A hálaadás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Krisztus testével való közösség-e?
(1 Kor 10, 16)

Az úri szent vacsora erõsítésül szolgál. Valósággal részt nyerünk általa Jézus megdicsõült életébõl. Az apostol Izrael pusztai vándorlásával hasonlítja ezt össze. Már akkor „lelki eledel" és „lelki ital" volt ez. A manna és a kõsziklából fakadt víz nem természetes úton keletkezett, hanem csodálatos módon, Isten Lelke által. Mennyivel inkább az úrvacsora, ez a csodálatos lelki ajándék.

Ha hittel vesszük a kenyeret és a hálaadás poharát, akkor az Úr megdicsõült testében és vérében részesedünk. De hittel való élvezésrõl és nem átlényegülésrõl van itt szó. Vagy mégis csupán emlékvacsora ez? Nem maga Jézus mondta-e: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre?" Bizonyos, hogy rá emlékezünk közben; szenvedésére és halálára gondolunk. Maga az úrvacsora átütõ módon hirdeti az Úr halálát, mi pedig vallást teszünk benne õróla, aki testét adta, vérét ontotta értünk. De nem csupán emlékezés ez. A Megváltó valósággal megvendégel vele. Az Õ asztalának vagyunk a vendégei. Megdicsõült életének erõit osztja szét közöttünk. Tehát nemcsak lelkileg szolgál javunkra, hanem még testileg is áldásul szolgál. Így is mondhatnánk, hogy mélyebb valónkat a maga egészében befolyásolja, ahol törekvéseink, terveink, egész gondolkodásunk gyökerezik és formálódik (Róma 8, 5). Jézus megdicsõült testének vétele az alapja a mi egykor bekövetkezõ megdicsõülésünknek is.

Mint ahogyan az úrvacsora hittel való vétele által áldott erõk áradnak életünkbe, ugyanúgy lehetséges az is, hogy méltatlan használatával a halál erõi hatnak ki ránk. Akik tehát nem az övéi és méltatlanul eszik a kenyeret és isszák a bort, vétkeznek az Úr teste és vére ellen és egyben ítéletet esznek és isznak maguknak, mert nem becsülik meg az Úr testét és nem különböztetik azt meg a más, közönséges ételtõi. Ennek aztán betegség, talán még korai halál is lehet a következménye. Nem jelenti ez az örök kárhozatot, de könnyelmûségük miatt az ilyenek az Úr ítélõ, fegyelmezõ keze alá kerülnek - csak azért, hogy megmeneküljenek az örök kárhozat szörnyûségétõl.