És a sziklás földben levõk azok, akik mikor hallják. örömmel fogadják az Igét, de ezeknek nincs gyökerük.
(Lukács 8, 13)

Beléjük hullik, de nem hatol beléjük. A felszínen marad. A sziklásföld a szív még feltöretlen talajának a képe. Érzelmileg nincs náluk baj. Az Igét örömmel fogadják. Boldogok, fellelkesülnek, de a mélyben még erõs ellenállás mûködik. Akaratukat még nem szolgáltatták ki az Úrnak. Még mindig saját kívánságaik és vágyaik a döntõk, s így hamarosan ismét elbuknak, mihelyt természetes akaratuk megszólal. Szóban mindig készek arra, hogy örömmel mondják: az Úré vagyok, de szívük mélyén, sokszor nem is tudatosan, számtalan „nem" gyûlik fel. Hitük csak kis ideig tart. Amint kísértéssel találkoznak, elbuknak. A szenvedéstõl való félelmet nem tudják magukban legyõzni. Az Igéért nem hajlandók gúnyt vagy üldöztetést magukra vállalni. Ha pedig az Úr nem teljesíti szívük kívánságait, sõt csalódások érik õket, megbotránkoznak benne. Mert mindennek úgy kell lenni, ahogy õk szeretnék.

Az igazi megtérés nemcsak érzéseinket, de akaratunkat is meg-fordítja. Annak is a meghaláson kell keresztülmennie. Nem szabad az „óembert" kegyes köntösbe öltöztetni. Le kell vetni azt mindenestõl. Még a hivõ keresztyének között is milyen sokan vannak, akik soha igazán össze nem törtek. Örömteli idõket megéltek már, de soha nem szomorodtak meg mélyen önmaguk miatt. Nem ismerték fel teljes elveszettségüket. Ezért van bennük annyi kemény farizeusi érzés és rejtett önigazság. Szívük talaját még soha nem puhították meg a bûnbánat könnyei. Érezni bennük a hajlíthatatlan én-t. Ha pedig becsvágyukat sérelem éri, megsértõdve visszavonulnak. - Vajon az ilyen keresztyének arra vannak-e ítélve, hogy egy egész életen keresztül ebben a félúton elakadt állapotban maradjanak? Nincs lehetõség számukra, hogy megváltozzanak? De igen, Isten kegyelme kihozhatja õket ebbõl. Nézzük csak Pétert. Az õ szívében is töretlen volt még a magabiztosság talaja, ezért bukott el a kísértés órájában. De éppen ezen keresztül jutott õszinte, mély bûnbánatra. Keservesen sírt és önmagába vetett hite összeomlott. Nem akart már többé elsõ lenni az apostolok között. Bensõleg teljesen megsemmisült, és ekkor kezdtek mélyre hatolni a gyökerek. Mindene lett a Megváltó, õ töltötte be õt egészen. A teljes bûnbánat eltéphetetlenül hozzá kapcsolta. Ne elégedjünk hát meg, míg énünk utolsó darabja is szét nem zúzódik