Isten után szomjazik lelkem, az élõ Isten után: Mikor mehetek el, hogy megjelenjek Isten elõtt? (Zsolt 42,3)

Most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk õt látni, amilyen valójában. (1Jn 3,2)

Olvasmányok: 2Móz 19,3-9 és Jel 17,1-6

November 6.
"Szenteld meg õket az igazsággal: a te igéd igazság. Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem õket a világba: én õértük odaszentelem magamat, hogy õk is megszentelõdjenek az igazsággal." (Jn 17,17-19)

Jézus fõpapi imádságában elsõsorban övéiért imádkozik. Azokért, akiket "elküldött a világba". Két világ polgárai õk, hasonlóan õhozzá. Õt az Atya, övéit pedig õ küldte el a világba missziói feladattal.
Jézus népe tehát egyszerre él "kint" a világban és a világon belül az egyházban. Az egyház a "töltõállomás", a világ pedig a szolgálati terület. Élete olyan, mint a zseblámpáé, melyet rendszeresen hálózati árammal fel kell tölteni. Amikor pedig világít, nem azért teszi, hogy a szembejövõket megvakítsa, vagy riadalmat keltsen. Az a dolga, hogy sáros járdán vagy veszélyes átkelõhelyeken vakoskodó öregek lába elé világítson, s az élet útvesztõiben vagy elágazásain az Isten felé igazítsa a bizonytalanok lábát. Más szóval: az a dolga, hogy ismerve az Atya gondoskodó szeretetét, a Fiú megváltó kegyelmét, õhozzá irányítson. Hiszen õ maga is hozzá tartozik, tõle jött, és egész életében feléje tart.
Ehhez a világban történõ szolgálathoz az szükséges, hogy Isten Jézusunk kérésére megszentelje az övéit. Szent az, aki az Istenhez tartozik. Elõször elhívta, magához hívta az Isten, aztán küldte, kiküldte a világba. Õ az a gazda, aki vagyonát és az ahhoz kapcsolódó feladatokat kiosztja szolgáinak, hogy távollétében gazdálkodjanak talentumaival: a tõle kapott szeretettel, az igazsághoz ragaszkodás hûségével, az ellentétek feloldásához alkalmas békesség ajándékéval. Szent az, aki mindezzel bõkezûen gazdálkodik, s minél inkább osztogatja, annál inkább gyarapodik kezében. S mindezt a végsõ számadáskor boldogan fel tudja mutatni. Szent az, aki az Atyától nyeri az erõt a bukdácsolásból történõ felemelkedéshez, de az ellene vétõk szeretetben történõ elhordozásához is.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a világ az Isten teremtett világa, a tõle mindenáron elszakadni akaró, az ember bûnbeesése miatt sokat szenvedett világ. S természetesen a szeretett világ is - érte küldte el Jézust, az egyszülött Fiút Atyja, aki a mi Atyánk is. Ezért nem szökhetünk meg innen, nem menekülhetünk el. S nem is élhetnénk az Istennek, ha nem akarnánk ebben a világban élni! Nem szabad szeretnünk a világot, de tõle kapott küldetésünk erre a világra szól!

Uram! Benn a szívünk mélyén égjen
Küldõ hangod: "Menjetek!"
Hogy a drága hír elérjen
Végre minden népeket!
Szent igéd szolgálatát
Lelked lángja hassa át! (EÉ 185,4)

Ámen.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! c. könyvéből való.