És a nap felkelt rajta, amint elment Peniel mellett, õ pedig sántított csípõjére.
(1 Móz 32, 31)

Nem véletlen dolog, hogy éppen akkor kelt fel a nap. Jelképe volt annak, hogy Jákób elõtt egy másik nap, a kegyelemnek a napja is felkelt és most már ott ragyogott az õ élete felett is. A felhõk eltûntek. Valóban beteljesedett, hogy „eltöröltem álnokságaidat, mint felleget és mint felhõt bûneidet" (Ézs 44, 22). Jákób életében is nappal lett.

Amikor Jézus Krisztus szívünkben feltámad, elkezdõdik a nappal, és mi Isten és a világosság gyermekei lettünk. Elõzõleg sötét, elégedetlen emberek vagyunk. Csak az a megelégedett, akinek Jézusa van. Az ilyen ember a napos oldalon lakik. Nemcsak a kellemetlen dolgokat látja meg, hanem mindent a felülrõl jövõ világosságban Iát és még a nem örvendetes dolgokban is valami jót fedez fel. Ahol Jézus van, ott a hála uralkodik. Az ember mindenben Isten jóságos kezét ismeri fel: Egyre kevesebb a panasz és egyre több a dicséret. „Õ pedig sántított a csípõjére", azaz külsõ embere nem került ki meggazdagodva ebbõl a harcból. Éppen ellenkezõleg, természeti ereje megtört. Kereszthordozó emberré vált, aki újra meg újra felismeri tehetetlenségét. Isten gyermekeinek az élete állandóan a szakadatlan meghalás jegyében folyik le. „Naponként halál révén állok" - mondja Pál apostol.

Ez a megfékezettség áldás lett Jákób számára; állandó emlékeztetõ jel és eszköz annak megakadályozására, hogy valamikor Istentõl ismét elfusson. Így tekintsük mi is, ha Isten valamiféle hiányosságot enged meg életünkben. Sokkal jobb bénán és csonkán bemenni az örökéletre, mint teljes egészünkben kárhozatba kerülnünk. Ne nehezményezd tehát, ha egyik-másik csapás következményeit egy életen keresztül hordoznod kell, vagy félig-meddig belerokkantál. Isten nem akar túl tág teret adni arra, hogy ismét elkerüld õt. Ugyanakkor az õ kegyelmi erõi sokkal jobban ki tudnak bontakozni gyengeségedben. Pál is így tapasztalta ezt. Arra gondolt, hogy mennyivel jobban tudna mûködni, ha az õt terhelõ „tövistõl" megszabadulhatna. De tévedett. Az Úr maga azt mondta neki: „az én erõm erõtlenség által végeztetik el". Ti. így kerül Isten ereje teljes kibontakozásra. Oda lesz önteltségünk és megtanuljuk azt, hogy minden lépésben ráhagyatkozzunk, mert õ erõt ad a legtehetetlenebbnek is. Erõtlenségünkben dicsõíti meg önmagát.