Jézus fohászkodott (felsóhajtott).
(Márk 7, 34)

Jézus másként fohászkodott, mint a szentségtelen emberek. Amikor eléje vitték a süketnémát és a szerencsétlen ott állt elõtte, feltárult szeme elõtt ennek az emberi léleknek teljes nyomorúsága. Beteggyógyításai nem varázsszerûen és nem könnyen mentek végbe. Magára vette betegségeinket (Máté 8, 4). - Természetszerûleg sokkal közelebb áll hozzánk a saját nyomorúságunk miatt való fohász. Néha rajtakapjuk magunkat bizonyos jó érzésen, ha mások szerencsétlenségérõl olvasunk és arra gondolunk: „Milyen jó, hogy ez nem velem történt!"

A mások nyomorúsága miatt való fohászkodás mindig önzetlen szeretetbõl származik. Önzésünk és önszeretetünk azonban a terhek, nehézségek és erõnknek túlságos igénybevétele, vagy mások igazságtalan magatartása miatt is sóhajtozik. De ez nem hatol el Istenhez. - A másik ember teher nekünk, szeretnénk szabadulni tõle. Az ilyen sóhajtozásokkal még kárhozatot is szerezhetünk magunknak - mint Jakab apostol mondja. Mert a szeretetlenség és a gyûlölet kizár a mennybõl. Más alakalommal arról olvasunk, hogy Jézus a zsidók elvakultsága és keménysége miatt felfohászkodott (Márk. 8, 12). A gonoszság, hálátlanság és félreismerés, amik személyileg érintették Õt, nem váltott ki belõle sóhajtást, de könnyeket hullatot a jeruzsálemiek vaksága és hitetlensége miatt.

Nekünk mindenekelõtt saját magunk miatt kell sóhajtoznunk, fohászkodnunk a próféta szava szerint: „Miért zúgolódnak az emberek az életben? Ki-ki a maga bûne miatt sóhajtson!" (Jer. sir 3, 39). Ha szívünk hidegsége, mulasztásaink, türelmetlenségünk és gyengeségünk, irigységünk vagy kapzsiságunk miatt felfohászkodunk, akkor még kegyelmet kaphatunk. De mint megkegyelmezettek is fohászkodhatunk, sóhajtozhatunk az emberek romlottsága, a bûn szörnyûsége miatt, amit magunk körül látunk. Isten gyermekei az Úrral együttéreznek, ha bántják Õt. Ilyenkor a felsóhajtás és fohászkodás szent és Istennek tetszõ. Komoly közbenjáró imádság születik belõle, esetleg határozott fellépés is a gonosz ellen. Jézus nemcsak Jeruzsálem vakságán sírt, hanem a kufárokat is kiûzte a templomból. Ne elégedjünk meg erõtlen panaszkodásokkal. Sok visszásságon a legjobb akarattal sem tudunk változtatni. Az Istenhez intézett fohászok, sóhajok viszont egykor örök örömre változnak (Ézs 55, 10).