Az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is olyanokat keres, akik Õt így imádják.
(János 4, 23)

A lélekben való imádásnak bensõséges jellege van. Elõfeltétele az ember megújulása és az Istennek való odaszentelõdése. Nincs külön helyhez kötve az imádkozás. Ahol szent kezeket emelnek fel (1 Tim 2, 8), ott minden hely megszentelt és alkalmas az imádásra; de bármilyen fenségesen felékesített templom is csak üres, puszta hely Isten szemében, ha ott nem tisztán és igazán hirdetik Isten Igéjét. Az ilyen istentiszteletnek farizeusi, a törvényes formáknak megfelelõ jellege lesz csupán.

Az Istennek tetszõ imádás Krisztussal jött közénk. Õ gyakorolta földi napjaiban azt lélek szerint, és csak aki benne hisz, juthat el Isten imádásának erre a magasabb fokára. - A lélek szerint mondott imádság ellentéte annak, amit csak az ajkak mormolnak, amit imádságos könyvekbõl lélektelenül olvasnak, vagy minden áhítat nélkül kívülrõl elmondanak. A legbensõbb kapcsolat Istennel az az imádság, aminek a személyes megismerés az alapja; a bensõséges, közeli viszony, mint apa és gyermeke között. Az ilyen imádkozás érintkezés-felvétel és találkozás Istennel. Jelenlétébe lépünk, színe elé járulunk. Minket sokszor más dolgok is lefoglalnak, ezért nincs meg mindjárt a belsõ összeköttetés vele. Keressük az imádkozást úgy, mint Dániel! Elõször kérjük az imádságot, azután tartsunk ki benne. Néha az a benyomásunk egyeseknél, mintha pisztolyból lõnék az imájukat, nagy gyakorlatuk (rutinjuk) van, de hiányzik a bensõség, a lélekben való imádás.

Azután Jézus szerint igazságban kell imádkoznunk. Mennyi hamis imádság sérti állandóan Isten fülét! Sokan járulnak eléje szavakkal, de életükkel és magatartásukkal hátat fordítanak neki. Hát nem hazugság ez? Nem üres játék-e csupán a szent Istennel? „Úr"-nak nevezik Õt és nem engedelmeskednek neki. A Miatyánk is a valótlanságok láncolata lesz némelyek szájában. Még a negyedik kérés is hazugsággá lesz, hiszen nem elégszik meg valójában egy napi eledellel, hanem sok napra szeretné biztosítani magát. Akkor igazi és valódi az imádkozásunk, ha nemcsak könyörgünk Istenhez, hanem vele is járunk; ha nemcsak szavunkat, de egész testünket és szívünket oltárára helyezzük. Ha cselekedeteink megegyeznek szavainkkal, akkor igazságban, azaz valóságban imádjuk mennyei Atyánkat.