Sírva jönnek és imádkozva hozom õket; így vezetem õket a vizek folyásai mellett egyenes úton.
(Jeremiás 31, 9)

Az Úr a nyomorultakat jól vezeti és megtanítja õket az Õ útjára. Kik a nyomorultak? A megalázott, megtört lelkek. Az elbizakodott embereket nem lehet vezetni. Csak a belsõleg megalázott, összetört embereket vezetheti az Úr; azokat, akik így kiáltanak fel: „Megvertél engem és megverettettem, mint a tanulatlan tulok" (18. vers). Felismerik önfejûségüket, hogy olyanok, mint a féktelen fiatal állat. Amikor a külsõ és belsõ fenyítések megtörik az ember merev gondolkozását, fájdalommal ismeri fel engedetlen magatartását. Ugyanekkor meglátja Istenének végtelen türelmét és hosszútûrését is, és ekkor megerednek a könnyei. Ekkor kezdõdik az igazi imádkozás is. Elõzõleg saját magát imádja az ember. Most már nem vár semmit önmagától, hanem mindent az Úrtól. Szíve legmélyérõl jön ekkor a kérõ kiáltás: „Fogd két kezem kezedbe s vezess, Uram! Egy lépést sem tehetek tenélküled ..." Isten „vizek folyásaihoz" akar vezetni. Saját téves útjaink a pusztába visznek; kifáradunk, eltikkadunk bolyongásunkban. De az Úr vezetése alatt járva, nehéz útakon is felüdülünk és bõséges vigasztalást veszünk. Igen, Õ az, aki egyenetlen, göröngyös utakat is egyenessé, simává tesz, mert csak a saját önfejûségünk teszi nehézzé és göröngyössé útjainkat. Azt gondoljuk, hogy ennek mások az oka, õk szereznek annyi bosszúságot nekünk, meg a körülmények is nehezek, nyomasztóak, pedig mi vagyunk a bûnösök. Vagy hallod-e egyáltalán, hogy Jézus igazi követõje így panaszkodik: „Ó, milyen nehéz utam van. Semmi sem sikerül, mindenütt csak akadályók vannak! Mintha minden összeesküdött volna ellenem"? - Nem, azok, akik Jézusnak átadták magukat, csak azzal dicsekesznek, hogy ó csodálatosan átviszi õket mindenen és úgy alakítja életútjukat, ahogy az az õ számukra helyes és jó. Nem csoda, hogy az önszeretet uralma alatt élõ ember mindig panaszkodik. Azt gondolja, hogy másnak olyannak kellene lenni, mint õ szeretné és a körülményeknek is úgy kell alakulniok, amint õ eltervezte. Temészetünk engedetlensége kimeríthetetlen súrlódásokba, hányattatásokba, nehézségekbe vezeti az embert. Boldog az az ember, aki belsõleg összetörve, imádkozva jön és engedi, hogy a Megváltó kezénél fogva vezesse. Az Úr mindig talál utat, ott is, ahol mi már semmit sem remélünk. Õ biztosan célhoz vezet.