"Mert azt, amit imádságunkban kérnünk kell, nem tudjuk úgy kérni, amint kell, de maga a Szent Szellem esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal..." (Róm 8,26).

Tudjuk, hogy a Szent Szellem ad nekünk erőt az imádsághoz. Tudjuk, mit jelent a Szent Szellem által imádkozni, de azt már sokszor nem tudjuk, hogy maga a Szent Szellem könyörög bennünk úgy, ahogyan mi ki sem tudnánk mondani. Ha Istentől újjászülettünk és Isten Szent Szelleme bennünk lakik, Ő kimondja helyettünk a kimondhatatlant.

Félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségteket! 
(Fil 2, 12)

Ha Istenhez tértünk és üdvbizonyosságra jutottunk, ez még nem jelenti azt, hogy egykor be is vonulhatunk a mennyei városba. Még sok próbán és kísértésen kell átmennünk. Megállunk-e és hûségesek maradunk-e? Ellentmondásnak látszik, hogy a megmentettek vigyék véghez szabadulásukat. Hiszen a filippibeliek, akikhez ez a felhívás szólt, már megmentett életûek voltak! Megmentett voltuk elsõsorban meg nem érdemelt kegyelmi ajándék volt. "Kegyelembõl tartattok meg hit által; Isten ajándéka ez." Az ajándékból azonban azonnal feladat lesz.

Jézus fohászkodott (felsóhajtott). 
(Márk 7, 34)

Jézus másként fohászkodott, mint a szentségtelen emberek. Amikor eléje vitték a süketnémát és a szerencsétlen ott állt elõtte, feltárult szeme elõtt ennek az emberi léleknek teljes nyomorúsága. Beteggyógyításai nem varázsszerûen és nem könnyen mentek végbe. Magára vette betegségeinket (Máté 8, 4). - Természetszerûleg sokkal közelebb áll hozzánk a saját nyomorúságunk miatt való fohász. Néha rajtakapjuk magunkat bizonyos jó érzésen, ha mások szerencsétlenségérõl olvasunk és arra gondolunk: "Milyen jó, hogy ez nem velem történt!"

A mások nyomorúsága miatt való fohászkodás mindig önzetlen szeretetbõl származik.

Boldog és szent az, akinek része van az elsõ feltámadásban; ezeken nincs hatalma a második halálnak, hanem az Istennek és Krisztusnak papjai lesznek és uralkodnak vele ezer esztendeig.
(Jel 20, 6)

A papi foglalatosság áldozat és a másokért való irgalmas szolgálatba állás. Isten gyermekei akkor papok, amikor készek mások terhét hordozni. A fõpap szíve fölött hordozta táblára vésve a tizenkét törzs nevét. A papi szívek másokkal törõdnek, mindenekelõtt Isten népe tagjaival, de ezen felül minden emberrel.

Mikor gyalázták, a gyalázást nem viszonozta, mikor szenvedett, nem fenyegetõzött, hanem rábízta ügyét arra, aki igazságosan ítél.  (1 Péter 2, 23)

Jézus töretlenül, gyõztesként járta útját. "Hûség mindhalálig" - ez volt a jelszava. A sok gyalázás és szidalmazás alatt meggörnyedt, de hajlíthatatlan maradt. A Megváltó hallgatva tûrt mindent. Nem szidalmazott, nem fenyegetõzött, még csak nem is panaszkodott. Hallgatása mögött nem volt dac és harag.

Mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket; énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, és adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében. Ef 5,19-20.

Mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket. (Ef 5,19)

Templomtól távol nőttem fel, és Jézust, mint megváltót, csak húszas éveim elején ismertem meg. Visszatekintve úgy látom, soha sem maradtam vallásos útmutatás nélkül, csak éppen nem úgy kaptam, ahogyan a többi templomba járó gyerek.

Most örülök az érettetek hordozott szenvedéseimnek és betöltöm az én testemben, ami híja van a Krisztus szenvedéseinek, az Ő Testéért..." (Kol 1,24).

Saját szellemi odaszentelésünket elhívásnak tekintjük. Amikor rendbe jövünk Istennel, Ő mindezt félresöpri; félelmetes fájdalommal jár át minket, és aztán odafordít valamihez, amiről nem is álmodtunk soha, majd egy pillanat alatt felvillan előttünk, mit is akar Ő és ezt mondjuk: "Itt vagyok, küldj el engemet!" (Ézs 6,8).

Eledelt adott az istenfélőknek, örökké emlékezik szövetségére" (Zsolt 111,5).

Az istenfélőknek nem kell tartaniuk az ínségtől. Hosszú éveken át az Úr mindig adott eledelt gyermekeinek, akár a pusztában voltak. vagy a Kerít-patak (1Kir 17,3) mellett, akár fogságban voltak, vagy éhség közepette. Nekünk is megadta az Úr mindezidáig a mindennapi kenyeret, és nincs kétségünk afelől, hogy ezután is meg fogja adni, amíg csak földi eledelre szükségünk lesz.

A kegyelmi szövetség szellemi áldásaival azonban örökkön-örökké el fog halmozni bennünket Isten, mindig olyan mértékben, ahogyan arra szükségünk van.

"Nyisd ki a szádat, és én megtöltöm!" (Zsolt 81,11).

Milyen nagy buzdítás ez imádságra. Mi magunktól csupán kicsiny dolgokat kérnénk, mert nem is érdemlünk nagyokat. Urunk azonban arra biztat, hogy kérjünk nagy áldásokat. Legyen az imádság életünknek olyan természetes cselekedete, mint az, hogy kinyitjuk a szánkat. Ugyanolyan természetes és őszinte megnyilatkozás. Ha valakinek nagyon fontos mondanivalója van, jól kinyitja a száját, igehelyünk is arra biztat, hogy legyünk igazán buzgók a kérésben és könyörgésben.

Ez az Ige azt is jelenti, hogy bátran kérhetünk Istentől nagy áldásokat.

Könnyen megfeledkezünk arról, hogy Isten elhívása természetfeletti. Ha el tudod mondani, hol hallottad meg Isten hívását és mindent, ami csak rá vonatkozik, akkor kérdés, hallottad-e valaha is. Isten hívása nem így jön, mert természetfeletti. Tudatossá válhat az emberben úgy, mint hirtelen mennydörgés, vagy lassan világosodva, mint a hajnalhasadás. De bárhogyan jön is, mindig van benne valami természetfeletti, amit nem lehet szavakba foglalni; ezt a hívást mindig ragyogás kíséri.

Epafroditus ... nyugtalankodott amiatt, hogy értesültetek betegségérõl.
(Fil 2, 26)

Epafroditusról keveset tudunk, de ez a kevés is az önzetlen, gyengéd szeretet szépségének fényében mutatja be õt. Ilyen csak Jézus tanítványa lehet. Filippibõl származott, abból a gyülekezetbõl, amely mindenáron, ismételten szeretetadományokat küldött az apostolnak, bár többnyire szegény emberek voltak. Epafroditus ajánlkozott, hogy a gyülekezet levelével együtt elviszi az apostolnak Rómába ezt az ajándékot.

    " ... >>Ha valamit lehet tenned,  szánj meg minket, és segíts rajtunk !<<  

   Jézus ezt mondta neki:  >>Ha lehet valamit tennem?<<  --  Minden lehetséges annak, aki hisz.   Erre  azonnal  felkiáltott a gyermek apja, és így szólt:   >>Hiszek Uram, segíts  az én  hitetlenségemen !<< "

   Mindent megtett volna, mindent megfizetett volna a beteg gyermek apja, hogy a fia meggyógyuljon.  De olyan feltételt kapott, amire nem volt képes.

    Higgy az  Úr  Jézusban,  és  üdvözülsz.

    ApCsel. 16,31.

    Ahhoz, hogy egy bonyolult kérdést megoldjunk, fontos, hogy helyes oldalról közelítsük meg.  Utána a megoldás egészen egyszerű, másként viszont sohasem találjuk meg azt.

   Egy zsidó törvénytudó tette fel Jézusnak egyszer ezt a kérdést:  "Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?"   Mivel ismerte a törvény követelményeit, így a választ is tudta:  "Szeresd az Urat a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, minden erődből és teljes elmédből, és felebarátodat mint magadat."   Azt is felismerte, hogy ezeket a magas követelményeket nem tudta teljesíteni.  De megpróbált e felismerés ellen védekezni.   Az Úr Jézus erre az irgalmas szamaritánusról szóló történetet montda el, és a végén azt ajánlotta neki:   "Menj el, és te is hasonlóképpen cselekedj." -- mihez kezdet az az ember ezzel a válasszal?   Belátta-e, hogy elveszett bűnös, és hogy meg kell adnia magát Istennek?

   Az Írás így szól:   "Aki hisz Őbenne.

  nem szégyenül meg."  ( Róma 10,11.)

    Mit jelent a hit bibliai értelemben?  Kell-e hinni?  Ez a két kérdés foglalkoztat mindnyájunkat.

    Az első kérdésre adott válasz így hangzik:  hit helyett BIZALMAT is mondhatnánk.  A hit tehát nem ott kezdődik, ahol az értelem csődöt mond, mint ahogy egyes emberek gondolják, hanem ott, ahol az Istennel való szembenállás megszűnik, és ahol Istennek és az Ő szavának bizalmat szavaz az ember.

 Istenem ne hagyj el késő vénségemben sem,

 míg csak hírdethetem hatalmadat, nagy tetteidet

 a jövő nemzedéknek.

 (71. zsoltár 18).

  Boldog az, aki bár alig lát, nem jól hall, mégis ezeket a körülményeket arra használja fel, hogy arra figyeljen, amit Isten akar mondani neki, anélkül, hogy a körülötte folyó beszélgetések elterelnék a figyelmét.

   Boldog az, aki idős korban el tudja fogadni azt a távolságot, amely őt az utána jövő nemzedéktől elválasztja.  más időből származik, más életmóddal szembesült.  De továbbadhatja az örömhírt, hogy Isten soha nem változik,  Ő örök.  Ő az atyák és a fiak Istene, Aki minden életkörülmények között ugyanaz marad.

   Élteden át tartson erőd.  (Móz. 33,25)

   Ígéretünk van arra, hogy erőt kapunk, mégpedig napjaink minden helyzetének megfelelően.  Isten tartalékolásra nem ad erőt, hanem mindig csak annyit, amennyit nekünk azoknak a körülményeknek megfelelően szükséges, amelyekben élünk.   Ő tudja, hogy ha egyszerre túl sokat adna, akkor ez függetlenné tenne Tőle.  Milyen gyorsan cselekednénk a mottó szerint: Majd én ...!

   Jóságában és irgalmában megőrzi számunkra ajándékait és arra tanít minket, hogy bármely pillanatban mindent Tőle várjunk.  Azt amire szükségünk van meg is kapjuk.

   Ó Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom ! 

   Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem,

   mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld.

    Zsolt. 63,2.

   Akárcsak a zsoltáríró Dávid, mi is "kiszikkadt, kopár, víztelen földön" élünk.  A bennünket körülvevő világ pusztuláshoz hasonlít, ha egy megváltott lélek szellmi igényeiről van szó.  Kívülről nézve ugyan nem látszik kiszikkadtnak.  A világ nagyszerűen szervezett.  Mindenről gondoskodnak:  a külső jólétről, a figyelem eltereléséről, szétszórásáról, a szórakozásról.  A világ programajánlata igen sokrétű, de mindegyikből hiányzik Isten.  Ezért nem szolgálhatja semmi ebből a széleskörű ajánlatból az emberszív valódi igényét a belső békét, a nyugalmat, az örömöt és a boldogságot.

„nem mintha már elértem volna, vagy már végcélba jutottam volna, de törekszem rá, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott Krisztus Jézus.” (V.S.) Fil 3,12

Pontosan lefordítva: „Nem mintha már befejezett volnék (végcélba jutottam volna).” Az apostol a érettek közé számítja magát (Fil 3,15), de még nem nyert a munka befejezést benne, még nem ért célba. Még fut és harcban van. Próbák várnak még rá, mindenekelőtt a legnagyobb próba: élete vége, ami számára a mártírhalált jelentette.

1517. október 31 – Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes hangos kalapácsütésekkel – melyeket egész Európában hallani lehetett – kiszegezte a 95 tételét a wittenbergi vártemplom ajtajára. Luther ezen cselekedete előtt is már többször prédikált a búcsúcédulák kereskedelme ellen. De ezen a napon – miután a búcsúcédula instrukcióját elolvasta – írt egy levelet egyházi feletteseinek. Abban reménykedett, hogy a nézeteltéréseket és visszaéléseket megszüntetik.

A szeretet hosszútûrõ, jóságos; a szeretet nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
(1 Kor 13, 4)

Amikor az apostol a legszebb témáról, a szeretetrõl lángoló, lendületes szavakkal ír, tulajdonképpen Jézus képét állítja a szemünk elé. hozzá kell hasonlóvá lennünk. De egyelõre fájón érezzük a nagy és mély különbséget.

A szeretet türelmes; nem fárad bele oly gyorsan a másik elhordozásába, mégha ismételten elõ is törnek annak régi hibái.

"És ha gyümölcsöt terem, jó, ha pedig nem, azután vágd ki azt." Lukács 13,9

Az Ige elmondta, hogy évek, sőt évtizedek óta jár már a gazda, hogy gyümölcsöt keressen az életed fáján. Az ő szőlőjének jó földjét hiába foglalod. Jézus nem veszti el türelmét, szeretetét velünk kapcsolatban. "A szeretet soha el nem fogy!" A gazdának is van hite hozzánk, enged annak, amit a vincellér kér tőle: "Hagyj békét néki még ez esztendőben... És ha gyümölcsöt terem, jó." Lehet, az a baj az életedben, hogy soha nem engedted igazán körös-körül megkapálni.

"Körös-körül megkapálom és megtrágyázom." Lukács 13,8b

Egy fájdalmas megállapítás hangzik ma feléd: mennyi gyümölcsöt teremhetett volna már az életed Érte és Neki. Magadért, családodért mindent megtettél - de mi volt az, ami Jézusért volt abból, amit tettél?! A vincellér elmondja, mit tesz a türelmi időben. "Megkapálom..." A kapálás tisztítás. A növény nem nagyon lelkesedik a kapálásért. "Tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól" (2Kor 7,1).Mennyi benned a tisztátalanság, amit ki kell hogy kapáljon, ha be akarsz jutni a mennybe?

Minél inkább megalázom magamat és minél alábbvaló leszek a magam szemei elõtt, annál dicséretre méltóbb leszek a szolgálók elõtt, akikrõl te szólasz.
(2 Sámuel 6, 22)

Egyre kisebb - egyre nagyobb. Két ellentétes vonal ez, amelyen az emberek mozognak. A világ embere megbecsülést, gazdagságot és jólétet kíván; ideigvaló cél ez és az ember önmagát tartja szem elõtt. Saját elõnye, saját nagysága, érvényesülése körül forog minden. Isten emberének igazi növekedése a kisebbé tételben van.

Kisebb vagyok minden te jótéteményednél és minden hûségednél, amelyeket a te szolgáddal cselekedtél.
(1 Mózes 32, 10)

Az igazi kegyesség jele a szívbeli alázat, a meghajlás. Ki vagyok én, hogy ennyire elõrevittél? - kiált fel Dávid. Istenének ez a lehajló jósága felfoghatatlan elõtte. Isten útja kicsivé akarja tenni az embert. Jákóbnak 20 évig kellett az alázatosság iskolájába járni fösvény, szeretetlen nagybátyjánál, Lábánnál. Ott nem kényeztették, hanem keményen bántak vele és kihasználták. Ez az õ felfelé törõ, becsvágyó lényét lenyomta.

Az előadó jelenleg Pasaréten lelkész, és 28

éves koráig üzletkötő volt, utána tért meg.

Különleges körülmények között

kapott Istentől elhívást arra, hogy az okkultizmus elleni küzdelem

él-harcosa legyen. Életében számos durva dologgal találkozott, okkult,

kisérteties, megmagyarázhatatlan dolgokkal. (Amit most nem írok le: azt a 20-30

rémtörténetet, aminek tanuja volt, és elmesélte őket hogy bizonyítsa, amit

mond az a valóság.)

Okkult azt jelenti, rejtett.

Figyeltelek, ahogy ma reggel felkeltél, és reméltem, hogy beszélni fogsz hozzám, még ha csak egy pillanatra is, de megkérdeznéd a véleményemet, vagy megköszönnéd azt jót, ami tegnap történt veled. De észrevettem nagyon elfoglalt voltál. Egyszer egy ideig várnod kellet, 15 percig tétlenül üldögéltél. Aztán láttam, beszélni akarsz velem, de te e helyett telefonhoz rohantál, és felhívtad egy barátod, hogy megtárgyaljátok a legújabb pletykákat. Egész nap türelmesen néztelek.

Sándor Endre: Ne aggódjatok!

Sok ember élete tele van aggodalmaskodással. Az aggodalmaskodás nem más, mint töprengés azon, hogy mi lesz: hogyan alakul majd az élet, hogyan alakulnak a dolgaim, lesz-e elegendõ élelmem, ruházatom, lesz-e elegendõ pénzem, ki tudok-e jönni majd a nyugdíjamból, a fizetésembõl. Ezen õrlõdik, ezen aggodalmaskodik nagyon sok ember, s közben megfeledkeznek arról, hogy mennyi minden jót vettek Istentõl. Elfelejtik azt, hogy ma kell élniük s a mában hálát adniuk mindazért, ami ebben a világban az övék.

„Nem ilyen-e házam az Isten elõtt? Hisz örök szövetséget szerzett velem, benne elrendezett és biztosított mindent. Minden javam, minden örömem belõle sarjad" (2Sám 23,5). Ez az Ige nem egy ígéret csupán, hanem ígéretek gyûjteménye - egész doboz tele drágagyönggyel. Isten velünk kötött szövetsége pedig a kincstár, amely mindezeket a drágaságokat tartalmazza. Dávid utolsó szavai ezek, de legyenek ma az enyémek. Elõször is a sóhaj: a dolgok nem úgy mennek nálam és az enyéimnél, ahogyan szeretném; próbák, gondok és bûnök gyötörnek, mindezektõl kemény a párnám.

http://cpanel3.tarhelypark.hu/~diadalin/index_elemei/Page579.htm

Ezen az oldalon egy olyan élet tárul eléd aki Jézussal járt kéz a kézben, és ez az út JÉZUSSAL VOLT EGY DIADALMENET.

Mért volt DIADALMENET? Mert egy hajléktalan anya akit Jézus kézen fogott és vezetett, rövid idő alatt eljutott odáig, hogy létre hozhatott egy alapítványt, ami  egy éve él és müködik és hajléktalanokon segít. Majd Isten Szellemének  késztetésére irhatott egy könyvet, amely Isten mindenek felett való kegyelmét mutatja be, és kiadatott Isten dícsőségére.