Az Úr kegyelme öröktõl fogva való és örökkévaló az õt félõkön.
(Zsoltár 103, 17)

Nem olyan embereknek szól a kegyelem, akik minden további nélkül napirendre térnek vétkeik felett. Csak azok részesülhetnek benne, akik a bûnt komolyan veszik. A bûneit könnyelmûen vevõ bûnös gyakran azzal vigasztalja magát, hogy a „jó Isten" úgyis könyörületes. Az ilyen ember szeret a vámszedõ imádságára hivatkozni: „Isten, légy irgalmas nekem, bûnösnek!" De Isten a maga kegyelmét csak azoknak kínálja fel, akik a bûn álmából felébredtek és a szent Isten jelenlétében tudják magukat.

Az ember a maga istentelensége következtében igen mélyre bukott. Amire feltétlenül szüksége van, az a Lélek által megvilágosított Ige, mely Isten világosságába állítja a szívet. Ekkor ugyanis a magabiztos bûnöst félelem és szorongás fogfa el. Eddig be nem ismert bûnei napfényre kerülnek. Vétkei többé nem „megbocsátható gyarlóságok", hanem iszonyatos vádlók. Az ilyen ember bocsánatért kiált. - Az istenfélelem tehát a kegyelem elfogadásának szükséges feltétele és elõzménye, de egyszersmind a kegyelem gyümölcse, azaz következménye is. Az ember rádöbben: nálad van a megbocsátás, „hogy féljenek téged". Lehet-e nagyobb dolog a világon, mint a megkegyelmezett bûnös hálás szívébõl jövõ istenfélelem, azaz igazi gyermeki félelem Isten elõtt? Sokszor még hívõ körökben sem veszik eléggé komolyan az istenfélelem gondolatát s azt az ótestamentumi kegyesség egyik fogalmának tartják csupán. Elfeledkeznek arról, hogy a Zsidókhoz írt levél szerint Isten gyermekeinek életében a kegyesség félelemmel, azaz istenfélelemmel párosul (Zsid. 12, 28). Sok ember csak lelki áradozásokban merül ki, de ugyanakkor nem látja meg az Isten jelenlétében való járás szükségességét, amikor az ember minden dologban csak õrá tekint és õt keresi. Sokszor még tapasztalt lelki emberek sem éreznek semmi félelmet Isten szent fensége elõtt. - A szeretet mellett szükség van istenfélelemre is, különben szeretetünk tiszteletlenséggé fajul. Isten féleleme az, ami valódi alázatosságban tarthat valakit. Ezért mondja a hivõknek az apostol: „Félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez üdvösségteket!" A bölcsesség azzal az istenfélelemmel kezdõdik, amely visszariad a bûntõl és azzal a félelemmel lesz teljessé, mely az Isten iránti szeretettel párosul.