...és monda: bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. És monda Jákób: nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet.
(1 Móz 32, 26)

Jákób elõször még szívesen szabadult volna attól a férfitõl, aki éjszakának idején megtámadta. Utána azonban már nem tudott elszakadni tõle, sõt ellenkezõleg, amikor az azt mondotta: „bocsáss el engem" - Jákób erõsen belekapaszkodott. Ezekkel a szavakkal - bocsáss el engem - az Úr próbára tette õt. Éppen úgy, mint ahogy Jézus is az emmausi úton úgy tett, mintha tovább akart volna menni. Nyilvánvalóvá kellett lennie, vajon a két tanítvány ragaszkodik-e hozzá, vagy sem. Jézus azonban szívesen vette, hogy azok ragaszkodtak hozzá. Hasonló volt az eset a kánaáni asszonnyal. Jézus el akart tõle fordulni, de az nem engedte õt el, hiába utasította el az asszonyt, az még szaván is fogta õt.

„Nem bocsátlak el téged!" Ez a hitnek a szava. Jákób átérezte Istennek a bûn iránt való haragját, de ragaszkodott ahhoz a szeretethez, mely e harag mögött rejtõzött. Igazat adott Istennek, amikor az komolyan számadásra vonta, de ugyanakkor ragaszkodott az Isten kegyelméhez.

Amikor Isten eléd lép az úton, vagy elrekeszti utadat, akkor azt akarja, hogy te a karjába hullj. Lehet, hogy te szívesen kitérnél. Ne tedd, hanem állj oda a kínos ítélet alá és ne hagyd ott a vádlottak padját. De ne is engedd magad kétségbeesésbe taszítani. Ragadd meg a harag mögött levõ kegyelmet.

Jákóbnak Isten húsz évvel ezelõtt csodálatos ígéreteket adott és ezekhez tartotta magát. - Minket Isten még hatalmasabb módon biztosított szeretetérõl. Engedte, hogy Fia meghaljon értünk a kereszten. Amikor a Mindenható rettentései utolérnek minket és kénytelenek vagyunk magunkat halálra méltó bûnösnek nyilvánítani, szabad tekintetünket a keresztre irányítani. Isten nem akarja a bûnös halálát. Ezért engedte, hogy egyszülött Fia meghaljon értünk. Nem megsemmisíteni, hanem megmenteni akar. Az õ gondolata a békesség gondolata, még akkor is, ha bûneink miatti haragját érezteti velünk. A hit még az ítélet közepette is ragaszkodik a kegyelemhez. És igazán akkor kezdõdik el a hit, amikor nem bocsátja el az Urat. Isten az ilyen hitet figyelembe veszi, mert nem válhat hûtlenné ígéreteivel kapcsolatban. A hit tehát még magát Istent is legyõzi.