Megüresítette magát, szolgai formát vett fel és emberekhez lett hasonlóvá.
(Fil 2. 7)

„Istennel egyenlõ" (Fil 2, 6). Ez azt jelenti, hogy lényében azonos vele s a helyzete is ugyanaz; már öröktõl fogva Isten formájában volt; isteni dicsõség volt a része. De még nem volt a teremtett világ birtokában. Jézus az Istennel való egyenlõség hatalmi helyzetét nem ragadta magához mint zsákmányt, hanem az ellenkezõjét tette: szolgai formát vett fel, emberré lett, mint mi - éppolyan függõvé és megkötötté. A föld vonzóereje nem enged el minket; még öt percre sem nélkülözhetjük a levegõ oxigénjét. Életünknek földi feltételei vannak és korlátok vesznek körül.

Lelki életünk is mindenféle befolyás alatt áll. Ebbe a kötöttségbe jött bele Isten Fia önként. Amikor emberré lett, még jobban megalázta magát. Nem törekedett hatalomra és dicsõségre, hanem az alázatosokhoz, alacsony sorsúakhoz szabta magát. Engedte, hogy megvessék, kigúnyolják. Egyetlen bûnös sem volt túl rossz neki. Nem akart semmi dicsfényt, amire a kegyesek törekedtek és magukhoz is ragadták. Hagyta, hogy a farizeusok a bûnösök barátjának mondják Õt, mert szerintük aki szent, az az elbukott ember felett állónak kell hogy tekintse magát. - Jézust a kísértõ ismételten rá akarta bírni, hogy önkényesen vegyen birtokába valamit, s felkínálta neki a világot az õ dicsõségével, ha térdet hajt elõtte. De a Megváltó az engedelmesség útját járta, bár az egyre mélyebbre vezetett. Soha nem segített magán, soha nem tett csodát a maga megelégítésére. Engedelmes maradt halálig. Õ, aki egyedül volt bûntelen, tulajdonképpen nem volt alávetve a halál hatalmának, amely a bûn következménye. Õ önként vállalta a legbecstelenebb és leggyötrelmesebb halált, a kereszthalált. Mint gonosztevõ halt meg. Az engedelmesség, önmegtagadás és lemondás útját járta. Ilyen volt Jézus példája elõttünk.

Ó, mennyire meg kell változnunk! Ez teljesen lehetetlen lenne, ha a kegyelem nem ajándékozott volna nekünk új életet, és még így is harcba kerül, hogy ez az új gondolkozás irányítson egész életünkön át, áttörjön az óember erõszakos, akaratos és uralkodni vágyó lelkületén. Ennek egyetlen útja: „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus" (Gal 2, 20).