A szántóföld pedig a világ.
(Máté 13, 38)

Isten szeretettel öleli magához az egész világot. Szíve mindig kitárva. Szeretné megnyerni ezt a világot, mely ellene mond, ellene szegül, sõt fellázadt ellene. Annyira szerette ezt a világot, hogy legkedvesebbjét adta érte, Jézus Krisztusban megbékéltette azt önmagával. Amióta Megváltónk a kereszten kiszenvedett, készen áll a bûnbocsánat, a megtisztulás lehetõsége. Bûneink nem súlyos kövek többé, melyek szükségszerûen a mélybe húzzák az embert. Jézusban bûnbocsánatot kaphatunk.

S ami még ennél is több: Isten szeretete arról is gondoskodott, hogy a világ megismerhesse az isteni megváltás nagy tényét. Követeket bocsátott ki, szívükre helyezte a megbékéltetés üzenetét, amit azok most bizonyságtételeikben elmondanak a világnak. Szerte-szét szórják mindenütt a jó magot. „Menjetek e széles világra!" - hangzik a megbízás. Rajtuk keresztül könyörög, int és sürget Isten: adjátok fel az ellenállást Teremtõtökkel szemben, hagyjátok magatokat megbékéltetni! Kezét is felénk nyújtja békességgel: fogadd el e kezet és ne légy állhatatosan ellenszegülõ!

A Szentlélek ezeken a követeken keresztül igyekszik meggyõzni a világot hitetlensége gonosz voltáról. Hiszen itt van a bûn gyökere: az ember nem akar hinni a Megváltóban, félreismeri, megveti õt. Az isteni Lélek arról a megigazulásról gyõzi meg a világot, melyet a legelesettebb, legistentelenebb ember is megkaphat a megdicsõült Úrban. S végül arról gyõzi meg a világot, hogy a sátán megítéltetett, kimondatott rá az ítélet a kereszten. Nincs joga többé egy lelket sem fogvatartani, ha az szabadulást keres. Senkinek az útját nem torlaszolhatja el, aki megtérésre vágyik.

Egy áldott evangéliumi munkás kis füzetet adott ki egyszer ezen a címen: „Evangélium az istentelenek számára." Egy könnyelmû és züllésnek indult ember meglátta azt egy kirakatban. Öntelten azt mondta: „Végre valami az én számomra is." Megvette, elolvasta s megrendülten hitt abban, aki az istentelent megigazítja. Engedjük, hogy ez az isteni szeretet a mi szívünkben is hasson. Ne feledjük el, hogy mielõtt még mi kezeinket kitárnánk Isten felé, õ már régen kinyújtotta kezét utánunk. Vár reánk és felkínál mindent, hogy Fiához s õáltala önmagához vonjon minket.