Minél inkább megalázom magamat és minél alábbvaló leszek a magam szemei elõtt, annál dicséretre méltóbb leszek a szolgálók elõtt, akikrõl te szólasz.
(2 Sámuel 6, 22)

Egyre kisebb - egyre nagyobb. Két ellentétes vonal ez, amelyen az emberek mozognak. A világ embere megbecsülést, gazdagságot és jólétet kíván; ideigvaló cél ez és az ember önmagát tartja szem elõtt. Saját elõnye, saját nagysága, érvényesülése körül forog minden. Isten emberének igazi növekedése a kisebbé tételben van. Pál a korinthusi levélben ezt írja önmagáról: „Én vagyok a legkisebb az apostolok között." Késõbb az efézusiaknak pedig: „A legkisebb minden szentek között", s végül Timótheusnak írt levelében kijelenti: „Elsõ vagyok a bûnösök között." Minél mélyebben lát bele az ember a saját szívébe, ahol annyi gyengeséget, hiányt, mulasztást talál, annál kevesebbre értékeli önmagát. Minél inkább behatol valaki Isten szeretetébe, annál mélyebben érzi saját semmiségét, teljes méltatlanságát, lényének sokszor utálatos voltát. Többé senkit nem tart kisebbnek magánál. A legmélyebbre zuhant élettel is egy szinten látja magát.

Dávid a szövetség ládájának ünnepélyes hazahozatalakor a kisemberek közé állt, szent örömének túláradásában velük táncolt, mert szívbõl szerette Istent, akinek kegyelmére annyira méltatlannak tartotta magát. Nagy dolog volt már az is elõtte, hogy Isten rátekintett és népe fejedelmévé tette õt. Most azonban teljesen elfeledkezett királyi méltóságáról. - Mikál, a felesége, más volt. Gõgösen és hidegen nézte, mennyire megalázza magát a király, nem törõdve a rangjával. Gúnyos, bántó szavakkal fogadta férjét. Dávid azonban nem gerjedt haragra, hiszen el volt telve Istene kegyelmével. Kész volt még mélyebben megalázkodni a Mikál által megvetett szolgálók elõtt is. Mikál és minden gõgös lelkû megveti Dávidot, amiért úgy megalázta magát, de õ nem törõdik a büszke világ megbecsülésével. Többet ér neki az istenfélõk - akik általában kisemberek - megbecsülése. A gõgös ember szíve hideg, magára marad; az alázatos szívût pedig mindig értékelik és szeretik.

Semmi sem kívánok lenni, csak törött edény vagyok.
De ha hasznom tudja venni, szent szavára hallgatok.
Így üresen várok rája, míg olajjal tölt meg Õ,
Hogy belõlem élet árja s hála törjön majd elõ.