Elküldött engem az Úr, hogy örömhírt vigyek az alázatosaknak, bekötözzem a megtört szíveket, szabadulást hirdessek a foglyoknak. (Ézs 61,1b)

Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és ezért hirdetjük nektek is az örök életet. (1Jn 1,2)

Olvasmányok: Jak 3,13-18 és Jn 10,1-10

Augusztus 13.
Jézus mondta: "Ki az közületek, aki ezt mondja szolgájának, amikor az szántás és legeltetés után megjön a mezõrõl: Jöjj ide hamar, és ülj az asztalhoz! Nem azt mondja-e inkább neki: Készíts nekem valami vacsorára valót, övezd fel magadat, és szolgálj fel nekem, míg eszem és iszom, te majd azután egyél és igyál?! Vajon megköszöni-e annak a szolgának, hogy teljesítette, amit parancsolt neki? Azért tehát ti is, ha teljesítettétek mindazt, amit parancsoltak nektek, mondjátok ezt: Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt." (Lk 17,7-10)

Azt gondolja az ember, ma már sehol a világon nincs ilyen szigorú szolgálat, mint ebben a példázatban. Valószínûleg rabszolgáról van szó, aki látástól vakulásig dolgozott a határban, ám amikor éhesen és szomjasan hazaér, akkor sincs nyugta. Elõször a gazda vacsoráját kell felszolgálnia, s csak azután ehet és ihat. Elvégzett munkájáért pedig nem jár külön jutalom vagy köszönet.
Jézus nem a korabeli szolgák munkakörülményeirõl akar tudósítani bennünket. Õ mindnyájunk gazdájáról, az Istenrõl és rólunk mondta el ezt a példázatot. Igen, mi mind az õ szolgái vagyunk.
Az Apostoli hitvallás mind a három ágazata beszél arról: "az övé vagyok!" Az Atya teremtett, az övé vagyok a teremtés jogán. Az egyszülött Fiú váltott meg, az övé vagyok a megváltás jogán. A Szentlélek pedig beleépített az anyaszentegyházba. Nem vagyok tehát a magamé, a Szentháromság Istené vagyok. Jézus a megváltással Urammá is lett, hogy "egészen az övé legyek, az õ országában õalatta éljek, s õt szolgáljam" (Kis káté).
Az Isten szolgálatában pedig nincs szabadidõ, nincs "fizetett évi rendes szabadság" sem. Amikor minden percünket beosztottuk, jön egy váratlan kérés, s félre kell tennünk a magunk dolgát, mert elõbbre való a másiké. Isten szolgái rugalmasok, sõt irgalmasok. Tudják, hogy nem állhatnak le, mert gazdájuk, az Isten is szüntelenül munkálkodik. Õ sem vesz ki sohasem szabadságot. Mindig elérhetõ!
Urunk azt is tudja, hogy gyermeknevelésnél, tanulásnál olykor szükség van biztatásra, ösztönzõ dicséretre. Ám a folytonos dicséret mindenkit elront. Sok szülõ agyondicsért gyereke már attól boldogtalan lesz, amikor a családon kívül az elsõ kritikát kapja.
Jézus pedig arra tanít: "Mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk!" Szigorúsága addig elfogadhatatlan, amíg folyton másokhoz mérjük magunkat. Ha viszont megtanuljuk magunkat Jézus hûségéhez, áldozatkészségéhez mérni, akkor elcsendesedünk.

Uram!
Szeretnélek hûségesen szolgálni téged. Tudom, hogy szolgáid nem kapnak jutalmat, csak kegyelmet. Már az is kegyelem, meg nem érdemelt kegyelem, hogy elfogadsz szolgádnak. Ámen.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! c. könyvéből való.