A szeretet hosszútûrõ, jóságos; a szeretet nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
(1 Kor 13, 4)

Amikor az apostol a legszebb témáról, a szeretetrõl lángoló, lendületes szavakkal ír, tulajdonképpen Jézus képét állítja a szemünk elé. hozzá kell hasonlóvá lennünk. De egyelõre fájón érezzük a nagy és mély különbséget.

A szeretet türelmes; nem fárad bele oly gyorsan a másik elhordozásába, mégha ismételten elõ is törnek annak régi hibái. Nem veti el a másikat, mégha az lassan halad is elõre és el-elmaradozik. Mint ahogyan Isten hosszútûrése a mi menedékünk, úgy sok lelket helyreigazíthatunk, ha lankadatlan türelemmel fáradozunk értük és nem ejtjük el õket. De milyen rövid lélegzetû a mi szeretetünk! A hosszútûrés sokszor gyengeségnek látszik, pedig az a legnagyobb erõ. „Jobb a hosszútûrõ az erõsnél, aki várost vesz be."

A szeretet jóságos. Ez szavakban éppen úgy megmutatkozik, mint cselekedetben. Üdítõ napfényként hat, éltetõ harmat a léleknek. Ellentéte a sötét, kedvetlen, kemény természet, amely mindig pusztít ,mint a lisztharmat és a fagyos dér. Egy jóságos szó, egy barátságos kézfogás, egy szívélyes tekintet csodát tehet.

A szeretet nem irigykedik, nem verseng. A szentségtelen, önzõ szeretet féltékeny, ki akarja sajátítani a másikat, pedig a féltékeny ember csak gyötri magát és másokat is. Szeretetet akar, mégis mindent megtesz, hogy a szeretetet megnehezítse és elhidegítse. Az igazi szeretet soha nem károsít meg senkit, nem zárja le szûkkeblûen a saját körét, hanem örül mindenkinek, aki hozzá jön. A szeretet nem kérkedik, vagy eredeti értelmét nézve: nem hiú, nem fontoskodó és dicsekvõ. Nem állít félre másokat, nem nevet a kárukon. Az igazi szeretet nem irányítja magára a figyelmet, nem törekszik tekintélyre. Arra sem törekszik, hogy szerepet játsszon, hangoskodva elöl járjon és másokon túltegyen.

Nem fuvalkodik fel. A hiúság mellett, mely tetszeni vágyik, ott van a gõg, amely önmagát isteníti és másokat lenéz, hidegségével taszít. A szeretet sem nem hiú, sem nem gõgös. Csupán szolgálni akar és nem tartja magát sokra. Csak az alázatosság talaján tud gyökeret ereszteni és teremni. Nem sérteget, hanem inkább gyógyítja a sebeket, amiket a szeretetlenség ütött. Szívesen elõre enged másokat, sõt hagyja, hogy túlszárnyalják és keserûség nélkül félreáll.