Vegyétek fel magatokra az én igámat!
(Máté 11, 29)

Mi Jézus igája? Az az eszköz, amit arra használ, hogy tanítványait az akaratosságtól és könnyelmûségtõl megõrizze és a szolgálatra alkalmassá tegye. Az iga megkönnyíti a munkát, összekapcsolja az egy igában dolgozókat. A mi iga-társunk maga az Úr. Az iga Krisztussal való szoros kapcsolatunknak a képe. Arra kényszerít, hogy lépést tartsunk vele. Meghiúsítja saját akaratunkat és saját terveinket. Mindent vele és általa végzünk.

A Megváltó elõször felüdít, aztán igát is helyez ránk. Aki belsõleg mélyen felüdült, az késznek mutatkozik arra, hogy hordozza Jézus igáját. Az iga alatt járónak nincs többé mozgási szabadsága. A Megváltó igája kifejezésre juttatja tõle való teljes függésünket. Saját akaratunk helyébe az Õ akarata, vezetése és irányítása lép. Az ember nem szívesen adja oda szabadságát. Féltékenyen õrködik felette. A Megváltónak több követõje lenne, ha ez nem jelentene „korlátozást". Fiatalok - akik különösen szeretik a szabadságot - azt gondolják: „Kényszerzubbonyba bújtatnak és kolostorfalak mögé kerülök, ha követem Jézust." Jézus valóban foglyul ejti embereit és a maga akaratához kapcsolja õket. De vajon az ún. szabadságát védõ ember hova jut? Nem válik-e önfejûsége olyan hatalommá, amit kénytelen követni, tehát ismét csak igát hordoz? Van, akit önfejûsége az ideggyógyintézetbe juttat. Dolgai nem úgy alakultak, ahogyan akarta, ismételten fejjel megy a falnak és megzavarodik. Vagy gondolj a testi gyönyörök borzalmas igájára, az iszákosságra és egyéb sötét szenvedélyekre. Aki Jézus igáját nem vállalja, más, nehezebb iga alatt nyöghet.

„Vegyétek fel magatokra az én igámat!" Nem Jézus teszi azt ránk, még kevésbé kényszerít rá. Önkénteseket keres, akiket bensõséges készség indít az iga felvételére. Aki megízlelte a Megváltó szeretetét, örömmel veszi fel azt. Teljesen, örökre és egyedül az övé akar lenni. Neki akar élni, hozzá kapcsolja életét, neki szolgáltatja ki magát és feltétlen tulajdonául kötelezi el életét. Pál apostol büszkén mondja magát Jézus foglyának. Boldog rabság ez, amit a szeretet vesz magára. Ez az iga nem nyom, szelíd és könnyû teher. Az ember valóban szabadnak érzi magát alatta. Jézus követése nem könnyû sétálgatás ugyan, azonban nem is terhes, hanem boldog út. Igája megõriz az eleséstõl, mert igatársunk, Krisztus, Õ soha nem bukik el. Igája alatt biztosan célhoz érünk.