Szolgálni mások felé (1)„Áldott az Isten… aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban…” (2Korinthus 1:3–4)

Évekkel ezelőtt egy hölgy meglátogatott egy árvaházat, és azt kérdezte a vezetőnőtől: „Van itt olyan gyermek, akit senki sem akar örökbe fogadni?” A vezetőnő így válaszolt: „Van egy lány. Tíz éves, eléggé csúnyácska és púpos is.” A hölgy erre azt mondta: „Azt a gyermeket akarom!” Harmincöt évvel később az iowa-i árvaházakat ellenőrző hivatal igazgatója a következő jelentést írta az egyik állami fenntartású intézményről: „Ez az árvaház elsőrendű. Az épület tiszta, az étel jó, a gyermekekről nagyszerűen gondoskodnak, és a légkör olyan, amilyet még sehol nem tapasztaltam. A vezetőnő, Mercy Goodfaith lelke szeretetet áraszt; olyan gyönyörű szemei vannak, hogy teljesen elfelejtettem, milyen csúnyácska az arca – vagy, hogy púpja van.” Mivel egy irgalmas samaritánusnak volt bátorsága szeretni és felnevelni egy kislányt, akin mindenki más keresztülnézett, Mercy Goodfaith sok száz árva gyermeknek adhatta tovább ugyanezt a szeretetet. Pál azt mondja: „Isten… megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket.” Billy Graham pedig hozzáteszi: „A legjobban azok tudnak másokat vigasztalni, akik a legtöbbet szenvedtek… ők tudnak együtt érezni mások megpróbáltatásaival amiatt, amin maguk is keresztülmentek… Talán nehéz elviselni szenvedéseinket, de a célunk az legyen, hogy megtanuljunk mindent, amit csak lehet abból, amit el kellett viselnünk, hogy aztán betölthessük a vigasztalás szolgálatát úgy, ahogy Jézus tette. »Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek.« (Zsidók 2:18). Az Úr szolgálatában a szenvedőből lesz a vigasztaló.”