Íme, látom a megnyílt eget és az Ember Fiát Isten jobbja felõl állni.
(Cselekedetek 7, 56)

Dicsõ halál! István Szentlélekkel telve és a reá váró kibeszélhetetlen boldogság és dicsõség elõízével lép át a halál küszöbén, mert látta a megnyílt eget és Jézust. Nem ülve látta Õt a maga fenséges nyugalmában, hanem állva. Ilyen tiszteletadással fogadja elsõ vértanúját az Úr. Egyben azt is mutatja ez, hogy Õ kész segítségül és védelmül odaállni gyülekezete mellé. István nem is látta ellenségei dühtõl égõ arcát, mert felfelé tekintett. Így ajándékba kapta, hogy láthatta Isten dicsõségét és a Megváltót, aki készen állt fogadására. Aki így hal meg, jól hal meg.

Persze, külsõleg borzalmas és nem kellemes dolog volt ez a halál. Gyûlölettõl izzó ellenségei rárohannak; mint valami gazembert végighurcolják az utcákon és mint egy kutyát agyonkövezik. Mégis boldog és derûsen szép halál ez, mert megnyílt felette az ég, mialatt lent a pokol dühöngött. - Jézus engesztelõ halála az övéi halálát szelíd elalvássá és boldog elköltözéssé változtatta. Aki így hal meg Jézusban, jól hal meg; akár emberek bestiális durvasággal kínozzák halálra, akár más nehéz halállal hal meg. - Gyakran hallja az ember, amint némelyek dicsekedve beszélnek arról, ha valaki csendesen elaludt, mintha az már a boldog vég bizonyítéka volna. Csak az hal meg boldogan, aki Jézusé és a hit és a szeretet bensõséges kapcsolata köti vele össze.

Néha még a hívõk is nehéz harcokat vívnak a halál elõtt. A Sátán okozza ezeket a belsõ viharokat és tusákat. Még egyszer átmennek egy megítéltetésen, hogy így odakerüljön egész életük Isten szent arcának világossága elé. Ott minden saját munkájuk megsemmisül, csak azért, hogy Jézus legyen minden. Hittel elmondhatják: „Látom a megnyílt eget!" Nem ritka eset, hogy valaki nehéz órák után megkapja a menny e boldog elõízét és elköltözése elõtt bepillanthat a mennyei világba. Ez elveszi a halál keserûségét. A hívõ ember szívesen hagyja itt a földet. Nem elszakítás lesz ez, hanem futás a Megváltó felé. Bárcsak a mi utolsó óránk is olyan lenne, mint Jézus barátaié és a menny polgáraié.

„Uram, ó add, ha vándorutam majd véget ér itt a borúban, Elérjek hozzád, s te fényes orcád meglássam én. - Ott álljunk üdvbe öltözötten, én és szeretteim köröttem! Uram tehozzád, hol fénylik orcád, vágyódom én!"