kezét, azzal megfogja, és azt mondja: ez az enyém, köszönöm szépen. Aki ezt hiszi, az megtapasztalja azt a változást, amit ez jelent a számára, és az az ember már nem a kárhozatra készül, hanem az övé az örök élet. Itt, most, máris. Ezt is Jézus mondta: "Aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elküldött (hogy Ő az Isten Fia), az nem megy az ítéletre, hanem átment a halálból az életbe." (Jn 5,24)

Szeretném kérni: aki egy kicsit is ad magára és a hitére, az vizsgálja meg ma kíméletlen becsületességgel, hogy tényleg hisszük-e mi ezt? Olyan sokszor bólogat az ember, egyetért valamivel, de kiderül, hogy adott esetben mégsem hiszi. Nem az övé, nem vált még bensővé. Nem merem másoknak megvallani. Nem tudom megfogalmazni. Még nem az enyém, csak hallottam, s elvileg egyetértek vele. De gyakorlatilag ráállunk-e erre? Adott esetben, életünk egy-egy nehéz szituációjában derül ki, hogy igazán annak tartjuk-e Jézust, aki, akinek kijelentette magát, és akkor ennek megfelelően imádkozom hozzá, várom tőle a szabadítást stb.

Aki mindezt hiszi, azt ez nem büszkévé teszi, hanem hálássá. Nem tétlenné, mivel minden kegyelemből van, Isten mindent elintéz - hanem engedelmessé. Mivel a kegyelem kiszabadít a bűn uralma alól, tehát nem vagyok kénytelen a továbbiakban mindig csak Isten ellen cselekedni, felszabadít az Istennek való engedelmességre, és a másoknak való szolgálatra, az ilyen ember élete a továbbiakban ebből áll. De ez már a Szentlélek munkája, erről majd később lesz szó.

Most tehát az alapokról mondtunk néhány fontos dolgot: Hitünk alapja a Szentírás, úgy, ahogy azt próbáltuk megfogalmazni. Hitünk alapja Jézus Krisztus személye és váltságműve - majd ezt még folytatjuk.

Befejezésül felolvasom azt az igét, amivel Jézus a Hegyi beszédet zárta, s ami éppen holnap következik a kalauzunk szerint: "Aki hozzám jön, hallja beszédemet, és azok szerint cselekszik: megmutatom nektek, kihez hasonló. Hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki leásott, mélyre hatolt, és a kősziklára alapozott: amikor árvíz jött, beleütközött az áradat abba a házba, de nem tudta megingatni, mert jól volt megépítve. Aki pedig hallotta beszédemet, de nem azok szerint cselekedett, az hasonló ahhoz az emberhez, aki alap nélkül a földre építette a házát: beleütközött az áradat, és azonnal összeomlott az a ház, és teljesen elpusztult." (Lk 6,47-49).

Hogy mi a bölcs emberekhez hasonlítsunk, ez most ebben az esetben azt jelenti, hogy nemcsak hallottuk, hanem elkezdjük cselekedni. Mit? Ha hisszük azt, amit a Bibliáról hallottunk, akkor elővesszük a Bibliánkat még ma (vagy veszünk egyet, lehet kapni), s mostantól kezdve naponta olvassuk, mégpedig így olvassuk: Istenem, mit szólsz ma hozzám? Én kész vagyok, vételre állítottam a szívemet, nyitva van a lelki fülem, és szeretnék megérteni valamit ebből a sokszor nehezen érthető szövegből, amit olvasok. Mit szólsz hozzám?

S ha valóban hisszük, hogy Jézus az, akinek magát kijelenti, és ebben az is benne van, hogy Ő Úr, akkor megszületik a szívünkben az a kérdés, ami Pál apostol első kérdése volt, miután felismerte és elismerte maga felett Jézust: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? - Elkezdem olvasni, és kíváncsian várom, mit szól hozzám. Utána pedig már kérdezem is, meg teszem is: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?

Próbáljuk ki, ha elindulunk ezen az úton, akkor mit jelent Jézusnak ez az ígérete - mert az ígéret is, hogy az a bölcs ember, aki hallgatja, és már cselekszi is.

Mielőtt ezért imádkozunk, egy szép énekverssel valljuk meg, kinek is hisszük Jézust. A 286,2-3 dicséretet énekeljük:

Jézus Krisztus, kegyelmes Megváltónk,
Úr Istentől adatott tanítónk,
Szent Atyáddal felséges megtartónk,
Szentlélekkel mi megigazítónk!

Téged vallunk hatalmas Istennek,
Kezdet nélkül való természetnek,
Szent Atyáddal egy örök Istennek:
Szentlelkétől lelkeztél Istennek.

Imádkozzunk!

Istenünk, hálát adunk azért, hogy van szavad hozzánk. Köszönjük, hogy azok után is szóba állsz még velünk, hogy olyan sokszor hiába figyelmeztettél, hiába óvtál a rossztól és bátorítottál a jóra, mi csak mentünk a magunk feje után. Kérünk, bocsásd meg minden engedetlenségünket, értetlenségünket, hitetlenségünket.

Ajándékozz meg minket lelkileg is halló fülekkel. Kérünk, Úr Jézus, ajándékozz meg azzal, amivel az első tanítványaidat, akiknek megnyitottad az értelmüket, hogy értsék az Írásokat. Tedd ezt velünk is. Ugyanakkor add nekünk Szentlelkedet is, hogy könnyű legyen engedelmeskednünk a te igédnek.

Kérünk, hadd legyen az számunkra bátorítás, biztatás, feddés - mikor, mire van szükségünk. Egyedül te tudod megadni nekünk mindig azt, amire valójában szükségünk van.

Könyörgünk hozzád, Úr Jézus, hogy ne képzelődjünk, ne a mi szűkös fantáziánkkal próbáljunk hamis képet alkotni rólad, hanem vegyük komolyan, hogy az vagy, akinek mondod magadat, és az vagy, akinek a tetteid igazolnak. Így szeretnénk bízni benned, személyes hitvallásként is magunkévá tenni ezt az éneket: téged vallunk hatalmas Istennek, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön. És ezért hadd legyen valóság: nem félünk, nem gondoljuk, hogy magunkra hagyatva kell végigmennünk az élet útján, hanem téged követhetünk, és a veled való közösség biztonságában élhetünk.

Erősítsd meg bennünk ezt a hitet, és kérünk, segíts most is őszintén beszélni veled.

Cseri Kálmán